Az összes haverok még nem, de ő végre eltakarodott. Két évtizede heteken át követelte az őszödi hitvalló távozását a többtízezres tömeg az Országház előtti téren. Akkor még csak azért, mert nyilvánosságra került a 2006-os országgyűlési választást követő beszéde. „Hazudtak reggel, éjjel, meg este.” Vagyis a választók megtévesztésével, az ország gazdasági adatainak meghamisításával, a valóság eltitkolásával sikerült a miniszterelnöki székben maradnia. Ez a hazugságáradat tartotta hatalomban a balliberális oldalt. Viszont a korábban saját kormányfőjét hátba szúró politikai kalandor kénytelen volt átengedni a kormányrudat miniszterének, aki ugyan szakértőként feszített a parancsnoki hídon, ám a hajó vele együtt is zátonyra futott.

Nagyszülei parlaggá vadult valamikori szőlőjében néz a lába elé a kifosztott örökös, de messzire tekint. A kétezres évek elején elhunyt nagyszülei kapálás vagy fattyazás közben sokat beszéltek arról, hogy neki szánják a gyümölcsöst és a közeli faluban épített házat. Ám váratlanul meghalt a nagymama, és egyedül maradt férje egyre nehezebben gondozta a szőlőt. A végelszámolásra készülve elhatározta, hogy megválik az ültetvénytől. 300 ezer forintot kért a területért, éppen annyit, amennyivel még tartozott a banknak a házra fölvett kölcsönből.

– Jól betömtem a szájukat – mondogatta, miközben botjával fenyegetően mutogatott a városi bankfiók irányába.

A tehermentes családi házat három nővér örökölte. A fent említett unoka édesanyja, meg annak a két testvére. Egyikük itt is lakott, félórányi autóútra a munkahelyétől. Mindhárman a havi fizetésükből éltek, de nem szenvedtek hiányt. Igaz ugyan, hogy egy-egy értékesebb használati tárgyat időnként alaposabban megnéztek a kirakatban, de gyorsan belátták, ha nem tellett rá. Takarékosan éltek. Tisztában voltak saját anyagi kereteikkel és korlátaikkal. Ezt a csöndet törte meg a telefoncsöngés! A vonal túlsó végén behízelgően megszólaló hang kedvező kamatozású kölcsönt ajánlott. Ez volt a „bolondnak is megéri” végkövetkeztetésű tárgyalás. Hogy az ajánlott összeg svájci frank alapú, az, ha értette is a beszervezett adós, nem érdekelte, mert forintot ígértek, és a részleteket is forintban kellett törleszteni. Akkor meg nem mindegy?

Hogy nagyon nem mindegy, azt akkor a bankban már tudták. Dülöngéltek a gazdasági világválság dominói. Igaz, hogy az Amerikai Egyesült Államokban, az meg elég messze volt – és jelenleg is messze van – a magyar lakosságtól, de a lakosság bankjától is. Szükség volt tehát a bizonyosságra. Ezt kínálta a Bankszövetség, mely szerint „nem kell attól félni, hogy az árfolyamkockázat miatt a devizában hitelt felvevő háztartásokat súlyos veszteségek érhetik.”

A devizahitelezést eleinte csak néhány külföldi tulajdonú bank ajánlotta, kezdetben főleg gépkocsi vásárlásra. Ez volt az az időszak, amikor nagyon sokan örültek, ha az 58 ezer forintos törlesztőrészletük hipp-hopp, 46 ezerre csökkent, a jó irányú árfolyamváltozás következtében. Úgy voltunk, mint a falusi plébános a disznóölési kóstolóval. Egészen addig jó szokásnak tartotta, amíg kapta. Aztán amikor a saját vágást követően a házvezetőnő viszonzásul szinte a fél disznót széthordta a faluban, akkor már bizony, rossz szokásnak titulálta a kóstolósdit Isten földi szolgája.

A külföldi tulajdonú bankok – a nagyobb nyereségért – bővítették kínálatukat. Ügyintéző és számítógép volt a feladatra elegendő, miután 2004-től a balliberális kormány megszüntette a költségvetés által támogatott lakhatási kölcsönt. Ám az emberek igénye megmaradt, így könnyű volt betölteni az űrt a deviza alapú jelzáloggal. A magyar bankok kénytelenek voltak fölvenni a kesztyűt. 2005-től a devizahitelezést kiterjesztették a jelzáloghitelezésre, kezdetben csupán az ingatlanokra, majd a kockázatalapú verseny hatására a szabad felhasználású jelzáloghitelre is.

Ebbe a csapdába léptek bele a háztulajdonos nővérek, akik a felvett 6 millió forinton igényeik szerint osztoztak, és megállapodtak, hogy a törlesztést háromhavi forgóban bonyolítják majd. Fizetgették is szépen a megállapított tételeket, míg egyikük munkanélküli nem lett, és halasztást kért a többiektől. Ők meg, persze, a megnövekedett tehertől kerültek pénzzavarba. Aztán érdeklődtek a banknál, hogy mennyivel tartoznak még? Döbbenten vették tudomásul, hogy tőketartozásuk egy fillérrel sem csökkent, sőt, nőtt! Amit addig befizettek, az csak a kamattartozást és a hitelköltségeket apasztotta. Kénytelenek voltak fizetési halasztást kérni, de azzal is csak a terheik nőttek. Évek multán, amikor már kilátástalanul szorult helyzetbe kerültek, meghalt a legidősebb testvér. A középső belerokkant az egyre súlyosabb anyagi teherbe. Az értesítést, mely szerint a 12 000 000 (azaz tizenkettő millió) forintra nőtt tartozásuk fejében elárverezik a családi ingatlant, már csak a legfiatalabb testvér tudta átvenni…

Magam is ekkor szereztem tudomást a helyzetükről. Szerettek volna pénzt szerezni, hogy a családé maradhasson az, ami a családé. De a bank kemény maradt. Ragaszkodott a pénzéhez, bár 12 millióból valójában csak 6 volt az övé. A ház kikiáltási árát tízmillió forintban állapították meg. Ennél többet nem is akart érte adni senki, így ennyiért leütötték az új tulajdonos nevére. Miután pedig 2 millió forint adósság még mindig maradt a naiv nővérek számláján, a fizetőképes legkisebbiknek nem is kellett foglalkoznia a tartozással. Amint átutalták a fizetését a számlájára, a bank azonnal leemelte…

…A kisemmizett unoka most azt olvassa a mobilján, hogy az Európai Bíróság döntése értelmében visszaperelhetik pénzüket a devizaadósok! Azt, hogy a húsz évvel ezelőtti szerződések tisztességtelenek voltak, a megalázott kifosztottak már rég megállapították. Azt viszont a legmerészebb álmomban sem gondolnám, hogy maradt hitük, pénzük a perindításra. Úgy érezhetik magukat, mint az a szarvasbika, amelyet a tarra vágott erdő területén kapott puskavégre a vadász. Felülvizsgálták az esetét, és az erdők királyát most aranyérmes trófeává preparálva kiszállították az irtás szélére, bocsánatáért esedezve. Kiderült ugyanis, hogy jogszerűtlen volt az erdőírtás.

NéMA

Fotó: depositphotos.com