Az Alaptörvény különleges jogrendre vonatkozó rendelkezései (48–56. cikk) világosan meghatározzák a magyar állam válsághelyzeti működésének kereteit, valamint azokat a hatásköröket, amelyek gyakorlása kizárólag az Országgyűlést és a Kormányt illeti meg. Az Alaptörvény Q) cikk (1) bekezdése alapján Magyarország a béke és a biztonság megteremtése és megőrzése érdekében együttműködésre törekszik a világ valamennyi népével és országával.

Ez az norma nem csupán külpolitikai alapelv, hanem belső alkotmányos kötelezettség is: a magyar állam működése a béke fenntartására, a feszültségek csökkentésére és a nemzetközi stabilitás megőrzésére irányul.

Az orosz–ukrán háborús konfliktusra tekintettel veszélyhelyzeti jogrend van hatályban, amelyet az Alaptörvény 51. cikke alapján a Kormány jogosult kihirdetni, ha „szomszédos országban fennálló fegyveres konfliktus, háborús helyzet vagy humanitárius katasztrófa” következményeinek elhárítása ezt indokolja.

Ezek fényében vizsgálva Ruszin-Szendi Romulus nyilvános kijelentését, mely szerint sajtóhírek alapján Ruszin-Szendi Romulus „nem tudja kizárni, hogy Ukrajna megtámadja Magyarországot”, arra a következtetésre juthatunk, hogy

a Tisza Párt narratívája objektíve felerősíti a háborús veszély percepcióját, és egyúttal a különleges jogrend indokoltságát erősíti.

A megnyilvánulás ugyanis olyan közvetett üzenetet hordoz, amely a társadalom tagjaiban a háborús veszély közvetlen fenyegetésének érzetét keltheti és persze egyúttal erősíti a veszélyhelyzet fenntartásának indokoltságát, amely éppen a fegyveres konfliktus hatásainak elhárítására irányul.

A Tisza Párt részéről az elmúlt hónapokban egyre inkább háborús retorika figyelhető meg. Ruszin-Szendi Romulusz korábban a sorkötelezettség visszaállítását sürgette, majd NATO-rendezvényen Ukrajna-párti nyilatkozatokat tett („Slava Ukraini!” köszöntéssel zárva felszólalását). Ezek a megnyilvánulások egy folyamatos militarizált kommunikációs mintát alkotnak, amely a békepárti magyar külpolitikai állásponttal szemben áll. A Tisza Pártban pedig mindez nem marad véletlen: a párt politikai stratégiája a háborús pszichózis és bizalmatlanság fenntartására épít, miközben a kormány által képviselt nemzeti szuverenitást és békepárti politikát „diktatórikusnak” bélyegzi.

Ez a fajta kommunikáció nemcsak politikai, hanem nemzetbiztonsági kockázatot is hordoz, mivel alkalmas arra, hogy a társadalom jelentős része háborús fenyegetettséget érzékeljen.

Megjegyzendő, hogy a hatályos Btk. 331. § (1) bekezdése e körben rögzíti, hogy „aki nagy nyilvánosság előtt háborúra uszít, vagy egyébként háborús hírverést folytat, bűntett miatt egy évtől öt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő”. A törvényi tényállás két elkövetési magatartást különböztet meg: az uszítást és az egyéb háborús hírverést. Az utóbbi körébe tartozhat minden olyan kommunikáció, amely a háborús pszichózist erősíti.

Ezzel összhangban a Fővárosi Ítélőtábla 2024. február 22-én kihirdetett jogerős ítéletében megerősítette, hogy a háborús uszítás bűntette akkor is megvalósul, ha az elkövető nem konkrét háború indítására buzdít, hanem folyamatosan terjeszt olyan tartalmakat, amelyek egy fegyveres konfliktus, illetve terrorista szervezetek tevékenységét hirdetik vagy dicsőítik.

Érdekességképpen említendő, hogy

hasonló elvet vall a német Alkotmány

26. cikke, amely a nemzetközi béke megőrzésének elvét fogalmazza meg: „Olyan cselekedetek, amelyek alkalmasak arra és amelyeket az a szándék vezérel, hogy megzavarják a népek együttélését, különösen, amelyek támadó háború viselését készítik elő, alkotmányellenesek. E cselekedetek büntetendők.” E rendelkezés a nemzetközi jog békefenntartó szellemének közvetlen alkotmányos leképezése, és egyértelműen megerősíti azt az elvet, hogy a háborús propaganda, a háborúra utaló kommunikáció, illetve a fegyveres konfliktus előkészítését sugalló nyilvános retorika nem tartozik a véleménynyilvánítási szabadság védelme alá.

Külföldi kitekintésként érdemes felidézni továbbá a litván állam 2022. februárban kelt intézkedését, amikor a kormány veszélyhelyzetet hirdetett ki (state of emergency) a szomszédos országokban zajló katonai mozgások nyomán kialakult biztonsági fenyegetettség okán. Gitanas Nausėda elnök rendelete, amelyet a parlament egyhangúlag jóváhagyott, megerősítette a határvédelmet, fokozta az ellenőrzéseket, és felhatalmazta az állami szerveket a kritikus infrastruktúra védelmére.

Egy kapcsolódó elemzés keretében a Nézőpont Intézet 2025 februári közvélemény-kutatása alapján

a közép-európai lakosság túlnyomó többsége az azonnali tűzszünetet és a tárgyalásos rendezést támogatja a háború folytatásával szemben.

A konfliktus tárgyalásos rendezését támogatja a románok 90%-a, a magyarok 80%-a, a szlovénok 79%-a, az osztrákok 72%-a, a bolgárok 72%-a, a horvátok 72%-a, a szlovákok 70%-a, a csehek 62%-a és a lengyelek 55%-a. Ezek az adatok egyértelműen jelzik, hogy a közép-európai társadalmak, köztük a magyar lakosság is, a béke pártján áll, és elutasítja a háborús pszichózist vagy a katonai eszkalációt.

Ruszin-Szendi Romulusz kijelentése tehát nemcsak politikailag felelőtlen, hanem jogilag is aggályos, mert a különleges jogrend céljával ellentétesen a háborús veszélyérzetet fokozza, miközben a Tisza Párt kommunikációs stratégiájába illeszkedve a békepárti állami politikát próbálja hitelteleníteni. Ezzel szemben a magyar kormány alkotmányos és nemzetközi jogi kötelezettségének megfelelően a béke fenntartására törekszik, jogalkotási és politikai eszközökkel védi az ország biztonságát és a köznyugalmat. A közvélemény-kutatások eredményei, a jogalkotói és jogalkalmazói gyakorlat és az uniós példák egyaránt azt támasztják alá, hogy az emberek többsége békét akar, nem pedig háborús eszkalációt.

Forrás: Alaptörvényblog

Címlapkép: Ruszin-Szendi Romulusz – Fotó: Facebook/Ruszin-Szendi Romulusz