Mintha semmi nem történt volna hétfő este, nem lett volna érvényes megállapodás, nem született volna Magyarországra nézve kedvező döntés a brüsszeli tanácskozáson. Valószínűleg nem ezt várta a mainstream sajtó, hiszen ők mindent megtettek annak érdekében, hogy az EU bürokratái megvonják tőlünk a jogosan járó uniós pénzeket, a helyreállítási alaptól a szerződések szerint járó kifizetésekig.

A német média keddi főcímei mind arról szóltak, hogyan járt pórul Magyarország, hogy minden taktikázás ellenére le kell mondania 6,3 milliárd uniós pénzről, hogy a tagállamok egyöntetűen kiálltak a pénzek befagyasztása mellett, hogy az EU megmutatta, nem lehet vele tovább lacafacázni. Ráadásul Orbán nem vétózott, mehet a pénz Ukrajnának, és egységesíteni lehet végre a globális minimál adót. Egyszóval, nagy az öröm, hogy győzött a jogállamiság, diadalmaskodtak az európai értékek.

Régóta érzem, hogy párhuzamos világokban élünk és gondolkodunk. Ha igaz, amit a német média hirdet, akkor bizony nagy a baj. Hiszen először fordul elő az EU hosszú történetében, hogy a tagállamok közösen pénzügyi felelősségre vonnak és büntetnek valakit maguk közül alkotmányos hiányokért vagy ki tudja miért. Merthogy alkotmányossági hiány, korrupció, jogállami deficit, ha kicsit megkapirgáljuk a felszínt, minden tagállamban, sőt – mint újabban kézzel foghatóan tapasztaljuk – az Európai Parlamentben is előfordul. Aki nem lép egyszerre, azzal a pénzzel büntető mechanizmus bármikor alkalmazható lesz, hiszen volt már rá precedens.

Másik gondom a tájékozottság szándékos vagy véletlen hiánya. Nemcsak a médiareakciókból, de a politikusi nyilatkozatokból is az látszik, hogy nem tudják, miről szólt az éjszakába nyúló tárgyalás. Legalábbis ami a magyar szempontokat érinti. Kaptak egy tájékoztató vagy sajtómappát, gyorsan átlapozták, meghallgattak néhány balos politikusi nyilatkozatot, és már kész is volt az állásfoglalás. Úgy tűnik, észrevétlenül suhantak el fülük mellett az elmúlt pár hétnek, hónapnak, évnek a fontosabb történései. Nem veszik észre, hogy Magyarország az uniós tagállamok jól felfogott érdekeit védi, jelen esetben a globális minimál adó blokkolásával a szabadpiaci versenyt és a versenyképességet, az ukrajnai hitel felvételével pedig az unió további eladósodását.

A strassbourgi baloldali dalárda Tavares karnagy óta az európai értékek lábbal tiprásáról szóló kórusművet adja elő. A karnagy és a kórustagok személye változik, de a dal a régi. Magyarországot meg kell büntetni, mert ott nemzeti érzelmű konzervatív kormány van hatalmon. Tizenkét év alatt sok mindennel próbálkoztak, a pénzügyi zsarolás az utóbbi időben került be a repertoárba. Nem adunk pénzt, és akkor belebuktok. Most szóban már adtak pénzt, elfogadták az egyébként kitűnőnek talált helyreállítási tervet, de ki tudja, hogy a másfél éve visszatartott 5,8 milliárd euró mikor kerül az államkasszába.

Ez vonatkozik a befagyasztásra ítélt költségvetési pénzre is. Mikor fogják feloldani és mikor folyósítják azt a közel hatmilliárdot, ami nem került befagyasztásra? Hány mérföldkövet fognak még állítani a mostani huszonhét mellé? Amíg Brüsszelig nem érünk? Amíg a saját képükre át nem formáltatják velünk közigazgatási, igazságszolgáltatási és egyéb demokratikus alappilléreinket? (Hogy ez milyen „eredményes” lenne, az jól látszott például a vagyonbevallásoknál: rögtön kiderült, hogy a brüsszeli vagyonbevallási módszer egy fabatkát sem ér.) Vagy amíg meg nem buktatják az Orbán-kormányt? Tudom, adtak garanciákat. De az adott szó, a garanciák betartása csak úriemberek között érvényes. És Brüsszelben sajnos kevés úriember ül.

