„Amelyik nemzet a múltját nem ismeri, az a jelenét sem érti, s a jövőjét meg nem teremtheti!”
Európának szüksége van Magyarországra… amely soha nem hagyta magát legyőzni.

A fegyveres harc kibontakozása

Az 1703. május 6-án kiadott brezáni kiáltvány történelmi jelentőségű dokumentum, amivel Rákóczi a rendi-nemesi erők mellett a formálódó kuruc seregbe szólította a jobbágyok egy részét is: „Mi, Felsővadászi Rákóczi Ferenc fejedelem és Székesi Gróf Bercsényi Miklós, minden igaz magyar, hazaszerető és édes országunk régi, dicsőséges szabadságát óhajtó egyházi és világi, nemes és nemtelen, fegyverviselő és otthon lakos, igaz magyaroknak Istentől minden jókat kívánunk. Nem lehet oly magyar, hogy az eddig Magyarországon törvénytelenül, Isten és igazság ellen hatalmaskodó, és minden rendet képtelenül sanyargató idegen nemzetnek kegyetlenségit, porcióztató s képtelenül adóztató zaklatásit, szabados törvényünk szakadásit, nemzetünk, szabadságunknak megvetését, és már, mint láb alá vetetteknek csúfolásit elégségesen nem érezhette s nem értette volna…”

Rákóczi zászlókat készíttetett, melyek mindvégig a szabadságharc jelképei voltak.

Rákóczi még lengyel földön tartózkodott, amikor Tarpa, Beregszász és Vári piacain a lázadó magyarok zászlót bontottak. A felkelőket Károlyi Sándor szatmári főispán Dolhánál még szétkergette, aki abban a tudatban volt, hogy ezzel véget vetett a hasonló rebellióknak. Mikor a fejedelem a lengyel-magyar határon először látta meg a felkelőket, megrettent. Tudta, hogy a fegyvertelen, rongyos, képzetlen, fegyelmezetlen jobbágytömeggel a harcot nem lehet megvívni. Politikai, hadvezéri képessége, a magyarság ügyét szívén viselő Rákóczi ekkor fogalmazta meg azokat a szavakat, amik aztán évekig a siker biztosítékai lettek: „… ha valaki fegyvert köt a szegény magyar nemzetnek igája alóli felszabadítására, mindenféle úrdolgától, adózástól mentesíttetik.” Szavai futótűzként terjedtek, eleinte csak az ország keleti részén, s csodát műveltek. A harcok elkezdődtek.

Egy Munkács vára alatti összecsapás azonban kis híján tragédiával végződött. Rákóczi életét egy Majos János nevű vitéze mentette meg, amikor megölte a fejedelem életére törő császári kapitányt, gróf Quirinit. Az első komoly csatára 1703. július 7-én Tiszabecsnél került sor. A négy órás összecsapás végül kuruc győzelemmel végződött, ami óriási lendületet adott – elsősorban erkölcsi hatása miatt – a további küzdelmekhez. (Tiszabecs a Tisza mai magyarországi részén fekszik. Vele szemben, a ma Ukrajnához tartozó Tiszaújlak határában áll a Turulos emlékmű, ami a kurucok első jelentős győzelmét hirdeti.)

Rossz hír volt viszont, hogy a kor neves hadvezére, Montecuccoli Munkács várából elindult Rákóczi után, hogy felszámolja a még éppen szerveződő kuruc sereget. A nemesség döntő többsége ekkor még nem csatlakozott a fejedelemhez, mert nem bíztak a győzelemben. Amikor azonban Esze Tamás vezetésével a siralmasan felszerelt és kiképzetlen kétszáz főnyi jobbágy megjelent Rákóczi előtt a lengyelországi Klimiec faluban, a felkelést már nem lehetett tovább elodázni. 1703. június 16-án Rákóczi háromezer főnyi sereggel lépte át a Vereckei-hágónál a magyar határt. Itt csatlakozott a kurucokhoz a császári seregből átállt Ocskay László és Borbély Balázs ütőképes csapatával. Rövidesen megérkezett Bercsényi Miklós mintegy 600 főnyi, főleg lengyelekből álló seregével.

Rákóczi terve az volt, hogy a Felvidéken keresztül Bécs alá vonul, ahol a tervek szerint egyesült volna a nyugat felől érkező francia-bajor csapatokkal, gyűrűbe szorítva a császári erőket. A haderő létszáma, egysége, harci kedve azonban még mindig kevésnek bizonyult a győzelemhez.

