A Rolling Stones énekese, a rockzene élő legendája 2003-ban ugyan megkapta a lovagi rangot, de elitellenes nézetei és zavaros magánélete miatt II. Erzsébet királynő nem tartotta a megtiszteltetésre méltónak, ezért a kitüntetés átadását fiára, Károly walesi hercegre bízta.
A rockvilág egyik legkarizmatikusabb egyénisége 1943. július 26-án született Dartfordban, Michael Philipp Jagger néven. Templomi kórusban énekelt, rendkívül jó tanuló volt, így tanár szülei abban reménykedtek, hogy a nyomukba lép majd. Jagger azonban a korai rock and roll és a blues szerelmese lett, tizennégy évesen megvette első gitárját és iskolatársával, Dick Taylorral együttest alapított. Már egy éve a London School of Economics diákja volt, amikor
1961. október 17-én a dartfordi vasútállomáson összetalálkozott a gitárját cipelő Keith Richardsszal,
akit ötéves korában ismert meg, de aztán szem elől tévesztették egymást. Beszélgetni kezdtek, természetesen a blueszenéről, s mire Londonba értek, megszületett egy barátság és a rockzene egyik legfontosabb szerzőpárosa. A nagy találkozás helyét ma emléktábla jelöli, s a közelben hamarosan felavatják a két zenészt ábrázoló szobrot is.
Innen már csak egy lépés volt a Rolling Stones létrejötte. Richards csatlakozott Jagger és Taylor együtteséhez, nem sokkal később megérkezett az élet minden terén tapasztaltabb Brian Jones is. A bandát idővel Muddy Waters Rollin’ Stone című dala után nevezték el, első fellépésükre 1962. július 12-én került sor. Taylor nem sokkal később kiszállt, a basszusgitár kezelését Bill Wyman vette át (a legenda szerint nem virtuóz játéka miatt, hanem azért, mert neki erősítője is volt), a dobok mögé pedig Charlie Watts ült be. Az immár állandósult összetételű Rolling Stones 1963 júniusában szerződött le a Decca lemezcéghez, a megállapodást – hibáját jóvá téve – az a producer ütötte nyélbe, aki egy évvel korábban a meghallgatás után kirúgta a Beatlest.
A kemény zenét játszó és botrányt botrányra halmozó Stones hamarosan a jólfésült Beatles egyetlen komoly riválisának számított, főleg azután, hogy Jagger és Richards a feldolgozások mellett saját dalokat is írni kezdett. Nem teljesen önszántukból:
a legenda szerint menedzserük egy szobába zárta őket, ahonnan csak akkor jöhettek ki, ha saját szerzeménnyel állnak elő, így született meg az As Tears Go By.
Ezt az idők folyamán számtalan dal követte, köztük olyan klasszikusok, mint a Paint It Black, a Time Is On My Side, az (I Cant’t Get No) Satisfaction, a Jumpin’ Jack Flash, a Ruby Tuesday, a You Can’t Always Get What You Want, a Sympathy For The Devil, a Gimme Shelter. Albumaik, az Aftermath, a Beggars Banquet, a Let It Bleed, az élő Get Yer Ya-Ya’s Out, a Sticky Fingers és az Exile on Main St. is klasszikussá váltak.
Jagger rendkívül szuggesztív színpadi jelenléte és jellegzetes fizimiskája a filmszakma figyelmét is felkeltette, több mint tíz filmben szerepelt, ezek közül a Ned Kelly és a Performance a legismertebb, de volt producer, filmzeneszerző, sőt még író is.
A világ legnagyobb rock and roll zenekara, ahogy a koncerteken felkonferálták őket, a hetvenes évek végén kifulladni látszott, a zenei stílust illetően ellentét bontakozott ki az énekes és a gitáros között. Jagger inkább a pop és a dance műfaja felé indult volna, míg Richards a rock and roll és blues gyökerek mellett tette le a voksát. Mindezt tetézte, hogy
Jagger szólókarrierrel is próbálkozott, de két – a Rolling Stoneshoz mérten mérsékelt sikerű – album után be kellett látnia, hogy egyedül nem megy.
A magánakciók után visszatért a Rolling Stones bástyái mögé, és az együttes 1989-es Steel Wheels albuma, valamint az azt kísérő turné minden értelemben sikeres vállalkozásnak bizonyult. Jagger 1993-ban elkészítette harmadik önálló albumát, de a Wandering Spirit is langyos fogadtatásban részesült, míg a következő évben napvilágot látott Stones lemez, a Woodoo Lounge Grammy-díjat nyert. Jagger negyedik szólóalbuma 2001-ben Goddess in the Doorway címmel jelent meg.
Az egykori lázadó 2003-ban megkapta a lovagi rangot, azóta neki is kijár a Sir Mick megszólítás. A kitüntetés vihart kavart, mert Jaggert elitellenes nézetei és zavaros magánélete miatt II. Erzsébet királynő nem tartotta a megtiszteltetésre méltónak,
s amikor mégis beadta a derekát, a kitüntetés átadását fiára, Károly walesi hercegre (ma már III. Károly királyra) bízta – a másik oldalról Richards kritizálta barátját, amiért elfogadta a címet.
A Stones még mindig koncertezik, 1995-ben és 2007-ben magyar rajongóik is élőben csodálhatták meg őket. 2016 nyarán félmillió ember előtt adtak történelminek minősített koncertet Havannában, ahol zenéjüket korábban betiltotta a kommunista rendszer. Legutóbb tavaly, fennállásuk 60. évfordulóján indultak turnéra, ekkor már az eredeti tagok közül csak Jagger és Richards maradt – Brian Jones 1969-ben halt meg, az ő helyére Mick Taylor, majd 1976-ban Ronnie Wood lépett, Bill Wymann 1993-ban lépett ki, Charlie Watts 2021-ben halt meg. Idén februárban jelent meg a Grrr Live! című koncertalbum, amelyet a Stones 2012-es 50 and Counting turnéján vettek fel.
Az örökmozgó és féktelen Mick Jaggeren mintha nem fogna az idő. 2019-ben szívbillentyű-műtéten esett át, de a maga mögött hagyott nyolc évtized után is minden nap sportol, koncert előtt futógépen melegít be, amire szüksége is van, hiszen a zene mellett több mint 20 kilométernyi tornamutatvánnyal kápráztatja el közönségét (2019-ben a szentpétervári Mariinszkij Színházban táncmozdulataira épülő balettet is bemutattak). Érdeklődik a művészetek iránt is, részt vett a banda koncertjeinek díszletei és több lemezborítójának tervezésében. Köztudottan nőfaló hírében áll, de valószínűleg még a szemfüles paparazzik sem tárták fel minden kalandját.
Csak egyszer nősült, de el is vált, öt anyától nyolc gyermeke született, a legfiatalabb 2016 decemberében egy balett-táncosnőtől, emellett ötszörös nagyapa és immár dédapa is.
Kiemelt kép: MTI/EPA/Walter Bieri