Bonyolult deal zajlott Brüsszelben, sok tényezős, helyenként átláthatatlan alkufolyamat. Engem az Ukrajnának folyósítandó pénz érdekelt. A kommunikációban az zajlott hetek óta, hogy Magyarország blokkolja az Ukrajnának szánt 18 milliárd eurót, megtagadja a háborúban álló ország megsegítését. A vétót zsarolási eszközként használja, hátha így megkapja végre a „jogosan visszatartott” pénzeket. „Magyarország felelőssége, hogy a sok sebből vérző Ukrajnának nem tudunk pénzt adni! Más megoldást kell keresnünk” – mondta a német pénzügyminiszter. Azt hallgatták csak el, ami miatt Varga Mihály szót emelt, nevezetesen, hogy Magyarország közös garanciájú hitelfelvételhez nem járul hozzá. Ugyanis a hitelfelvétel szép csendesen egy adósságunió irányába vinné el a tagországokat. Az Ukrajna megsegítésére szánt pénzösszeget a magyar kormány egyébként is elkülönítette már a jövő évi költségvetésében. Hitelfelvétel nélkül.

A magyar pénzügyminiszterhez hasonló véleményen volt a német számvevőszék 2021 márciusában, amikor ratifikálni kellett a tagországokban az újjáépítési alapnak nevezett közös hitel elfogadását. Mert az elfogadással a nemzeti parlamentek felhatalmazzák az Európai Bizottságot, hogy 750 milliárd eurót vegyen fel a pénzpiacokon, és egyúttal garanciát is vállalnak az adósságra. Ráadásul a ratifikációs törvény lehetőséget ad a bizottságnak, hogy sokkal több pénzt vegyen fel, mint amennyi az újjáépítési tervhez szükséges. A számvevőszék mellett a német alkotmánybíróság is ellenezte a közös hitelfelvételt.

Az állam- és kormányfők, élükön Merkel kancellárral mégis megállapodtak, hogy a felvett pénzt 2027-től – 30 éven keresztül – az uniós költségvetésből fizetik vissza, és minden ország az uniós költségvetésben való részesedésével felel a törlesztésért. A 2021–27 közötti költségvetési időszakban Németország részesedése az uniós költségvetés finanszírozásából mintegy 24 százalék, a német adófizetőknek jelentős kockázat, óvott a számvevőszék.

Mit ad Isten, a közös uniós hitelfelvétel ötletét – mint mindig – Soros György és az Európai Központi Bank vezetője, Lagarde asszony támogatta a legvehemensebben. Olaf Scholz, aki a megállapodáskor még pénzügyminiszter volt, szintén örült az ötletnek, kijelentette, hogy ez a döntés európai fiskális unióhoz fog vezetni, egy olyan EU-hoz, amely saját gazdaságát irányíthatja, saját adókat vethet ki és saját adósságot vállalhat. A közös hitelvétellel járó eladósodás amerikai mintára szép lassan Európai Egyesült Államokká változtatná a nemzetek Európáját. Micsoda közösségi jövőkép!

Az Ukrajnának szánt 18 milliárdos támogatást is ezen az elven akarták finanszírozni, hadd adósodjunk tovább! Lehet, hogy a legnagyobb nettó befizetők, Scholz és Macron elgondolkodtak közben, mekkora tehertétel lesz ez az országuknak. Mégsem ők, hanem Magyarország akadályozta meg az újabb közös hitelfelvételt, és láss csodát, sikerült végül olyan konstrukciót és forrást találni, amiből tudnak adni a fizetésképtelen Ukrajnának.

Nem tudom, hogy a hétfői nagyköveti szintű megállapodásra még rá kell-e bólintania az európai állam és kormányfőknek. Ha igen, vajon milyen meccs lesz? Miként szavaz Olaf Scholz, akit november 10-én nem sokkal éjfél előtt, amikor már csak a bagolytípusú képviselők ültek a Reichstag épületében, saját vörös–sárga–zöld koalíciója megbízott, hogy az EU-csúcson a Magyarországnak folyósítandó milliárdok felfüggesztésére szavazzon. Ott a sokszínű baloldalon nagyon aggódnak az uniós pénzekért, és a korrekciós intézkedések ellenére sem bíznak abban, hogy a magyarok az általuk diktált reformokat teljesíteni fogják. A jogállamiság fölötti aggódáshoz szükséges muníciót magyar elvtársaik egymást felülmúlva szállítják.

Épp háború van, energiaválság, migrációs nyomás, társadalmi feszültség. Európát napról napra gyengítik az ostoba szankciók. Még a végén az is kiderülhet, hogy minden miattunk van, mert mi magyarok elszakadva a közös európai értékektől, külön utat járunk. Nem szállítunk fegyvert, védjük a határainkat, az energiából nem csinálunk politikai kérdést, a szankciók alól meg próbáljuk magunkat kihúzni. És még a nekünk járó pénzt is akarjuk.

A történész írása a Magyar Hírlapban jelent meg.