A fenti gondolat azóta van újra bennem (korábban is írtam már erről), amióta döbbenettel figyelem a pedofilellenes törvénycsomagunkra zúduló, hetek óta tartó támadásokat a nyugati fősodratú közvéleményben.

Egyre inkább úgy látom, Nyugat-Európa és Közép-Európa útjai kulturális, értékrendi szempontból ismét különválnak – ám most végre mi vagyunk a jó oldalon. Sokáig vártunk erre a pillanatra.

Mit is tartalmaz ez a törvénycsomag? Egyfelől a korábbiaknál szigorúbban fellép a pedofília minden formája ellen; másfelől megakadályozza azt, hogy a gyermekek körében terjesszék a homoszexuális és LMBTQ-szemléletet, valamint a nemváltoztatásról szóló lehetőségeket. Ez a törvény – amit a Jobbik is megszavazott – kifejezetten a gyermekek védelmét szolgálja, megakadályozza, hogy kivegyék a szülők kezéből a gyermekeik irányítását és védelmét, ami azóta természetes joguk, amióta világ a világ.

Ez minden normálisan gondolkodó ember, a homo sapiens számára csak pozitív kicsengésű törekvés lehet. Gondolnánk mi, naiv magyarok.

A Nyugat – ó, a Nyugat, szép Vadnyugat! (Bereményi) – azonban ezt nem így gondolja már régen. Számukra a magyar gyermekvédelmi törvény súlyos támadás a „közös értékekkel” szemben.

Közös értékek? Kinek a közös értékei?

Talán Guy Verhofstadt-é? Vagy Daniel Cohn-Bendit-é?

Vagy Frans Timmmermanns-é vagy Vera Jourova-é?

Esetleg Soros Györgyé és fiáé, Alexander Soros-é?

Vagy mégis kié?

Vagy mégis mi van itten, itt a nyugati színtéren, mi van Európában és az Egyesült Államokban?

A magyar törvényt minden szinten megtámadta szinte mindenki, aki a globalista és liberális fősodorhoz tartozik. Csak példálózva, tiltakozott a törvény ellen a holland és az amerikai nagykövetség, az amerikai külügyi szóvivő aggodalmát fejezte ki, az Európai Bizottság bejelentette, hogy vizsgálatot indít a törvénnyel kapcsolatban (ez lesz a háromezerötszázhetvenhatodik vizsgálatuk Magyarország kapcsán, ha jól számolom). Az EP-ben a zöldpárti Terry Reintke, a magyar kormány régi jó gyűlölője, melegjogi élharcos szerint az EB-nek keményen szankcionálnia kellene Magyarországot, hiszen – szerinte – az EP-képviselők ezt várják el a testülettől (mindegyik?). Az EP Magyarország ügyében illetékes jelentéstevője, Delbois-Corfield arra szólította fel a tagállamokat, vonják kérdőre a magyar kormányt az EP-meghallgatás során. Továbbmenve, az Európai Bizottság egyenlőségügyi biztosa, Helena Dalli egyenesen szankciókat szorgalmaz Magyarországgal szemben, annak mintájára, ahogyan hat lengyel várost is pénzügyi megvonással sújtottak azért, mert azok LMBTQ-mentes városnak nyilvánították magukat (megjegyzem, a magyar gyermekvédelmi törvény összevetése a lengyel városok ügyével totális képtelenség).

Legújabban pedig már arról szólnak a támadások, hogy a magyar pedofília-ellenes törvény szembe megy az uniós alapértékekkel. Az unió 17 állam- és kormányfője nyilatkozatban határolódott el a törvénytől, s felszólították az Európai Bizottságot, hogy a legkeményebb szankciókkal büntesse meg Magyarországot. Korábban Michael Roth német szociáldemokrata államminiszter mondott hasonlókat, majd ennél is továbbment Mark Rutte holland miniszterelnök, aki Magyarország térdre kényszerítését követelte, és javasolta a magyar kormánynak, hogy önmaga kezdeményezze az unióból való kilépését, a huxitot.

És itt van Lopez Aquilar, a szélsőségesen liberális európai parlamenti, úgynevezett LIBE-Bizottság elnöke – az úrral még 2012 februárjában egy szokásos lejáratós meghallgatáson, mint CÖF-küldött magam is kénytelen voltam megismerkedni. Ő így fogalmazott: „Orbán Viktor szélhámos agressziója az LMBTQ emberek egyenlő méltósága ellen az EU értékeinek alapvető ellentéte.” És jött a konklúzió, a véres kard: „Egyre több uniós állampolgár gondolkozik azon (például ő – F.T.), mit is keres még Orbán Viktor Fidesz-pártja (sic) az Európai Unióban, mi köze a kormányának az EU-hoz és meddig hagyja még ezt az unió tovább?”

Én meg azt mondom erre: Roth, Rutte, Aguilar urak, önöknek viszont már semmi közük sincs az unió klasszikus, eredeti értékeihez, amikhez mi, magyarok ragaszkodunk, mert azok az értékek miatt csatlakoztunk az unióhoz.

Hát ezért jutott eszembe Churchill híres fultoni beszéde 1946-ból, amikor is így szólott hallgatóságához: „A baltikumi Stettintől az Adriánál levő Triesztig vasfüggöny ereszkedett le, a kontinens teljes szélességében. E vonal mögött van Közép- és Kelet-Európa ősi államainak összes fővárosa.”

Churchill szavain akkor nagyon meglepődtek, mert még nyitott volt a kérdés, merre tart a világháború után Európa, s Churchill kicsit korán sejtette meg, mi fog történni.

Lehet, hogy én is kicsit korán mondom, de mégis mondanom kell: az akkori politikai és katonai vasfüggöny után most kulturális – értékrendi és világlátásbeli – vasfüggöny hullott le Európa közepén, Varsótól Ljubjanáig, Prágától Szófiáig, Budapesttől Belgrádig.

Csakhogy most mi vagyunk a vasfüggöny jó oldalán. És ez nem kis különbség.

Ebből merítsük a hitet és az abból eredő erőt, amire nagy szükségünk lesz a következő hónapokban.

(Fricz Tamás írása a Magyar Nemzetben jelent meg)

(Címkép: Európai Parlament)