A Vásárosnaményban tartózkodó Rákóczi ezért még idejében kiadta – 1703. július 18-án – a neményi pátenst, ami a nemességhez szólt. Igaz, ezt még követte a tíz nappal később Nyírgyulajban kiadott gyulaji pátens, amelyben megtiltotta, hogy a jobbágyok a nemességre, illetve udvarházaikra támadjanak. A Kisvárda várába menekült nemesek a kuruc vezér hívó szavára, ami a haza védelmére, ősi kötelességükre figyelmeztette őket, lassan elkezdtek átszivárogni Rákóczi táborába. Az ecsedi birtokok megszerzésével a fejedelem fel tudta szerelni az egyre növekvő létszámú seregét. Egyenruhát, fegyvert, ellátást kapott minden kuruc katona. A Sámsonban (ma Hajdúsámson) megszállt Rákóczi azt tapasztalta, hogy a hajdúk kelletlenül állnak a szabadságharc ügye mellé. Csak akkor voltak hajlandók a kurucok közé állni, ha Rákóczi elfoglalja Kállót. Amikor ez megtörtént, a fejedelem parancsba adta, hogy a hajdúvárosok álljanak a kuruc zászlók alá. A hadsereg létszáma gyors ütemben növekedett, de ellátásuk, a növekedő társadalmi feszültségek miatt súlyos gondot okoztak a hadvezetésnek. A jobbágyok a brezáni kiáltványra hivatkozva nem akartak dolgozni, a nemesek panaszai és gondjai azonban ezzel egyenes arányban növekedtek. Az éppen Vetésen tartózkodó Rákóczi ekkor adta ki – 1703. augusztus 28-án – a harmadik legfontosabb rendeletét, az úgynevezett vetési pátenst. Ez kimondta, hogy a seregben harcoló jobbágyok adómentességet kapnak, az otthon maradottak viszont kötelesek dolgozni és adózni.

A pátens híre szárnyakat adott a felkelőknek. A kuruc seregek győzelmi sorozata a Felvidéken és Erdélyben is folytatódott. A fejedelem nagy megelégedésére szolgált, amikor a szatmári főúr, Károlyi Sándor is a kurucok mellé állt.

A szabadságharc kiszélesítésének terve

Rákóczi tudta, hogy a magyar ügy számára három országtól remélhet támogatást. Franciaországtól, Lengyelországtól és a Török Birodalom maradványaitól. Bécset a spanyol örökösödési háború arra kényszerítette, hogy kivonja csapatainak zömét az országból, amiket Észak-Itáliába és a Rajna mellé vezényeltek át. Magyarországon mindössze 30.000 császári katona maradt.

Rákóczi, bár nem volt kiemelkedő hadvezér, a politikai és stratégiai helyzeteket pontosan felismerte, s legtöbbször tudta, hogy mi a teendő. Népszerű volt nemes és jobbágy előtt, aminek titka nyílt őszinteségében rejlett. Úgy tudott szólni népéhez, katonáihoz, hogy szavaiban nem kételkedett senki. A fejedelem a hadvezetés és a hivatalnoki kar kiválasztásában is jeleskedett. Rákóczi 1703 októberben ismerte meg Nógrád vármegye 26 éves jegyzőjét, Ráday Pált. Az eszes, művelt, széles nyelvtudással rendelkező Rádayt Rákóczi titkárának fogadta, aki levelezéseinek, terveinek legjobb ismerője, egy idő után alkotója lett.

1704. esztendő eseményei

A magyar szabadságharc és az európai harctereken zajló események 1704-ben jelentős fordulathoz érkeztek. Augusztus 13-án, a höchstadti csatában a Habsburgok győzelmet arattak a francia-bajor seregek fölött. Így Rákóczi álma egy időre füstbe ment, hiszen a segítségére érkező bajor-francia haderő, amire a kurucok számítottak, menekülni kényszerült. Ez azért jelentett rossz hírt, mert 1704 elején az ország keleti része már Rákóczi ellenőrzése alatt állt. Tokaj elfoglalása után a híveinek száma egyre növekedett. Az államszervezés nagy munkáját a fejedelmi udvar Miskolcon végezte el. Többek között létrehozták az Udvari Tanácsot, ami 1705-ig az ország irányító szerve volt. Itt bocsátották ki a Ráday Pál által megfogalmazott híres kiáltványt, a Recrudescunt diutina-t (Újra felfakadnak a nemes magyar nemzetnek régi sebei…) amellyel Rákóczi tulajdonképpen a világ népeihez szólt. A fejedelmi udvar élére pedig Vay Ádámot, régi megbízható hűséges emberét nevezte ki Rákóczi.

