Figyelemreméltó írás jelent meg nemrég a DK-hoz köthető Nyugati fényen, amelyben a szerző nem kevés indulattal fakadt ki az Erzsébet téren és a Deák téren uralkodó éjjeli-hajnali állapotok miatt, szerinte ugyanis „Európa kellős közepe péntek és szombat esténként egy húgy-, szar- és piaszagú, ragacsos végbélnyílássá válik”.
Barna Zsuzsa nem fukarkodik a vulgáris jelzőkkel, a jelenség leírása pedig vitathatatlanul pontos és plasztikus, még a jobboldali sajtón is átszaladt a híre annak, hogy a DK miként szedi le a keresztvizet Karácsonyról, mint a helyzet felelőséről. Sajnos azonban az összkép ennél nem csak árnyaltabb, de bonyolultabb is, mivel a szerző Karácsonyt ugyan tényleg megemlíti a felelősök sorában, de csak sokadik láncszemként, s mint hithű DK-s, a Fidesz-kormányt, a fideszes polgármestert, a fideszes üzemeltetőket és a fideszes rendőrséget jelöli meg fő bűnbakként.
Ez két dolgot üzen, egyrészt azt, hogy a DK-nak valójában esze ágában sincs Karácsonyt pátyolgatni, ők mindenáron Dobrevet akarják miniszterelnöknek, a főpolgármester pedig csak egy közbülső grádics lehet számukra, aki ha mégis befutna Gyurcsánynéval szemben, a győzelem után is ráérnek megpuccsolni. Másrészt pedig azt, hogy a szerző – a tárgyi tévedései, csúsztatásai és önellentmondásai mellett – politikai kérdésként értelmez egy kulturális kérdést, s elköveti azt a hibát, hogy a valós okok feltárása nélkül keresi, majd találja meg – persze saját szája íze szerint – az egyébként tényleg áldatlan állapotok felelőseit. Megjegyzem, ha nagyon erőltetni kívánjuk a politikai/ideológiai törésvonalat, ám legyen, de abból a DK által is képviselt globalista szemléletmód jön ki a legrosszabbul, ugyanis épp a nyugati kultúrkör politikusai, médiái, művészei, oktatási intézményei és divatos nevelési elvei, egyszóval a globalista korszellem üzeni gyermekeinek, hogy „bárki lehetsz és bármit tehetsz”. Love is love, igaz? A család meg család, a nemi identitás felszámolandó, a biológia elavult, a férfiak is szülhetnek, és így tovább. Akkor most komolyan meglepődünk, hogy évtizedes kitartó nevelést indoktrinációt követően a gyümölcs beérett, a megrészegült dzsinn pedig kibújt a palackból, és esze ágában sincs visszamászni oda?
De miről is van szó pontosan? A szerző nehezményezi, hogy a főváros nevezett terein gyakorta találni részeg, bedrogozott, ricsajozó fiatalokat, minden nációból természetesen, akik különféle végtermékeikkel árasztják el a közterületet, ideértve a parkokat is. Mindezért a Fröccsterasz – szerinte kormányközeli – üzemeltetőjét teszi felelőssé, aki csak két WC-t telepített, de azok is fizetősek (300Ft), az V. kerületi fideszes polgármestert és az ellenzéki Karácsonyt, mert félrenéznek, a rendőröket, akik szintén félrenéznek, és úgy általában a Fidesz-kormányt, amely „röhögve tiporja és nyomorítja azokat az Iványi Gáborokat, akik helyettük, értünk és mindenkiért erejükön felül próbálják megoldani a hajléktalanság problémáját”. Leírja, hogy a Fröccsterasz „a maga bámulatosan proli, egyben súlyosan túlárazott módján” széles réteget szolgál ki, a yuppiektól egészen a módosabb szülőknek örvendő kamaszokig. Végül pedig azt is hozzáteszi, hogy
nem tudom, mi a megoldás. Talán több és jobb minőségű mobil mosdó, ami ingyenes (!), és rendszeresen takarítják. Talán szigorúbb ellenőrzés. Nem tudom, mi a megoldás, de nem is az én dolgom: én csak békében szeretnék átkelni a szemközti dohányboltba anélkül, hogy szarba lépnék, vagy hogy megtámadnának. A tény az, ami egész országunkra jellemző: sok a felelős, mindenki a másikra mutogat, és senki nem tesz semmit. Így lesz kloáka Európa szívéből.
Akkor szálazzuk szét ezt a történetet, és kezdjük mindjárt azzal, amit a szerző nagyvonalúan elmulasztott, a jelenség okainak vizsgálatával! Úgy vélem, a törésvonal nem a belváros lakói és a bulizó fiatalok között húzódik, hanem ennél jóval mélyebben. A szórakozási kultúránk koronként és generációnként változik, az igény azonban állandó. A gőz kieresztésének örök vágya ugyanúgy jelen volt a kora újkor Dél-Európájában – ahol a farsang jelentette az intézményesített zűrzavar menetrendszerű rítusát, az étel, a szex és az erőszak köré rendezett, feje tetejére állított világot –, mint a századelő Párizsának dekadens lokáljairól és fülledt erotikájáról elhíresült Montparnasse negyedében, vagy Hamburg Sankt Pauli városrészében, amely néhány utcácskáját méltán ismerték Németország legnevezetesebb piroslámpás negyedeként.
