Az egész nyugat kortünete, hogy jöttek a gondolattalan politikusok és arra büszkék, hogy nincs egy szál gondolatuk se. És ők akarják kihívni Orbánt és a Fideszt.
Annak, amit most írok, nincs politikai jelentősége. Különösen azért, mert akikről írok, azoknak sincs.
Egy ideje foglalkoztat a Momentum jelensége:
konkrétabban, hogy hogyan lehetséges az, hogy vannak és lehetnek potenciális szavazói egy olyan mozgalomnak, amely üres és semmi?
Azt hiszem, hogy egy fordított fejlődéstörténetnek vagyunk szemtanúi.
A Momentum elején sok mindent bele lehetett látni ebbe a mozgalomba, mert messziről nézve úgy tűnt, hogy kitaláltak valamit, ami sikerült és mivel sikerült, ezért voltak sikeresek. Az Olimpia elleni kampányról beszélek, ami lényege szerint egy romboló, nagy törekvések ellen ható, destruktív politikai akció volt, paradox módon tehát a nagy álmokkal szembemenő rombolás építette őket. Ez volt az első szakasz: a romboló debütálás.
Azzal, hogy romboltak, azzal épültek.
Aztán jött az önrombolás időszaka. Fekete-Győr András vesszőfutása. Az ember, akiről a baloldali sajtó azt akarta elhitetni, hogy olyan, mint a fiatal Orbán Viktor, a Momentum pedig a ’90-es évek eleji Fidesz. Már ekkor is azt gondoltam, hogy ez egy fatális stratégiai hiba:
hogy ki az igazibb Orbán, azt a versenyt nyilván az igazi Orbán fogja megnyerni.
Persze a szándék érthető volt, felment a pályára egy tetterős, fiatal nemzedék, egy új Fidesz, élén a fiatal Orbánnal, ők fogják legyőzni a régi Fideszt és a megöregedett Orbánt – ez volt az állítás lényege.
Aztán kiderült, hogy ha áthidalhatatlan távolság van az állítás (hívjuk nyugodtan hazugságnak) és a valóság (tényleges képességek) között, akkor az egész konstrukció rád fog omlani. És tényleg ráomlott. Ráomlott ez az egész szegény Fekete-Győr Andrásra. Akiről szép lassan mindenki számára világossá vált, hogy nincs a fejében semmi. Ami különösen azért elgondolkodtató, mert ez a nemzedéki mozgalom volt az, amely azt állította magáról, hogy ők a világjárt, sok nyelven beszélő, okos, intelligens új elit.
Azt gondoltuk, hogy ez a mélypont, ennél nincs lejjebb.
A Fekete-Győr nevével összeforrt önromboló illúziórombolás szakasza egy olyan út, amely folytathatatlan. Látva azonban a Momentum mai alakváltozatát, el kell, hogy ismerjük, hogy ezt gondolni hatalmas tévedés volt.
Van ugyanis lejjebb. Mindig van lejjebb.
Így érünk el a jelenhez.
Ez a semmi. Nincs senki és nincs semmi. Senki nem gondol semmit. Nyílnak a szájak, de a kimondott szavaknak és mondatoknak nincs értelmük.
Most már talán tényleg kijelenthető, hogy eljutottunk a lényegig: a rombolástól a semmiig. A Momentum – önértelmezésével szemben – valójában egy antiintellektualista mozgalom: a józan ész, a ráció, a politikai tudás antitézise. Ilyen értelemben persze kortünet. Az egész nyugat kortünete, hogy jöttek a gondolattalan politikusok és arra büszkék, hogy nincs egy szál gondolatuk se. És ők akarják kihívni Orbánt és a Fideszt.
Micsoda arrogancia.
A lényeget azért megsejtették, hogy gondolattal csak gondolatot lehet szembe állítani. Ezért kitalálták magukról azt a hazugságot, hogy ők intellektuálisak és van gondolatuk. Mind a mai napig ezt építi róluk a szolgálólányukká / cselédükké szegődő baloldali sajtó. Ez a sajtó menedzseli fel a semmit és próbálja eladni, hogy ez már valami. Ez a sajtó menedzseli fel, hogy ők a második legerősebb ellenzéki erő. Ez a sajtó menedzseli fel, mintha lennének politikusok, akiknek van gondolatuk. Mekkora szemfényvesztés.
Ők is tudják, mi is tudjuk.
A hókuszpókusz nem működik.
Kiemelt kép: MTI/Bruzák Noémi
