Május 11-én, hosszan tartó betegség után, életének 54. évében elhunyt Zsukovszky Miklós, a Derceni Református Egyházközség lelkipásztora, a Derceni Egyházi Önkéntes Tűzoltóság parancsnoka. Zsukovszky Miklós a ma legnehezebb sorsú nemzetrészünk, Kárpátalja igaz magyar őreként, Isten kinyújtott karjaként, a Tábita diakóniai központ és az önkéntes tűzoltóság megálmodójaként reményt ad azoknak a testvéreinknek, akiknek más reményük nem maradt.

A szomorú hírt a család osztotta meg a Facebookon.

– Mély fájdalommal tudatjuk, hogy Zsukovszky Miklós, szerető férj és édesapa, a Derceni Református Egyházközség lelkipásztora, a Derceni Egyházi Önkéntes Tűzoltóság parancsnoka, életének 54. évében hosszantartó betegség után, 2025. május 11-én visszaadta életét megváltó Istenének.

Zana Diánának a Néplélek blogon közzétett nekrológjával búcsúzunk az elesettek igaz támogatójától:

„Nehéz egy ilyen nagyszerű lélekről szólni, mégis szeretnék megemlékezni néhány mondatban Zsukovszky Miklósról

Nehéz egy ilyen nagyszerű lélekről szólni, mégis szeretnék megemlékezni néhány mondatban Zsukovszky Miklósról, a Beregi Református Egyházmegye egykori espereséről, a Derceni Református Egyházközség lelkipásztoráról, aki nemrég megtért a Teremtőhöz.

Lassan tíz éve már, hogy először jártam a kárpátaljai kis zsákfaluban, Dercenben, hogy riportot készítsek vele. A Kárpátalját sújtó gazdasági válság, a nagymértékű infláció, a mérhetetlen elszegényedés és kivándorlás idején, majd a – háború kitörését követően – még nehezebb helyzetbe kerülő közösségben rendületlenül tette a dolgát, szolgálta a Jóistent, és minden eszközével segítette az embereket.

Emlékszem, mikor először megláttam – a sok gond ellenére is – sugárzott belőle a pozitív energia; jókedvű, mosolygós, csupa szív embert ismerhettem meg a személyében, aki a küldetéstudatából és az Isten szeretetébe vetett rendíthetetlen hitéből merítette erejét. Az akkor folytatott beszélgetésünk, majd későbbi találkozásaink során ez még inkább beigazolódott. Zsukovszky Miklós a Kárpát-haza igaz magyar őreként, Isten kinyújtott karjaként, a Tábita diakóniai központ és az önkéntes tűzoltóság megálmodójaként sok reményt adott és menedéket nyújtott a környék magyarságának.

Első találkozásunkkor, operatőr kollégámmal, Mészáros Péterrel végigkísértük egy napját. Akkoriban, segítőivel napi közel száz adag meleg ételt hordanak ki rászorulóknak. A Tábita diakóniai központ dolgozóival autóba ültünk mi is, és a konyhától egészen az éhes szájakig követtük az ebéd útját. Összeszorult szívvel láttam, ahogy egy idős asszony könnyeivel küszködve, egy apró szobában, egyedül kucorogva, utolsó darab tűzifáját a sparheltben égetve várja és hálálkodik az ételért.

Az utolsó adag sokszor délután négykor ért célba, hiszen az élelem mellé a Tiszteletesnek mindig volt ideje egy jó szóra, egy kézszorításra, és a leves mellé szeretetet is adott a rászorulóknak. A szolgálat ezzel nem ért véget; a Tábita központ hittanórákat, foglalkozásokat tart a gyermekeknek és magyarságra neveli őket.

Zsukovszky Miklós maga egy olyan önkéntes tűzoltóság vezetője is volt, amely – igaz adományokból, és nem a legújabb eszközökkel, de – teljesen felszerelt, és a helyi katasztrófahelyzetek mellett, még a magyarországi árvizek során is segítséget tudtak nyújtani.

A lehetetlennek tűnő küldetést vállalva – azt végre is hajtva –, vasárnaponként a csurig telt református templomban Zsukovszky Miklós hitről, magyarságról és megmaradásról prédikált olyan elszántsággal, hittel és lelkesedéssel, amely átitatta a hívők lelkét is. Mikor megkérdezem, hogy ebben az elszomorító helyzetben, miben látja a megmaradást, azt felelte:

„Úgy gondolom, hogy Isten megáldott bennünket eddig, és ezután is meg fog áldani. S, ha továbbra is bízunk az Istenben, így lesz nekünk jövőnk, itt Kárpátalján.”

Álljon itt ez a gondolat Zsukovszky Miklós emlékére, iránymutatásként a jövő nemzedékek számára!

Isten nyugosztaljon, Tiszteletes úr!”

A Zsukovszky Miklóssal készült riportfilm itt nézhető meg:

Címlapkép: Youtube képernyőfotó