Aztán a Nyugat átverekedte magát két világégésen, majd a vasfüggöny leeresztésével Európa kettészakadt, így hazánknak negyven évet kellett várnia arra, hogy lokalitása globalitássá válhasson, s magáévá tehesse azt a létformát, amelyet legvidámabb barakk volta ellenére is oly régóta vágyott; annak összes előnyével és nem várt hátrányaival. Napjainkra a kulturális és szellemi véráramunkban a Nyugat szíve lüktet, s mindez a technika fejlettségével karöltve végérvényesen átírta a kultúrafogyasztási, illetve szórakozási szokásokat. Ideje felismernünk, hogy a nyugati kultúrát (is) csomagban tessékeltük be a szélesre tárt ajtónkon, ebédre pedig komplett menüt kaptunk, így kéretik nem finnyáskodni, ha a desszert émelyítőre sikeredett és hasfájást kapunk tőle.
Visszatérve a szerző által nehezményezett, összepiszkított terekre, rögzítsük a valóságot: a proliság és a túlárazott belvárosi környezet igen nehezen fér meg egymás mellett, még akkor is, ha egy mondatba zsúfoljuk őket. A prolik, bár nem halnak éhen, ahogy a DK-vezér fő szövetségese, Jakab vizionálja – elég csak rápillantani a külvárosi bevásárlóközpontokban hömpölygő nyári tömegre, ami megjegyzem, felér egy szociológiai tanulmánnyal –, de alig hiszem, hogy kifizetnének 3000 Ft-ot egy polgármesterfröccsért, 4100-at egy Krúdy fröccsért vagy 1300-at egy 0,33-as Corona sörért. Ahogy egyébként Barna Zsuzsa maga is leírja, ez a hely a módosabb fiatalokat vonzza. Ilyenformán értelmezhetetlen az ingyen és jobb minőségű (?) WC követelése is, mert aki 20-30-50 ezer forintot kifizet egy-egy esti szórakozásra (étellel, itallal, cigivel, droggal), annak ne volna 300 Ft-ja a mellékhelyiség használatára. Sőt, azt is állítom, hogy telepíthet a tulaj akár több tucat rózsaillatú, ingyen budit is, egy ájulásig lerészegedett, betépett fiatal nem fog illedelmesen odaballagni, ha rájön a szükség.
Forrás: froccsterasz.hu
De a rendszeres takarítás hiányát is felrója a cikk írója, ami ismét értelmezhetetlen, mivel a mosdókat és a teret is rendszeresen takarítják – minden hajnalban. Vagy talán az az elvárás, hogy komplett takarítószemélyzet cirkáljon a vendégek közt és alkalmasint kövesse őket a parkba? Életszerű, nem? Ugyanez igaz a fokozott ellenőrzésre is: mit kellene tenniük a rendőröknek, erőszakkal hazaszállítani az illuminált egyedeket? És a személyiségi jogaik? Attól tartok, ha ez történne, a DK kiáltana elsőként rendőrállamot és fideszes vegzálást, ahogy egyébként ugyanezen cikkben a hajléktalankérdés esetében meg is teszi. Eszerint felháborító kriminalizálás a kormány részéről, ha hajléktalanokat, sok esetben drog- és/vagy alkoholfüggő emberi roncsokat, télvíz idején hajléktalanszállókra terel, ellenben elvárás felé, hogy elkényeztetett, gazdag fiatalokat tanítson móresre és korlátozza szabadságjogaikat?
Attól tartok, az ott élőknek – a cikk írójával az élen – ideje szembesülniük azzal, hogy a belvárost éjszakánként elárasztó fiatalok viselkedésmódja a neoliberális kultúrkör, életmód és nevelés terméke. Ki mint vet, úgy arat. Tessék tükörbe nézni, önkritikát gyakorolni, nem másra mutogatni, és tudomásul venni végre, hogy egyetlen városvezetés sem fogja megoldani a kulturális problémáinkat. Tessék továbbá szétnézni azon nyugat-európai nagyvárosokban, amelyeket mellesleg ellenzékünk és sajtójuk úton-útfélen követendő példaként hoz fel, hogyan is mulatnak ott a fiatalok: a látkép sokatmondó lesz.
Persze lehetne másképpen, kezdetnek, ha mondjuk mindenki csak a meglévő szabályokat tartaná be és eleget tenne az együttélés elemi normáinak, máris nagyot lépnénk előre. Ha az egyetlen és kizárólagos szempont nem az én, az itt és a most volna. Amíg viszont önreflexió nélkül, a következmények teljes ignorálásával harsogja az egybesült ellenzék és sajtója a „bárki lehetsz, bármit tehetsz” hamis mítoszát, addig aligha változik a fővárosi éjszakák non-stop zsivaja. Pótcselekvésként viszont gyárthatnak újabb szlogeneket, a Love is Love mintájára például zászlajukra tűzhetnék a Szar is Szar és a Húgy az Húgy jelszavakat is. Csak stílszerűen, elvtársak, az önazonosság jegyében.
Kiemelt kép: froccsterasz.hu
