Szédületes töménységgel tárja elénk a nagyhét Jézus tanítását és megváltó keresztáldozatát, a főparancsot és az eucharisztiát. Jézus meghagyta: „Ezt cselekedjétek az én emlékezetemre.” Üdvtörténetünk legszentebb hetéhez Jézus elárulása, megtagadása, kínzása és megölése épp úgy hozzátartozik, mint dicsőséges feltámadása is. Ez utóbbi nélkül semmit sem érthetnénk Jézus tanításából, vele azonban minden a helyére kerül.

Nagycsütörtök reggelén a zsidóság az ősi ünnepére készülődött. Jézus négy nappal korábban, virágvasárnap dicsőségesen bevonult Jeruzsálembe, másnap pedig megtisztította a templomot. Máté evangélista mindezt így írta le: „Bement a templomba és kiűzte onnan azokat, akik a templomban adtak-vettek. A pénzváltók asztalait és a galambárusok padjait felforgatta. Meg van írva – mondta –, hogy az én házamat az imádság házának fogják nevezni, ti pedig rablók barlangjává teszitek” (Máté 21,12).

Másnap, vagyis kedden Jézus a már megtisztított templomban Isten országáról tanította az embereket, akik mind nagyobb érdeklődéssel követték és figyelték.

A nagyhét következő napja Jézus szenvedéstörténete szempontjából kulcsfontosságú, hiszen ekkor döntötte el Júdás, hogy elárulja mesterét. Mindez szerdán történt. Így értünk el nagycsütörtök reggeléhez, midőn is Jézus elküldte Pétert és Jánost, hogy készítsék el a húsvéti vacsorát.

Pontosan meghagyta, hogy Jeruzsálemben kinek a házában van az a terem, ahol este majd összegyűlnek. Tanítványai így is tettek és a hagyományoknak megfelelően elkészítették a húsvéti vacsorát.

Adjuk újra át a szót Lukács evangélistának és haladjunk a történetben a Biblia lapjai szerint: „Amint elérkezett az óra, asztalhoz telepedett a tizenkét apostollal együtt. Így szólt hozzájuk: vágyva vágytam rá, hogy ezt a húsvéti vacsorát elköltsem veletek, mielőtt szenvedek. Mondom nektek, többé nem eszem ezt, míg be nem teljesedik az Isten országában. Aztán fogta a kelyhet, hálát adott és így szólt: Vegyétek, osszátok el magatok között. Mondom nektek: nem iszom a szőlő terméséből addig, amíg el nem jön az Isten országa. Most a kenyeret vette kezébe, hálát adott, megtörte és odanyújtotta nekik ezekkel a szavakkal: Ez az én testem, amelyet értetek adok. Ezt tegyétek az én emlékezetemre. Ugyanígy a vacsora végén fogta a kelyhet is, és azt mondta: Ez a kehely az új szövetség az én véremben, amelyet értetek kiontanak” (Lukács 22:7-53).

Jézus ezekkel a szavaival alapította meg az Eucharisztiát, vagyis az Oltáriszentséget, átvitt értelemben pedig magát a szentmisét, melyet az egyház az ő emlékezetére már második évezrede bemutat.

A teljes cikk itt olvasható.

Forrás: hirado.hu
Címlapkép: Leonardo da Vinci: Az utolsó vacsora
Fotó: Wikipédia