Miskolcon szervezték meg többek között az ország gazdasági életének talpra állítását. Szigorú büntetéssel járt, ha bárki hozzányúlt az ország bármely vagyonához. Újra nyitották a bányákat, a városi műhelyeket, jövedelmezővé tették a kereskedelmet. Igyekeztek feloldani a vallási feszültségeket, hiszen az udvari tanácsban számos protestáns, jó képességű vezető is tisztséget kapott a római katolikus vezetők mellett. (Ne feledjük el, hogy az erős római katolikus hittel bíró Rákóczi Ferenc dédapja, I. Rákóczi György volt a „bibliás őrtálló fejedelem”, dédanyja pedig a protestáns iskolákat, nyomdákat alapító Lorántffy Zsuzsanna.) Nem beszélve a hadsereg összetételéről, hiszen a keleti végeken a reformáció hitén állt a nemesek és jobbágyok zöme. Ebben szerepet játszott az is, hogy a gyűlölt Habsburg-pártiak katolikusok voltak. Egy-egy templomért véres összetűzések folytak magyar és magyar között még ezekben az években is. Rákóczi szigorú pátenst hozott a vallási ellentétek feloldásához, ami sikerrel járt. Bécs 1704-ben belátta, hogy a kurucokkal komolyan számolni kell, azaz tárgyalni kell Rákóczival. Annál is inkább, mert a kuruc csapatok előőrsei már 1703 őszén átkeltek a Dunántúlra. Az itteni hadműveleteket a volt császári tiszt, Bottyán János irányította, aki aztán a kuruc szabadságharc egyik hőse, népszerű vezére lett, s akit többnyire Vak Bottyán néven is ismerünk, emlegetünk.

Az 1704. esztendő politikai és hadi fordulatokban bővelkedő időszak volt. Rákóczi Eger alól maga indult serege élén a Dunántúl felé, hogy a keleti országrészek után elfoglalja a labancok bázisterületeit is. Bécs ennek megakadályozására a kiváló osztrák hadvezért, Siegbert Heister tábornokot nevezte ki a dunántúli Habsburg seregek élére. A dunántúli magyar nemességet többek között bizonytalanná tette az is, hogy az osztrák ellentámadást Savoyai Jenő, a sikeres hadvezér készítette elő.

A kurucok 1704. május 28-án Szomolány mellett fényes győzelmet arattak, majd néhány nappal később Esterházy Antal és Károlyi Sándor kuruc hadvezérek viszálykodása miatt Koroncónál súlyos vereséget szenvedtek. Felmerült a gyanú, hogy az 1704 áprilisában a kurucokhoz átállt császári hadvezér, Forgách Simon gróf is részese volt a 18.000 fős kuruc sereg szétverésének. Az azonban tény, hogy a Dunántúl megszállása a vereség miatt elodázódott. A kudarcok sorát szaporította, hogy a magyarok ős ellensége – a török mundért ekkor éppen császári ruházatra cserélő – a rácok pusztították a Duna menti és az alföldi magyar lakosságot. Rákóczi 1704 nyarán egészen Titelig szorította ki a most éppen Bécset szolgáló rácokat. A megfeszített munka azonban egy időre ágynak döntötte a fejedelmet, akit csak egy, a Felvidékről hozzá érkező orvos tudott meggyógyítani. Közben, míg Rákóczi a rácok elleni hadjáratot vezette, az erdélyi rendek 1704. július 8-án Gyulafehérvárott fejedelmükké választották. Közben kiderült, hogy a korábban említett három lehetséges szövetséges közül sem a franciák, sem a törökök nem tudtak, nem akartak segíteni. Gondot jelentett azonban az, hogy például Nagyszeben, Szamosújvár, Szatmár városai még császári kézen voltak, így onnan bármikor rátámadhattak a magyarokra. Továbbá számítani kellett a mindvégig Bécs mellett kitartó erdélyi szászok támadásaira is.

Rákóczi 1704 decemberében elfoglalta ugyan Érsekújvár városát, de az ezt követő nagyszombati vereség lerontotta az eddig elért felvidéki hadi sikereket. Még ebben az évben adta ki Rákóczi a rézpénzt, amit az ezüstpengővel szemben kongónak, a ráírt „Pro libertate” felirat után libertásnak neveztek.

