Orbán Viktor erőteljesen megkavarta a szlovákiai állóvizet a Postoj.sk-nak adott interjújával. Nemcsak a szlovák újságírókat késztette véleménynyilvánításra, de a közvélemény is hallatta hangját. A korábbi szlovák kormányfők közül csupán Dzurinda (illetve tessék-lássék Pellegrini) utasította el az építkezést Közép-Európában, fontosabbnak tartva az Unió központi magjához való dörgölőzést.
Orbán Viktor 2021. május 5-én interjút ad a Postoj.sk.-nak/ Fotó: miniszterelnok.hu
Orbán természetesen válaszolt Dzurindának, amire Ivan Mikloš volt szlovák pénzügyminiszter érzett késztetést, hogy papírra vesse véleményét. Erre Bóka János, a magyar Miniszterelnöki Kormányiroda európai uniós kérdésekért felelős államtitkára válaszolt.
Ivan Mikloš a liberális nézetrendszeréből kiindulva egyoldalúnak és félrevezetőnek tartotta Orbán érvelését. Igaz, a volt pénzügyminiszter érveiből kihallható az a tapasztalat, amikor még a szlovákiai kistigris húzómotorja a nyugati befektetők beáramlása volt, amihez ki kellett szolgálni a tőke érdekeit.
Ivan Mikloš/ Forrás: hvg.hu
Bóka János van annyira udvarias, hogy elöljáróban leszögezi: fontosnak tartja Ivan Miklošnak, az egyik legsikeresebb szlovák miniszternek és közgazdásznak a véleményét, mivel az tovább gördíti a párbeszédet és lehetőséget ad más nézőpontokból való vizsgálódásra.
Elutasítja viszont Mikloš feltevését, miszerint a magyarok az európai integráció, illetve a belső piac folyamatait nulla végeredményű játéknak tartanák. Ellenben tudatosítják, vannak olyan kapcsolatok, ahol mindkét fél nyerhet, és azt Mikloš is elismeri, hogy a fejlettebbek és erősebbek általában többet nyernek.
Bóka igazából itt száll vitába Miklošsal, hogy ezt nem kellene természetesnek venni.
Bóka János/Fotó: IM
Mind Szlovákia, mind Magyarország megérdemli, hogy egyenlő feltételek mellett vetélkedjenek a tagállamokkal. Mikloš véleményét mintha áthatná valamiféle
hála aziránt, hogy a „Nyugat” az integráció összes területén gesztusokat gyakorol „Kelet” felé.
Ide sorolja az EU-csatlakozást, a költségvetési átutalásokat, de a nyugatiak profitjának keleten való befektetését. Bóka szerint ilyen alapállásból nem lehet egyértelmű következtetéseket levonni. Szerinte nem erről szól az európai integráció. Senki nem szívességből cselekszik.
A nyugati tőke is azért nem viszi ki az országból a hasznát, mert jó ott a vállalkozói környezet, és ez ösztönzi a további beruházásokra. A nyugati tőkének viszont az elsődleges célja a haszon elérése és kivitele.
Bóka János természetesnek tartja, hogy azok az országok, amelyeknek azonos érdekei vannak, közösen lépjenek fel az EU-ban. Így tesz a német-francia tengely, a Benelux államok, vagy az északi és balti államok.
Miért kellene a V4-ek érdekeit háttérbe sorolni az összeurópai ügyek mögé.
A V4 országai és vállalatai, bár egymásnak is versenytársai, de érdekeik mégis megegyeznek. Sőt tovább megy és kifejti meggyőződését, hogy a közös fellépés akár azzal a szinergikus hatással járna, hogy vállalataink még sikeresebbek lehetnének, mint a nyugati versenytársaik.
Bóka kifejti, hogy a V4 érdekei abban is hasonlóak, hogy az országainkat egyformán sújtja az egyenlőség mögé bújtatott diszkrimináció. Ugyanis az egyes tagországok polgárainak vásárlóerejében jelentős különbségek vannak, ennek ellenére az EU nyugodtan ró ki egyenadókat összeurópai szinten.
De a bizottság is hasonlóan gondolkodik klímaügyben. Bóka szerint, így a klímavédelmi intézkedések hatása a háztartások költségvetésére is azonos lenne, amit könnyen elvisel egy luxemburgi háztartás, de már nehezen egy visegrádi.
Nem lehet azonos adókat ráaggatni az egyes tagországokra, miközben a gazdaság összes elemében óriási különbségek vannak.
Bóka János egyetért Miklošsal abban, hogy egy ország sikere nagyban függ attól, milyen mértékben tud strukturális reformokat véghezvinni. Szerinte, viszont ebben nincs mit a visegrádi országok szemére vetni. Meghozták azokat a reformokat, amelyek szükségesek voltak, igaz voltak köztük olyanok is, amit EU-s ellenszélben kellett végigvinni, de az idő mégis őket igazolta.
Ebben szintén közösek a V4 érdekei, nem szeretnének olyan európai légkört, amelyek a reformátorok helyett azokat díjazza, akik halogatják a reformokat.
Bóka írása végén sajnálatát fejezi ki, hogy Ivan Mikloš írásában váratlanul, és oda nem illően kitér az illiberális demokrácia fogalmára. Ebben az esetben nem érvek feszülnek egymásnak, hanem politikai szlogenek.
Ezt nem tartja új jelenségnek, hiszen szinte minden vita, amelyet Magyarország folytat az európai színtéren, végül ide torkollik. Nem is várható, hogy ez a közeljövőben megváltozna. Abban viszont lehet reménykedni, hogy a V4 országai – függetlenül attól, hogy vezetőik milyen pártszíneket képviselnek – az Európa jövőjéről folytatott párbeszédben egymás mögé álljanak!
Forrás és kiemelt kép: ma7sk.
