Bármit dönt a kormány, a PDSZ cöcögő hangvételű közleményt fog kiadni róla, hogy ez így nem jó, minden legyen úgy, ahogy ők mondják.
Évek óta figyelem a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének nyilvános tevékenységét, és
egyre inkább kezdem azt hinni, hogy nincs is más tevékenysége a nyilvánoson kívül.
Nem kell a soraikban (hogy egyáltalán hány sorra érdemes gondolni, arra még visszatérek) gonosz összeesküvőket keresni, akik Magyarország vesztére törnek, te jó ég… ugyan már!
Egyszerűen arról van szó, hogy amikor csak lehet, a PDSZ látszani akar, hogy saját létét megindokolja a külvilág felé.
Bármit dönt a kormány, a PDSZ cöcögő hangvételű közleményt fog kiadni róla, hogy ez így nem jó, minden legyen úgy, ahogy ők mondják.
És ezt rendre úgy állítják be, hogy a szakma és a diákok érdekeit képviselik.
Na most, egy pedagógus szakszervezet elsősorban soha nem a diákok érdekeit fogja képviselni, hanem a tagjaiét (a kettő pedig nem feltétlenül egyezik), de ezzel nincs is semmi baj, ez a küldetése az ilyen gyülekezeteknek, és a pedagógus is megérdemli, hogy valakik érte szólaljanak fel.
Akkor van baj, amikor egy szakszervezet már nem is a szakmáért áll ki, hanem egy szűk gittegylet érdekében cselekszik.
Hogy ez mikor fordulhat elő? Például amikor a szakma nagy része tojik a szakszervezetre és nem lép be a soraiba, márpedig a PDSZ esetében komoly okunk van azt feltételezni, hogy tagjai igen elhanyagolható részét képezik a pedagógustársadalomnak. Ráadásul könnyen lehet, hogy még a tagok többsége sem aktív, csak még elfelejtett kilépni. Ilyen is van, még párttagokkal is előfordul, de ez már egy másik történet.
Jómagam nem tudok felidézni az elmúlt évekből Nagy Erzsébeten és Szűcs Tamáson kívül más PDSZ-est, aki beszélt volna a szervezet nevében.
De fogadjuk el, hogy ez az ő dolguk, a többiek inkább szeretnének a háttérben maradni. Az viszont tény, hogy amikor a kormány rájött, inkább csak azokkal a szakszervezetekkel szeretne tárgyalni, amelyeknek a taglétszáma ezt indokolttá teszi, Nagy Erzsébet sietett „lex PDSZ-t” kiáltani. Szóval nem mi állítjuk, hogy nem reprezentálnak semmilyen szakmát, hanem áttételesen ők maguk ismerték ezt el.
S ha már Nagy Erzsébetnél tartunk. Volt szerencsém élőben végignézni, hogyan táncolja körbe a bírósági tárgyalások előtt és után, valamint sajtótájékoztatók alkalmával Jancsula Dezsőt, azt a pécsi tanárt, akit igazságtalanul ítéltek pénzbüntetésre olyasvalamiért, amit egyébként egy iskolaőrnek kellett volna elintéznie… ha lett volna abban az iskolában, de nem volt.
Arra is emlékszem, a PDSZ miként agitált éppen az iskolaőrség bevezetése ellen,
például azzal, hogy mekkora fizetésük lesz a tanárokéhoz képest, amely ócska hergelés igen szép emlékeket ébreszthet fel az idősebb generációkban. Nos, ennek a szervezetnek a képviselője álldogált ott rendre Dezső bá’ mellett, persze leginkább akkor, amikor arra számíthatott, hogy egy-két sajtófotón ő is szerepelhet majd. Eközben egyébként az a „szemét jobboldali reakciós banda”, az Összefogás Pécsért Egyesület intézett ügyvédet a köztiszteletben álló tanárnak, de legyünk igazságosak: a PDSZ biztosan írt akkoriban néhány Facebook-posztot Jancsula Dezső védelmében.
Szóval köszönjük, kedves PDSZ, hogy most meg aggódik a gyerekek miatt, akiknek reggelente begyűjtik majd a telefonjaikat!
Megkaptuk a memót, hogy a szervezet még mindig létezik, és ezúttal is szeretné bebizonyítani, hogy oka és célja van a létezésének. A sajtónak viszont, amely évek óta kritika nélkül kiszolgálja ebben a PDSZ-t és magától értetődő módon lehozza a szervezet minden hagymázas közleményét, inkább azt ajánlanám, lépjék meg, amit még Kosztolányi Dezső sem mert meglépni. Az író ugyanis így számolt be arról az esetről, mikor egy féltehetségű műkedvelő szövegét kellett úgy megszerkesztenie, hogy közölhető legyen az újságban:
„Tökéletes munkát csak úgy végezhettem volna, hogyha minden egyes sorát kihúzom, címével együtt. Bizonyos írásokat csak így lehet kijavítani. Ilyenkor legfeljebb az író nevét szabad meghagynod.
Ezt esetleg ki is lehet nyomtatni, vastag betűkkel, a munka nélkül, jeléül annak, hogy az illető csak szereplésre tart számot.
Olyan vágy ez, melyet nem teljesíteni udvariatlanság.”
Mandiner/Vizvári Soma
Kiemelt kép: MTI/Koszticsák Szilárd