1705-1707. évi események

A szabadságharc első évei a hullámzó hadi teljesítmények ellenére reménnyel töltötték el a fejedelmet és híveit. Amikor 1705 májusában meghalt a magyargyűlölő I. Lipót császár, a helyébe trónra ülő I. József (1705-1711) személyében egy kevésbé magyarellenes királlyal kellett tárgyalni a felkelőknek. A fejedelem 1705 júliusában beszédet mondott Gyömrőn, amelynek hatására a szabadságharc új lendületet kapott. Miközben azonban Vak Bottyán hadai meghódították a Dunántúl nagy részét, Erdélyben rossz irányt vett a szabadságharc menete. Ludwig Herbeville császári tábornagy, kihasználva a zsibói kuruc védművek félkész állapotát, katonáinak nagyobb képzettségét, Károlyi Sándor kuruc vezér tétlenségét, Zsibónál döntő győzelmet aratott. A zsibói csata jelentősége abban érhető tetten, hogy a fejedelemség a Habsburgok kezére került,

A szabadságharc 1705-1706-ban érkezett tetőpontjára, amikor a kuruc hadsereg létszáma egyes becslések szerint elérte a 70.000 főt. A nemzetiségiek közül elsőként a ruszin jobbágyok (Rákóczi népe) csatlakoztak a felkelőkhöz. Felsorakoztak azonban Rákóczi mellé a szepességi városok polgárai, a cipszerek, a felvidéki szlovákok és az erdélyi románok egy kis része is. (Megjegyzendő, hogy ezek a nemzetiségiek csak azokon a területeken csatlakoztak, amelyek a szabadságharc bázisterületeit képezték.) A csatlakozó nemzetiségiek között meg kell még említeni a nyugati országrész vend (szlovén) népességét, továbbá Lendva és környékének lakosságát. Az üdítő kivételek mellett a nemzetiségiek döntő többsége továbbra is Bécs szolgálatában állt. Különösen sok magyar vért ontottak a rácok, a horvátok, az oláhok és az erdélyi szászok. (Megjegyzendő, hogy Bécs mellett számos európai ország is fegyvert fogott. Kiemelendő a dánok szerepe. Több dán ezred is harcolt a nyugat-európai frontokon, de Magyarországon is bevetettek egy-egy ezredet Rákóczi ellen.)

A kuruc sereg fegyelmezettségét erősítette meg az 1705. május 1-jén kiadott Hadi Regula, ami szigorú hadkötelezettséget vezetett be az eddig önkéntesség helyett. Nagy volt a zűrzavar a hadseregen belül is, hiszen egy-egy szóváltás után egymásra támadtak protestánsok és katolikusok, nemesek és jobbágyok, közvitézek és tisztek, adózók és adószedők. Áradt a panasz az egész országból Rákóczi felé, aki emberfeletti munkát végzett, hogy fenntartsa a rendet. Különösen a gazdasági nehézségek okoztak szinte megoldhatatlan feladatok a fejedelem számára. Ilyen körülmények között hívták össze 1705. szeptember 12. és október 3. közötti időszakra Szécsényben az első országgyűlést, amelyen segíteni próbáltak az országos gondokon. A gyűlésen Rákóczit Magyarország vezérlő fejedelmévé választották, továbbá a rendek konföderációra léptek. A fejedelem mellé 25 tagú szenátust választottak, a főkancellár pedig Sennyey István zempléni birtokos lett. Létrehozták továbbá a Gazdasági Tanácsot. A pénzverés és a bányászat a fejedelem jogköre lett, a többi ügyben a Tanács dönthetett.

Az éles viták és érdekellentétek, továbbá a távol maradó főurak, a Bécshez húzó dunántúli nemesek hiánya ellenére számos fontos dologban azonban tudtak határozni. A fentiek mellett rendezték a vallási ellentéteket, amikor döntést hoztak a  templomok hovatartozásáról. Határoztak a béketárgyalások megindításáról. Rákóczi Ferenc 1705. október 27-én Nagyszombatban tárgyaló asztalhoz ült a császáriakkal. Megegyezés két ok miatt nem születhetett. Bécs követelte Erdélyt, amiről azonban a fejedelem nem volt hajlandó lemondani. A másik ok, amihez viszont Bercsényi ragaszkodott, hogy az Aranybulla 1687-ben eltörölt ellenállási záradékát állítsák vissza. Erre viszont Bécs nem volt hajlandó. 1706-ban már nyilvánvaló lett, hogy Béccsel nem lehet békét kötni, mert a magyar érdekek egyikét sem hajlandók figyelembe venni.

