A szülők még csak hetekben számlálják a fiacskájukkal töltött időt, átadva magukat a csodákkal teli, 24 órás szolgálatnak. Fáradtak, kialvatlanok, de a szemükből sugárzó öröm sárga irigységgel tölthet el mindenkit, aki ismeri őket. Németh Miklós Attila írása.

Kiskrumpli ismét meghaladta a három és fél kilót. Az anyaméhben ez egyszer már sikerült neki, de idekint, mire rátalált a köldökzsinór nélküli táplálkozás amúgy hagyományosnak számító módszerére, egy kicsit lefogyott.

Amikor bejelentették a létezését, szülei egy citromhoz hasonlították. Korábban volt mákszem, füge, avokádó, alma, aztán később sárgadinnye is, mígnem a 37. héten leginkább „lusta Laciként” emlegettük. Ugyanis véget érni nem akaró napokon át gondolkodott azon, hogy egyáltalán megérkezzék-e erre a világra? Mintha csak tudta volna, hogy családi körben ugyan nagy esemény lesz az érkezése, de Magyarország történelmi mélyponton lévő demográfiai statisztikáján sokat nem tud javítani. Most viszont már otthon van, és az ájulás határáig tölti tele a pocakját anyatejjel, hogy aztán keresztben álló szemét lehunyva aludjon a következő lakmározásig.

Amikor száz évvel ezelőtt a dédapja született, minden gyermeknek esélye volt legalább két, de jobb esetben akár négy testvérre is.

Nagyapjának is ígértek a számok legalább egy hugicát vagy öcsikét. A rendszerváltoztatás első éveiben fogant édesanyjának a számok már csak 50 százalékban jósoltak családon belüli játszótársat. Kiskrumplinak meg még ennyit sem. Az elmúlt harminc évben ez a halovány esély is megfeleződött. De ne szaladjunk ennyire előre! A szülők még csak hetekben számlálják a fiacskájukkal töltött időt, átadva magukat a csodákkal teli, 24 órás szolgálatnak. Fáradtak, kialvatlanok, de a szemükből sugárzó öröm sárga irigységgel tölthet el mindenkit, aki ismeri őket. Aki nem, nos, annak szánom ezeket a sorokat.

Emlékeztetni szeretném magunkat arra, hogy amíg az évszázaddal ezelőtti időkben a férfiak ugyanúgy, mint manapság, bőven a harmincas éveikhez közel, vagy gyakran már a harmadik X betöltését követően házasodtak, magukhoz képest fiatal lányt vettek feleségül. Azokban az időkben még nagyon nagy értéknek számított az érintetlenség. A mátka tisztasága vetekedett a hozománnyal. Mindezért cserébe a meglett, megállapodott, tevékenységében, karrierépítésben előrehaladott férfi anyagi és társadalmi biztonságot nyújtott választottjának.

Ha a párkapcsolatnak nem is volt állandó alapja a mindent elsöprő, akadályokat nem ismerő szerelem, az egymáshoz csiszolódásból táplálkozó szeretet képessé tette a feleket a tervezett családalapításra. A gyermekvállalásra.

Az utódok aztán – nemük és számuk függvényében – megalapozott értékrendű felnőtté cseperedtek, és az emberi nem fennmaradását szolgáló életforma számukra is megkérdőjelezhetetlen maradt. Manapság sem jelentkezik kor szerint előbb vagy később a férfiak házasodási hajlama, csak valahogy melléjük öregedtek a menyasszonykort maguk mögött hagyott leányok. A korral együtt érkezett a kapcsolatba a tapasztalás is, amely első sorban a saját korosztályban szerzett ismeret.

Ma már a fehér hollónál is ritkább, hogy egy, a szakmáját mesterénél tanuló leendő iparos a locsolóbálon nézzen ki magának egy iskolás lányt. Majd a vissza nem utasított táncot követően – beérve annak látványával, szemével, szavával, a májusi litánia utáni találkákkal – várjon rá. Várjon egészen a mestervizsgáig, amikor aztán nyugodt lelkiismerettel állhat kiválasztottjának szülei elé.

Általános iskolásaink gyakran már a ballagás előtt túl vannak az első kábult éjszakán, és átesnek a nulladik szexuális élményükön is. Azt a lányt pedig, aki szűzen áll az érettségi bizottság előtt, társai lassacskán fogyatékosnak tekintik. A diploma megszerzése előtti hónapokban aztán lázas elköteleződési hullám kezdődik a hölgyek körében, de akkor már a válogatás lehetőségét létszámkorlátok akadályozzák. A munkahelyen meg minden épkézláb férfinak felesége, a valamire való nőnek pedig férje van…

Kiskrumpli szülei külföldön találkoztak. Ösztöndíjas hónapjaikat egy európai ország fővárosának más-más egyetemén töltötték, de szállásuk egy épületben volt.

Ott látták meg egymást, de aztán jóval később – már itthon – ismerkedtek. Környezetüket éppen olyan tudatosan alakították, mint ahogyan kapcsolatukat építgették. Ebbe még az is belefért, hogy a lánynak a fiú tanított konyhai fogásokat, miközben a szakácstanuló autóvezetési óraadással igyekezett egyensúlyban tartani a számlát. A tanuló háziasszony tálalásai után a leendő családfő pontozta a felkínált ételt. Nagyon izgulni azért nem volt miért, mert az eleve tízpontos skálán már dobogón állt a bírálandó versenyző. Nyolc pontnál kevesebbet sohasem kapott. A mondás pedig az volt, hogy az első tízpontos konyhai teljesítést követően leendő vőlegénye megkéri a kezét.

Esküvői helyszínt és lelki vezetőt a leány választott. A jegyesoktatásra a vőlegény is szorgalmasan járt, igaz, a vallásos életről először a menyasszonyától hallott.

A polgári esküvő családi alkalom volt. A templomba már meghívtak mindenkit, akivel szerették volna megosztani örömüket. Az egyházi szertartást követően tartották a nagy bulit. Rokonokkal, barátokkal, iskola- és munkatársakkal.

Amikor bizonyossá vált, hogy leendő gyermekük igényeit is figyelembe kell venniük, azonnal szükségtelen lett a korábban gondosan kialakított dolgozószoba. Az íróasztalok helyére pelenkázó meg kiságy került. Ahogy aztán növögetett a magzat, és egyre-másra készültek róla az ultrahangos felvételek, a szélesebb családban is megkezdte helyfoglalását a kis jövevény. Volt, aki még a nemét sem szerette volna tudni, de a szülők annyira ragaszkodtak fiúcskájuk személyéhez, hogy a hatodik hónapot követően már nevet is adtak neki. A nagymama így névre szólóan kötögethette tovább unokája takaróját…

A várandóság utolsó napjaiban kedves türelmetlenséggel szólongatta, hívogatta magzatát az asszony, biztatgatva egyre nehezebben viselt, de édes terhét a születésre. Világra jövetele után, amikor édesapja már elvágta a köldökzsinórt, és karjában tartotta síró gyermekét, a csend is megszületett. A fiúcska az apja által dúdolt dallamban fölismerte az elmúlt hónapokban édesanyjától hallott éneket – és megnyugodott.

Németh Miklós Attila