A kapus a gyerekkori álmokról, a Ferencváros öltözőjéről és a visszavonulásról vallott.

A Fradi játékoskeretének legrégebbi tagja: nyolcszoros magyar bajnok, négyszeres kupagyőztes, szerepelt a Bajnokok Ligája csoportkörében a Barcelona és a Juventus ellen. Dibusz Dénes idén nyáron már 100. alkalommal védhette nemzetközi kupamérkőzésen az FTC kapuját.

Számunkra a nyár az idény egyik legfontosabb periódusa, hiszen ekkor dől el, melyik kupasorozatban folytathatjuk ősszel – válaszolta Dibusz Dénes a Mandinernek még a világbajnoki selejtezők előtt arra a kérdésre, hogy kemény nyár van-e mögötte.

– Erőltetett menet volt, ugyanúgy, mint a korábbi években, és remélem, az elkövetkezőkben is ugyanez vár majd ránk. Igyekeztünk a legjobban abszolválni ezt a fontos időszakot. Sajnos, maradéktalanul nem lehetünk elégedettek, de összességében nem vallottunk szégyent, mert nagyon közel voltunk ahhoz, hogy bejussunk a Bajnokok Ligája főtáblájára.

A kérdésre, hogy kapusként mennyire megterhelő egy ilyen sorozat Dibusz a következőket válaszolta:

„Ennek több aspektusa is van. Például az utazások két egymást követő idegenbeli meccsre, mint amikor Bulgária után mentünk Nyíregyházára, ez fizikálisan és mentálisan is fárasztó, ami növelheti a sérülésveszélyt, mert nincs idő maximálisan regenerálódni. Persze magában a mérkőzésben alapból benne van a sérülésveszély, ezt is próbálja a vezetőedző a pihentetéssel elkerülni. Mindemellett úgy próbál sakkozni, hogy tűzben tartsa az egész keretet. Próbálja éreztetni mindenkivel, hogy fontos tagja a csapatnak, számít rá”.

Kissrác korában Dibusz nem is álmodott arról, hogy száz alkalommal védhet az FTC-ben nemzetközi kupamérkőzésen:

„Alapból nem volt olyan magyar csapat akkoriban a nemzetközi porondon, amelyikben ezt reálisan el lehetett volna érni. Nem volt ilyesmi a fejemben, de nagyon örülök neki, hogy összejött ez a kerek szám, és egyben nagy büszkeség is, hogy a Ferencváros játékosaként érhettem el”.

Azt is elmondta, hogy még a válogatottságról sem álmodozott: „Nem voltam annyira álmodozó típus, így inkább közeli célokat tűztem ki magam elé. Azt szerettem volna, hogy győzzön a csapat, én jó teljesítményt nyújtsak, ami megnyithat egy újabb ajtót. Soha nem gondolkodtam a válogatottban, sem a Fradiban, de még a PMFC-ben sem. Aztán, ahogy az ember felnő, és érzi, hogy elér egy szintet, akkor elkezd foglalkozni már nagyobb dolgokkal is”.

Kérdéses, hogy kétgyermekes apaként hogyan lehet az élsportot összeegyeztetni a családdal.

„Sok lemondással és kompromisszummal jár, az biztos. Főként a feleségemnek köszönhetően tudjuk úgy menedzselni a dolgokat, hogy ne okozzon problémát. Kapunk segítséget is, mert egyedül azért nem menne. Az elmúlt években az volt a megszokott forgatókönyv, hogy egy héten két-három napot töltök otthon, de ha belevesszük az edzőtáborokat is, akkor átlagban talán annyit sem. Nagyon megterhelő időszak ez ilyenkor mindenkinek, de nyilván tudtuk jól, mire vállalkozunk. Igazából addig jó, ameddig ennyi mérkőzés van, és a legmagasabb szinten tudunk szerepelni. A focival kapcsolatos elfoglaltságokat, kötelezettségeket leszámítva a gyerekeknek élünk, körülöttük forog a világ, igyekszünk mindent megadni nekik.

Amikor a csapattársak azt kérdezik tőlem, hogy pihenés lesz-e a program, mindig azt mondom nekik, hogy két gyerekkel olyan nincs. Viszont annyi boldogságot és élményt adnak, hogy azzal teljesen feltöltik az embert” – mondta Dibusz.

A kapus arról is vallott, hogy mekkora kihívás egyben tartani egy olyan öltözőt, melyben rengeteg a különböző nemzetiségű futballista:

„Sok irányból érkeztek az elmúlt években játékosok, különböző kultúrák, vallások, életstílusok és világnézetek találkoznak az öltözőben. Egy futballcsapat öltözője külön kis közösség, aminek tudnia kell formálnia és egyben tartania magát. Ha jönnek a sikerek, akkor ez jóval könnyebb, a győzelmek mindig előrébb viszik ezeket a dolgokat. Ha pedig egy picit nehezebb időszak következik, akkor nő meg az én szerepem.

Ilyenkor adott esetben azokat a labdarúgókat, akik elégedetlenebbek vagy morgolódnak, kicsit irányba állítom, kezelem a felmerülő problémáikat. Szerintem sokat léptünk előre e tekintetben az elmúlt években, most nagyon jó az öltöző, remek karakterek vannak, motiváltak a játékosok, tényleg mindenki odateszi magát. Ez jól megfigyelhető a pályán is az elmúlt időszakban, most biztosan nem lehet arról beszélni, hogy a hozzáállás miatt lenne hiányérzetük a szurkolóknak. Játékban és eredményben persze mindig van hová fejlődni, de összességében sokkal jobb képet fest ez a csapat, mint az előző évben”.

Tavasszal egy sajtótájékoztatón Dibusz arról beszélt, hogy egy esetleges világbajnoki szereplés jelentheti a végállomást a válogatottban. Így aztán logikusan vetődik fel a kérdés: hány év van még benne?

„Ezt majd a jövő eldönti. Novemberben leszek harmincöt, ha tényleg összejönne a világbajnoki részvétel a válogatottal, akkor azért a nemzeti csapattal sikerülne egy olyan tíz évet összehozni, mely során rengeteg mindent elértünk. Nyilvánvalóan vannak olyan fiatalok, akiknek érkezniük kell lassan a kapusposztra is – akadnak is megfelelő jelentkezők. Ez most nem azt jelenti, hogy jövőre abbahagyom a labdarúgást, de azért ezek a folyamatok szép lassan lezajlanak. Hogy ez most egy vagy három év múlva történik meg, az attól is függ, mit enged az ember egészsége. A vb-szereplésben viszont nagyon bízom, mert reálisan nézve ez az utolsó lehetőségem, hogy a legnagyobb tornán védhessek” – válaszolta.

A teljes interjú a Mandiner felületén olvasható.

Borítókép: Dibusz Dénes a válogatottban
Forrás: Facebook/MLSZ – Magyar Labdarúgó Szövetség