Gondot jelentett, hogy a horvátok Rákóczi hívó szavát elhárították és hittek inkább I. József császár hamis ígéreteinek. (Rákóczi talán emlékezhetett arra, hogy éppen száz évvel ezelőtt Bocskai diktálhatta Bécsnek a béke feltételeit. Most nem volt ennyire kedvező a helyzet.) 1706 tavaszán Sarolt Amália Nyitrán találkozhatott férjével. Bécs azzal a feltétellel engedte el a hercegnőt, hogy beszélje rá férjét a békekötésre. Vidám együttlétük alatt Sarolt Amália nem is próbálta a harmincadik évét betöltő férjét rábeszélni a bécsi követelésre. A lényeg az volt számukra, hogy találkozhattak. A korát meghaladó bölcsességgel, tudással, hittel bíró Ferenchez ezt követően Rákóczi Juliannát küldte az udvar, hogy beszélje rá testvérét a békére. Julianna is dolgavégezetlenül tért vissza Bécsbe. Julianna és Ferenc érezte, tudta, hogy most találkoztak utoljára. (Édesanyjukat, Zrínyi Ilonát is megsiratták, aki 1703-ban távozott az élők sorából a távoli Törökországban.)

Rákóczi nagy áldozatok árán elfoglalta Esztergomot, amit aztán a császáriak könnyűszerrel visszafoglaltak. Eközben a fejdelem már Kassa felé tartott, mert az a hír járta, hogy Rabutin de Bussy a tehetséges osztrák tábornok megkezdte a város ostromát. Kassa nem csupán egy volt a sok város közül. A Rákóczi birtokok központi helye, a magyar történelem kiemelkedő erődje, ami, ha osztrák kézre kerül, az a kuruc vezér legfájóbb vesztesége lett volna. Rákóczi jövetelének hírére a császáriak Tokajig vonultak vissza, ahol aztán a labancok bevették magukat az éppen termőre fordult szőlőtőkék közé. Vesztükre, mert a bor, az édes szőlő, a Tisza vize, a hideg éjszakák nagyobb veszteséget okoztak a császári seregnek, mint a csaták. A kitörő vérhasjárvány Rabutin de Bussy kétezer katonáját pusztította el. Közben, 1706. november 6-án a vas megyei Győrvár mellett Bezerédj Imre és Béri Balogh Ádám vezetésével a kurucok véres küzdelemben fényes győzelmet arattak Heister generális felett, akit ráadásul foglyul is ejtettek. Az év utolsó hónapjaiban azonban a császáriak ismét sikeres ellentámadásokat indítottak, s a kurucok, mint korábban is oly sokszor, nem tudták kihasználni előnyüket.

1707 januárjában Rákóczi összehívta az Udvari Tanácsot Rozsnyóra, ahol a kuruc vezérkar jelentős politikai és hadi lépésekre szánta el magát. A vezérlő fejedelem ezt követően Erdélybe utazott, s Marosvásárhelyen március 28-ával kezdődően közel egy hónapig tartó országgyűlést vezényelt le. Mind Erdélyben, mind Magyarországon a nemesség egy része kétféleképpen gondolkodott, ahogy éppen érdekei kívánták. Tetézte a bajt, hogy a fejedelem számos nemest botütésre, illetve börtönbüntetésre ítélt. Egész vármegyék szálltak szembe Rákóczival, mert nem voltak képesek felfogni, hogy a nemzet érdeke nem azonos a saját, kizárólag a nemesi kiváltságaikból fakadó érdekeikkel. A legfőbb és legtöbb ellentétet a nemesek adókötelezettsége okozta. Számukra ez elfogadhatatlan volt.

Ilyen körülmények között került sor 1707-ben az ónodi országgyűlésre. A május 1-jére összehívott országos gyűlésre éppen a tavaszi munkák idején került sor. Ráadásul az árvíz következtében a Sajó mentén egyedül a körömi mező maradt szárazon, s ott tudta a fejedelem 1707. május 24-én megnyitni az országgyűlést.

1707. június 6-án véres eseményre került sor, amikor Turóc vármegye követei az elértéktelenedő rézpénz okán kritizálták Rákóczit, aki ezért kilátásba helyezte a lemondását. A felháborodott Bercsényi és Károlyi lekaszaboltak két követet. A további vérengzést Rákóczi állította le. Az országgyűlésen aztán számos fontos döntést hoztak. Többek között megszavazták a „közteherviselést”. A fogalmat a magyar történelemben elsőként Rákóczi nevezte meg magyar nyelven. Törvénybe iktatták az egységes kuruc katonai szabályzatot. Továbbá kimondták a legismertebbé vált történelmi határozatot, a Habsburg-ház trónfosztását. Bercsényi Miklós híressé vált felkiáltása utal a fontos eseményre: „Eb ura fakó! mai naptól fogva József nem királyunk!” Azt kevesebb alkalommal említjük, hogy a Bécstől való függetlenséget XIV. Lajos francia király szorgalmazta, mert mint kifejtette, egy legitim Habsburg Birodalom tartományával (Magyarország) nem léphet nyíltan szövetségre. A Béccsel történt szakítás ellenére a franciák mégsem kötöttek szövetséget Rákóczi országával, inkább békekötésre biztatták a fejedelmet. Ez óriási csalódást jelentett a kuruc vezetőknek, ami további intézkedéseket követelt. Az, hogy a katonáskodó jobbágyoknak hajdúszabadságot ígért, az, hogy a nemesek, városi polgárok, egyházi személyek adókötelezettségét újra megerősítette, az, hogy ez az adórendszer egész Európában páratlan volt, kiváltotta az elismerést több országban is. Sajnos, már ez sem segített. Az ónodi országgyűlés mégis fordulópont volt a szabadságharc történetében.

