A nemzetállam felépítésétől eljutottunk a férfiak szüléséig.
Hír 1: Egy svéd állami cég arra kérte dogozóit, hogy az ünnepi időszakban inkább a Kellemes ünnepeket! kifejezést használják a Boldog karácsonyt! helyett – írja a Samnyt svéd lap. Az SSAB acélipari vállalat egy belső levelezésében december elején azt írta a dolgozóinak, hogy „a téli ünnepek közeledtével szokás, hogy mindenkinek boldog karácsonyt kívánunk. Ez az évszak azonban gazdag a különböző kultúrák és vallások ünnepeiben. Hogy többféle ünnepet is említhessünk, mondjuk inkább azt, hogy kellemes ünnepeket.”
Hír 2: „A magdeburgi karácsonyi vásáron egy autós behajtott az emberek közé. Matthias Schuppe kormányszóvivő az MDR Sachsen-Anhalt értesülései szerint megerősítette a támadás tényét” – írta meg a Bild. „A borzalmak 19:04-kor kezdődtek. Az elkövetéshez használt jármű állítólag egy sötét BMW volt, és arab, vélhetően Szaúd-Arábiából származó terrorista vezethette. A sofőrt közvetlenül az eset után letartóztatták. A támadás során nagyságrendileg nyolcvan sérültről és 11 halálos áldozatról is beszámoltak.”
A két hír összefügg?
A lehető legszorosabban.
Az önfeladás és elhülyülés társadalma ezt kapja.
A „téli ünnepek” elmebaja nem svéd elmebaj, a „wir schaffen das” elmebaja nem német elmebaj. Ilyen az egész Nyugat.
Önfeladás, elhülyülés, elpuhulás, hagyomány- és értékvesztés, egy falra ragasztott banán mint művészeti alkotás – ez a Nyugat. Ez lett a Nyugat. Pedig már az antik görögök is tudták pontosan, hová vezet ez. Odüsszeusz hajóját egy vihar elsodorta a lotophagoszok földjére. Ők voltak a lótuszevők. Nagyon kedves, barátságos, segítőkész, hogy ne mondjam, befogadó népség, akiknek kedvenc eledele a lótusz volt. Ezzel kínálták a vendégeket, akik, amint ettek belőle, elveszítették emlékezetüket, nem tudták többé, kicsodák ők, elbágyadtak, elhülyültek, nyál csorgott a képükön, és nem akartak többé semmit, csak ülni és zabálni.
Hát nem ismerős?
És ez a hagyomány, ez a mítosz megjelenik az araboknál is, az Ezeregyéjszaka meséiben, Szindbád negyedik utazásában: „A távolban lakóházat pillantottunk meg. Feléje tartottunk, megálltunk a bejáratnál. És íme: egy csapat meztelen ember rohant ki a házból, szó nélkül megragadtak, és királyuk elé hurcoltak. A király parancsára leültünk. Valamiféle ismeretlen ételt tettek elénk, életünkben még sohase láttunk olyat. Társaim megkóstolták, én undorodtam tőle, nem nyúltam hozzá. Allahnak jóságából esett ez így: mert ezáltal maradtam életben. Mert társaim, alighogy ettek, az ételtől elvesztették eszüket, és miként az elmeháborodottak, csak tömték bendőjüket, és egészen kikeltek régi magukból. Aztán a bennszülöttek kókuszolajat adtak inniok, és be is dörzsölték őket vele. Azok pedig, mihelyt ittak az olajból, elforgatták szemüket, és olyan módon kezdtek falni, ahogy azelőtt nem volt szokásuk.”
Hiába minden. A Nyugat lótuszevő lett. Elfelejtett mindent, nem érdekli semmi, önfeladás, múlttalanság és jövőtlenség, a keresztény hagyomány s az antik örökség feladása – s egy falra ragasztott banán. Ez maradt az álmainkból…
A teljes írás a Magyar Nemzetben olvasható.
Címlapkép: MTI/Koszticsák Szilárd
