Fordulat az aranykonvoj ügyében: felfüggesztették a nyomozást

ukrán aranykonvoj

Felfüggesztette a Nemzeti Adó- és Vámhivatal az úgynevezett aranykonvoj-ügyben indított nyomozást, miután a Magyarországon elvégezhető nyomozati cselekményeket befejezte. A NAV közlése szerint az eddigi vizsgálat nem támasztotta alá bűncselekmény elkövetését, az eljárás végleges lezárásához azonban még szükség van az osztrák hatóság jogsegélykérelemre adott válaszára. A hatóság azt is közölte, hogy … Olvass tovább

Olvasói levél: Nem bosszú, hanem uniós kötelezettség volt az aranyszállítmány vizsgálata

ukrán aranykonvoj

„Tisztelet és szabadság”: ezt a két szót csak mondják, de nem alkalmazzák. Magyar Péter stílusához nem tartozik hozzá a tiszteletadás, amikor maffiózóknak nevezi az ellenzéke tagjait, és lekezelő hangon fenyegeti az ellenzéki újságírókat. Lassan a szabadság is az ötvenes évekhez lesz hasonló, amikor egyszemélyben döntött, és vizsgálat nélkül előre mondott … Olvass tovább

A TEK egykori vezetőjét gyanúsítottként hallgatták ki, Orbán Viktor kiállt mellette

hajdu jános tek

A Terrorelhárítási Központ (TEK) korábbi főigazgatóját hétrendbeli, a sértett sanyargatásával elkövetett jogellenes fogvatartás bűntettének gyanúja miatt, gyanúsítottként hallgatták ki, közölte az ügyészség. A hírre reagált Orbán Viktor is, aki szerint Hajdu János ellen Magyar Péter miniszterelnök utasítására indítottak eljárást. Elindult a tiszás politikai leszámolás – reagált Orbán Viktor a közösségi oldalán arra, … Olvass tovább

Lemondott posztjáról az aranykonvojügy miatt a Központi Nyomozó Főügyészség vezetője

ukrán aranykonvoj

Benyújtotta lemondását a Legfőbb Ügyészségnek Fürcht Pál főügyész, a Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF) vezetője – közölte a Legfőbb Ügyészség Kommunikációs és Sajtófőosztálya. A közlemény szerint Fürcht Pál a június 8-án benyújtott lemondását elsődlegesen az úgynevezett aranykonvojügyben a közte és a KNYF nyomozásának felügyeletét ellátó Legfőbb Ügyészség illetékes szakfőosztálya közötti szakmai … Olvass tovább

Zelenszkij: Visszakaptuk az aranykonvojt

Volodimir Zelenszkij

Magyarország visszaszolgáltatta Ukrajnának azt a pénzt és aranyat, amelyek az Oscsadbank ukrán állami pénzintézet tulajdonát képezték, és amelyeket a magyar titkosszolgálatok márciusban foglaltak le – jelentette be Volodimir Zelenszkij ukrán elnök szerdán a Facebookon. Volodimir Zelenszkij úgy fogalmazott, ez fontos lépés a Magyarországgal fenntartott kapcsolatokban. Az ukrán elnök szerint a … Olvass tovább

Zelenszkij az aranykonvojról tárgyalna Magyar Péterrel

ukrán aranykonvoj

Az ukrán elnöknek nem tartott sokáig, máris tárgyalni szeretne Magyar Péterrel az aranykonvojról. Volodimir Zelenszkij szerint a kétes eredetű pénzt ellopták tőlük, és mindenképp vissza szeretné szerezni. Az ukrán elnök nemrég arról beszélt egy interjúban, hogy vissza szeretné szerezni az aranykonvoj kétes eredetű pénzeit. Volodimir Zelenszkij ukrán elnök tárgyalni szeretne … Olvass tovább

NAV bejelentés az ukrán aranykonvojról: nyilvános vécében hamisíthatták az iratokat

ukrán aranykonvoj

Elképesztő leleplező felvételt tett közzé a NAV, hamisítás történhetett. A sajtóban ukrán aranykonvojként elhíresült ügy kapcsán a közelmúltban több valótlan információ látott napvilágot – közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV). A hiteles tájékoztatás és a további hamis állítások megjelenésének elkerülése érdekében tájékoztattak a nyomozás állásáról, és egy videót is … Olvass tovább

Online csalássorozatból származik Zelenszkijék aranykonvojos pénze – állítja egy volt ukrán képviselő

Igor Moszijcsuk

Újabb egykori ukrán parlamenti képviselő állt a nyilvánosság elé az aranykonvoj ügyében: Igor Moszijcsuk szerint a több tízmilliárd forintnyi itthon feltartóztatott pénz bűncselekményekből származhatott. A napokban megszólaltak más volt ukrán képviselők is, például arra utalva, hogy Magyar Péterék kampányára is szánhattak az aranykonvojon utaztatott pénzből. A lefoglalt pénzszállítmány ügyében a … Olvass tovább

Kitálal egy volt ukrán ügynök Zelenszkij piszkos pénzeiről: exkluzív részletek az aranykonvoj ügyében

ukrán aranykonvoj

Eddig soha nem hallott részletek derülnek ki a mai, 18.00-kor kezdődő Tények exkluzív, többrészes interjújának egyikéből, amelyben egy korábbi ukrán titkosügynök szólal meg többek között az aranykonvoj és az ukrán „feketepénzek” ügyében. A férfi saját bevallása szerint éveken át a rendszer része volt. Egészen megdöbbentő interjúban vallott egy volt ukrán … Olvass tovább

Kilenc körülmény, ami miatt nagyon gyanús az ukrán aranykonvoj

Kié a pénz? Miért kísérte a harmincmilliárd forintnyi vagyont egy ukrán volt titkosszolga? Miért szárazföldön utaztatta a summát a két bank, miért nem utaltak? Ki a címzett: az ukrán emberek nyilván hrivnyát kérnek, a nyugati beszállítóknak pedig nem készpénz kell? Csak néhány kérdés azok közül, amelyek az elmúlt egy hétben … Olvass tovább