1707 májusában történt még egy esemény, ami Párizstól Pétervárig foglalkoztatta az európai politikusokat, fejedelmeket. Rákóczi Szerencsen fogadta I. Péter orosz cár követét, aki hazája szövetségét és a lengyel trónt ígérte a magyar fejedelemnek. (Mintha Báthory Zsófia, a nagymama álma teljesült volna, amikor unokáját a lengyel trónon szerette volna látni.) XIV. Lajos azonban ezt nem nézte jó szemmel. Mint a korábbi évszázadokban minden esetben, s a későbbi időkben is, a jóhiszemű magyarokat becsapták, kihasználták, csupán védőpajzsként használták.

Az 1708-as esztendő végül is sikeresen zárult a kurucok számára, mert bár Erdély a Habsburgok kezére került, a Dunántúlt és a Felvidéket Rákóczi uralta. Az ónodi országgyűlés történelmi jelentősége abban áll, hogy egy hét évszázados struktúrát bontottak meg, amikor a gazdasági alapokat a közteherviselésre helyezték. (Igaz, ezt csak közel másfél évszázaddal később, 1848-ban sikerült végérvényesen törvénybe iktatni.)

1708-1710. évi események

Az 1708. esztendőben két országgyűlésre is sor került, amelyeken, ha érdemi döntésre nem is került sor, eldőlt a szabadságharc sorsa. Az első disputát Pozsonyban tartották, ami 1708 február végétől júniusig tartott. A kuruc vezetők 1708. november 28. és december 20. között Sárospatakon is gyűlést tartottak. Mind a két gyűlésen csak a nemesi sirámok hangzottak el, ezért a tanácskozások dolgavégezetlenül oszlottak fel. A kuruc sereg harci morálja eközben lezüllött, az utakon értékes szállítmányok tűntek el, Rabutin császári serege szabadon garázdálkodott Erdélyben. (A generális gaztettei közül kiemelkedik, amikor a már akkor is neves Enyedi Kollégium értékes könyvtárát felgyújttatta, ami porig égett.) Meg kell említeni Esze Tamás dicstelen halálát is, ami éppen akkor történt, amikor Rákóczitól nemességet kapott. Nyitrán 1708 májusában két hajdúezred egymásnak esett. Esze Tamás közéjük vágtatott, hogy szétválassza őket, miközben halálos szúrás érte. Nem kizárt, hogy Esze Tamás provokáció áldozata lett.

Rákóczi 1708. június 15-én Egerből jól felszerelt, tízezer fős seregével hadjáratra indult, melynek célja titkos volt. Később derült ki, hogy a cél Szilézia volt, ahol a Habsburgok ellen harcoló poroszokat akarta Rákóczi megsegíteni, egyengetve Frigyes Vilmos útját a magyar trón felé. 1708-ban egy újabb pestisjárvány söpört végig az országon. A betegség Rákóczi is ágynak döntötte, s csak hosszas ápolás után folytathatta útját. Szerencsétlenségére azonban összetalálkozott Ocskay Lászlóval és más vezéreivel, akik eltérítették eredeti úti céljától. A bizonytalanná váló, vitázó hadseregvezetés Trencsén alá irányította a tizenötezer főnyi, jól felszerelt hadsereget. Éppen ekkor érkezett a vár alá Heister generális a nyolcezer fős lovas hadseregével.

