A magyar klasszis új utat tört a zsenialitás előtt – és ez több mint sporttörténelem.
A csodálatos Milák Kristóf párizsi szereplésének a legnagyobb tanulsága számomra, hogy bebizonyította: nem csak egy út vezet a csúcsig. Papírja, vagyis érmei vannak róla: a kivételesek, a korszakos géniuszok kiléphetnek azokból a sémákból, amelyek emberfeletti munkával, kikristályosodott módszerekkel biztosítják az eredményeket az átlagos tehetségek számára. Ezek
a sémák kiválóak, eredményesek, de nem valók mindenkinek.
Ezúttal kijelentő módban írhatom: Milák Kristóf megteremtette a saját mítoszát, ami nem sporttörténelmi, hanem történelmi jelentőségű. Úgy borította eufóriába az országot, hogy közben megkérdőjelezett mindent, amit évtizedek sporttudománya és tapasztalata állított például a következő nemzedékek tehetségei elé: ha sikeres akarsz lenni, akkor ezt meg azt kell tenned.
Kiderült, hogy nem csak egy út van.
Hogy miért indult el Milák másik úton, teljesen mindegy, bár szerintem ez mélyen Milák személyiségében gyökerezik, ami legalább annyira különleges, mint a tehetsége.
Nem az számít, mit tesz, mit gondol a zseni, hanem az, hogy létezik és hat.
Az számít, hogy vagány, hogy magyar, hogy a mi fiunk, hogy a mi fiunknak tartja magát és abból a titokzatos valamiből fakad, ami mindannyiunkban közös. Egyetlen pillanatba – vagy éppen percbe – sűríti a lényeget, egyesíti a nemzetet, ami egyetlen politikusnak sem sikerült az elmúlt száz évben. Köszönjük meg neki, és ne szúrjuk el ezt a pillanatot.
Elhiszem a szakembereknek, hogy a 200 pillangó Kristóf kihagyott hónapjain ment el, a maximálishoz képest kevesebb munkán: tehetsége alapján „járt volna neki” mindkét arany. Amit letett az asztalra, ahhoz mégsem kell magyarázat. Tokió: 1 arany 1 ezüst. Párizs: 1 arany, 1 ezüst. Igen, a félelmetes adottságai alapján még több is lehetne, de talán ez az új út ára. Úgy tűnik, nem lehet minden tökéletes. Talán máshogy nem bírta volna lélekben.
A vagy-vagy logikája itt sem állja ki a valóság próbáját.
- A hazádért mindent, egy országot képviselsz, nem teheted meg, hogy eltűnsz a gecibe.
- A zseni mindenek fölött.
Aki ezeket egymással ellentétes állításnak érzékeli, úgy tűnik, téved. Mindegyik állítás igaz, mert mindegyik állítással egyet értünk valahol belül, csak úgy érezzük, állást kell foglalnunk. Pedig nem kell. Milák annyit bizonyított be, hogy nincs értelme erkölcsi alapon nézőpontokat szajkózni. Ez csak kettő állítás, semmi több. Ő meg olimpiai bajnok lett. Kétszer.
Úgy gondolom, a cél ezek után bővülhet az úszósport egészén belül: a jövő Milákjait megtalálni, bevonzani.
Lehetne több olyan sportolónk, aki nem áll be a sorba, de „zsebre tett kézzel” hozza az olimpiai aranyat?
Aki a tét alatt teljesít a legjobban? Igen, a munkát nem lehet megspórolni. Nyilván ő is megszakadt, a maga módján. Ha úgy vesszük, nem csupán a munkát, de ezt a lazaságot sem lehet „megspórolni” mifelénk.
Hány lemerevedett magyar klasszist, esélytől, téttől összecsukló magyar teljesítményt látunk az olimpiákon újra meg újra,
amelyekben a soknál is több munka, alázat volt, de hiányzott a csibészség, a tűz, a robbanás?
Félreértés ne essék. Ez is kell, az is kell. Ez nem váltás, hanem kiegészítés. Kimozdultunk valahonnan és elindultunk valahova. A változás jó. Már hozott egy aranyat, meg egy ezüstöt.
Kiemelt kép: Az aranyérmes Milák Kristóf a férfi 100 méteres pillangóúszás eredményhirdetése után a 2024-es párizsi nyári olimpián a Párizs melletti Nanterre-ben lévõ Paris La Défense Arénában 2024. augusztus 3-án.
MTI/Kovács Tamás