A kétszeres túlerőben levő kuruc hadsereg a számára lehető legrosszabb terepet választotta ki az összecsapásra, amit Heister azonnal észrevett és kihasznált. A hibát a kuruc hadvezetés is észrevette, de már későn. A csata közben visszavont rendeletek teljes zűrzavart idéztek elő. Rákóczi személyesen akarta a menekülő kuruc sereget visszafordítani, de meggondolatlan akciója majdnem az életébe került. Lova megbotlott, a fejedelem vérbe borult arccal eszméletlenül terült el a földön, néhány méterre a császári lovasoktól. Rákóczi két apródjának és néhány testőrének köszönhette, hogy élve került ki a veszélyes helyzetből. Rémhírként terjedt el a hír, hogy a fejedelem meghalt. A hadrend felbomlott, a tisztek elszakadtak csapataiktól, a kurucok fejvesztetten menekültek. Az egyetlen tábornok Bottyán János, aki tudott volna segíteni, még úton volt Trencsén felé. A trencséni csata az erőviszonyokat, a felszereltséget tekintve, a nyolc év során a kurucok legszégyenteljesebb veresége volt. A sebesült Rákóczi az őt üldöző császáriak elől augusztus közepén érkezett vissza Egerbe. A kurucokat egy másik – ez elsősorban erkölcsi – csapás is érte, amikor szembesültek azzal, hogy a tehetséges kuruc brigadéros, Ocskay László ezredével átállt a császáriak oldalára. (Ocskayt később elfogták és árulásáért Érsekújvár főterén 1710 januárjában kivégezték.) 1708-ban, egy hónappal később, a kurucok Béri Balogh Ádám vezetésével csattanós választ adtak a trencséni vereségre. Kölesdnél egy négyezer fős rác haderőt vertek szét úgy, hogy közel kétezer ellenséges katona maradt holtan a csatatéren. Az így kialakult kaotikus helyzeten próbált segíteni a fejedelem, amikor a már említett sárospataki országgyűlést összehívta. (Ocskay kivégzését követően egy évvel később, 1711. február 6-án sor került egy másik kivégzésre is. A császáriak foglyul ejtették Béri Balogh Ádám legendás kuruc brigadérost, s hiába kérte többek között Rákóczi a fogolycserét, Bécs nem engedett. Politikai ügynek tekintették, s hogy példát statuáljanak, a kuruc vezért kivégezték.)

Jávorka Ádám érsekújvári hadnagy elhatározta, hogy bosszút áll Ocskayn árulásáért, ezért minden fortélyt, cselt bevetett, hogy élve elfogja. Kikémlelte, hogy Ocskay vitézeivel hol tartózkodik 1709. december 31-én, szilveszter napján. Másnap reggel, a mulatságból távozó Ocskayt a lesben álló Jávorka Ádám és katonái megtámadták. A kísérőket levágták, Ocskayt elfogták, s a foglyot Érsekújvárra szállították. Egy rögtön ítélő haditörvényszék az árulót először karóba húzásra, aztán kegyelemből pallos általi halálra ítélte.

A nagy csaták és a kisebb ütközetek mérlege egyaránt a császáriaknak kedvezett.

A rendkívül hideg 1708-1709-es telet Rákóczi fejedelem a rongyos, éhező katonáival együtt, fagyoskodva élte át. A hideg földön feküdt, a vezéri sátrat sem állíttatta fel. Éjjel-nappal dolgozott, azonosult katonáival, s töretlenül hitt a végső győzelemben. 1709 nyarán levelet kapott Nagy Péter orosz cártól, aki tudatta Rákóczival, hogy győzelmet aratott a svédek felett. A fejedelem azt gondolta, hogy I. Péter katonai segítséget fog küldeni neki, de végül benne is, mint a francia Napkirályban, csalódnia kellett. 1709 szeptemberében elhunyt Vak Bottyán, a legendás kuruc tábornok, ami tovább gyengítette a magyarok győzelmi esélyeit. A kincstár kiürült, 1710-re a Dunántúl nagy részéről Rákóczi csapatai kiszorultak. A kuruc vezérek tehetetlenek voltak, sokszor egymás ellen folytattak hatalmi harcot, egyre gyakrabban fordultak elő árulások, cserben hagyások. Egyedül már csak Rákóczi volt képes arra, hogy lelkesítse katonáit. Ennek ellenére az ország egyre több része került Bécs kezére. Az utolsó lehetőségnek 1710. január 22-én, a Romhány mellett vívott csata ígérkezett, amit a kurucok megnyertek. Ám azzal, hogy a győzelmi mámorban élő kurucok rávetették magukat a zsákmányra, a soraikat rendező labancok a végső győzelmet a maguk javára fordították. A fegyelem hiánya, a gyenge hadvezetés ismét megbosszulta magát.

A sikeres portyák ellenére lassan a Dunántúl és a Felvidék is elesett. Nem volt jobb a helyzet az örökösödési háborúban részt vevő, egymással viszálykodó európai országokban sem. I. József is katasztrofális pénzügyi csőd elé nézett, ezért Bécs érdeke a gyors békekötés volt. Tudta ezt Rákóczi is, ezért igyekezett a harcot tovább folytatni. Közben pusztított a pestisjárvány, az 1710-1711. év hideg tele, az éhség, a csatározások. Rákóczi Lengyelországba küldte Bercsényit, mert a fizikailag és idegileg legyengült fővezér már többet ártott, mint használt az ügynek. A Bercsényi helyébe lépő báró Károlyi Sándor lett a Bécs által szintén újonnan kinevezett gróf Pálffy János tárgyalópartnere. 1711 tavaszán a Lengyelországból visszatérő Rákóczi is találkozott a vajai kastélyban Pálffyval, de a fejdelem nem volt hajlandó semmiféle engedményre.

 

A szatmári béke – 1711

Rákóczi tudomására jutott, hogy I. Péter orosz cár Lengyelországba látogatott. A fejedelem is Varsóba igyekezett, hogy személyesen találkozzon az orosz uralkodóval. A hatalmat Károlyi Sándorra bízta, ami az ország folyamatos ügyeinek intézését, a gazdasági, hadügyi, politikai feladatok ellátását jelentette. A szatmári főúr azonban olyan lépésekre szánta el magát, ami ellenkezett Rákóczi akaratával. Többek között felesküdött József császárra, majd 1711. április 4-6. között gyűlést hívott össze Szatmárra, ahol javaslatára Kassa feladásáról és Pálffy János ajánlatának elfogadásáról döntöttek az urak. Rákóczi, amikor értesült a szatmári határozatról, azt törvénytelennek nyilvánította. Károlyi grófot megfosztotta főparancsnoki tisztétől, s április 18-án kiáltványt bocsátott ki. Ebben a jobbágy katonák támogatása mellett tett hitet, ami nem volt hatástalan, de már elkésett. (Amikor Rákóczi 1711. február 21-én elhagyta az országot, nem gondolta, hogy szeretett hazájába már soha nem térhet vissza.)

A békekötést már az sem tudta megakadályozni, hogy 1711. április 17-én meghalt I. József császár. Az udvari körök igyekeztek a halál hírét eltitkolni, a béke megkötése mindennél fontosabb volt számukra. Károlyi és Pálffy grófok személyes érdeke is a békekötés mellett szólt, ezért április 25-ére Szatmárra újra országos gyűlést hirdettek meg. A Szatmártól mintegy tizenöt kilométerre fekvő Nagymajtény határában pedig hadiszemlét tartottak. A Szatmáron megkötött béke értelmében a még ellenálló várak – Huszt, Ungvár, Kővár, Munkács, Kassa – őrsége feladta magát. Április 30-án a tizenkétezer fős kuruc sereg a majtényi síkon leszúrta a 149 hadi zászlót és hűségesküt tett. (Nem volt fegyverletétel!) Ezt követően a kuruc tisztek és közkatonák fegyvereikkel együtt elhagyták a majtényi síkot és hazamentek. 1711. május 1-jén a békeokmány szövegét Nagykárolyban véglegesítették és letették a hűségesküt a már közel két hete halott József császárra.

A szatmári béke, amit Rákóczi csak úgy jellemzett, hogy: „Nem békesség, hanem fegyver által való győzetés.” a magyar történelem egy újabb fordulópontját jelentette. A béke szövege ígéretet tett az alkotmány visszaállítására, az országgyűlés összehívására, biztosította a vallásszabadságot, továbbá rendelkezett a birodalmi sajtó magyarokat sértő cikkeinek törléséről. Nem hozhattak létre önálló magyar hadsereget, s nem rendezték a jobbágyok sérelmeit.

A békekötés Bécs részéről akár még barátságosnak is mondható, csak éppen a következmények ismét megtörték Magyarország fejlődését. Hiszen visszaálltak a rendi kiváltságok, amiket Rákóczi egy modern társadalom kiépítése érdekében el akart törölni. Vitára ad okot ma is, hogy Károlyi Sándor döntése árulást jelentett-e, vagy ez volt az egyetlen jó döntés? Nézőpont kérdése. Az viszont sokat elárul, hogy Rákóczi birtokait felosztották az udvarhű nemesség között. Meg kell említeni, hogy Károlyi 1712-ben kapott grófi címet, s hogy ő volt az első, aki németeket telepített be Magyarországra.

Szerző: Bánfalvi Ferenc történész

A sorozat eddig megjelent részei itt olvashatók: 1., 2., 3., 4., 5., 6., 7., 8., 9., 10., 11., 12., 13., 14., 15., 16., 17., 18., 19., 20., 21., 22., 23., 24,, 25., 26., 27., 28., 29/1.,29/2., 30., 31., 32., 33., 34., 35., 36., 37., 38., 39., 40., 41., 42., 43., 44., 45., 46., 47., 48., 49., 50., 51., 52.