Új esély nyílhat a parajdi gyógyturizmus számára, ha a Salrom országos sóvállalat vezetése jóváhagyja, hogy a korábban lezárt Erzsébet-tárót helyreállítsák és megnyissák a látogatók előtt.
A Hargita Népe értesülései szerint az Országos Sóipari Társaság parajdi bányamentő csapata számos bányásszal együtt több héten át dolgozott azon, hogy megközelíthetővé tegyék a parajdi sóbánya nyolcvan éve lezárt Erzsébet-kutatótáróját.
A bányászok feladata az volt, hogy a század elején „kitermelt” tárnához vezető, korábban részlegesen beomlott járatot felszabadítsák, aládúcolják és megtisztítsák, hogy ezáltal a galéria állapotát fel lehessen mérni. Egy másik alkalmazott azt mondta, a sóvállalat helyi vezetése abban bízik, hogy az Erzsébet-táró állapota megfelelő lesz egy új kezelőszint létesítésére – már amennyiben a Salrom befektet abba, hogy a bányarészt biztonságossá tegyék.
– Az alagútban rengeteg iszap és üledék halmozódott fel, ami többnyire az omlás és a beáramló víz miatt rakódott le. Szavakkal nem lehet elmondani, milyen érzés egy beomlott járatba lépni úgy, hogy nem tudod, mi vár az első hatvan méter után – fogalmazott az egyik dolgozó, hozzátéve, hogy értesülése szerint az Erzsébet-táró statikailag stabil. Ugyanakkor, mivel nincs a veszélyeztetett tárnák közelében, „ha az új bánya »plansója« beomlana, az sem érintené közvetlenül”.
Hivatalosan meg nem erősített információk szerint a sóvállalat parajdi vezetősége már letette az Erzsébet-bánya jelenlegi állapotáról készült jelentést a Salrom vezérigazgatóságához, így „a felső vezetésen áll vagy bukik, hogy befektet-e egy új kezelőszint megnyitásába”.
– Innentől már az a kérdés, hogy megtérülő beruházásként vagy tetemes költségtételként fognak-e a projektre tekinteni. Tény, hogy a mi tapasztalatunk azt mutatja, hogy a régi galéria alkalmas lenne egy új kezelőszint kialakítására. Természetesen ez hosszabb folyamat, hiszen geológiai, statikai felméréseket, szakvéleményezéseket kellene elkészíttetni, amellett, hogy ki kell építeni egy új szellőzőrendszert, egy vészkijáratot, és a szükséges engedélyeket is be kell szerezni – fogalmazott a bányavállalat helyi vezetőségének egyik illetékese, aki
az Erzsébet-táróban rendelkezésre álló feltételekről is beszámolt: számításaik szerint egy nagyjából tíz méter magas, tíz méter széles és száz méter hosszú, a sótömzsben kialakított föld alatti csarnokot tudnának kezelőbázisnak átalakítani.
A parajdi sóbánya honlapján elérhető információk szerint egyébként az Erzsébet-kutatótáró kihajtását 1898-ban kezdték el a sóhegy északkeleti felében. A táró bejáratától 200 méterre egy harántkamrát nyitottak: ez lett az Erzsébet-bánya.
Az esőzések számtalan dolinát – tölcsér alakú víznyelőt – képeztek a sótömzsben, ez alól pedig az Erzsébet-táró sem kivétel: úgy tudjni, a járatba több vízér is szivárog, így a bejáratánál most is folyik ki a csapadék és a talajvíz kioldotta sós víz.
A sóbánya hivatalos oldalán található információk szerint az Erzsébet-táró egy részét az 1930-as években természetes sósvíz-tározóként használták, amiből az akkori strand medencéit töltötték fel. Hogy gyorsabban és több víz gyűljön, kutat ástak a tárna fölé, majd 1938-ban be is robbantották egy helyen, hogy ezáltal még több vizet tudjanak a tárnába vezetni. Viszont jó hír, hogy a járatba beáramló vízereket össze tudták fogni nagyjából ötven méterre a bejárattól, így a kijáraton át könnyen el is tudják vezetni a vizet.
Parajdon jelenleg már alig látni néhány árust az utak mentén és a bánya bejáratának közelében: az üzletek zöme zárva van, ahogy a vendéglők és útszéli falatozók nagy része is. Az egyik üzlet vezetője szerint, ahogy a szezon végéhez érnek, egyre kevesebb látogató érkezik, „sok idegen busz már meg sem áll”. Az üzletvezető is értesült arról, hogy a bányamentők lejártak az Erzsébet-táróba, de ő úgy tudja, egy veszélyes sótömböt észleltek bent, ami bármikor beszakadhat, így „amíg nincs pénz Bukarestből”, a munka is alábbhagy.
– Combközépig ért az iszap a járatban, amit egy Bobcat munkagéppel hordtak ki. Úgy tudom, hetven méterig jutottak be, ott már nincs kőből rakott boltív, így fákkal aládúcolták, de az nem biztonságos – fogalmazott a vállalkozó, akinek üzlete az említett járat közelében van.
A Bánya utcában is csend uralkodik: a homokzsákokat eltakarították, a kiépített csővezeték mellett egy munkagép dolgozik, ami állítólag agyagot pakol arra a kavicsrétegre, amit az esőzések már helyenként elmostak. A periméterre továbbra is tilos a belépés, de egy magaslatról már látni, hogy a bányakatasztrófa óta keletkezett víznyelők többsége összeért, és egy, a széleinél továbbra is omladozó tóvá változott.
Parajdon nem állt le a sófeldolgozás: hogy munkát és fizetést tudjon biztosítani az alkalmazottjainak, a Salrom a Bákó megyei aknavásári sóbányából szállít kősót Parajdra.
– Egyelőre nem tudni, hogy hány alkalmazott fog a vállalatnál maradni, erről felsőbb szinten is folynak viták. Ahogy azt sem, hogy hosszú távon milyen költségekkel fog járni, hogy az aknavásári sót Parajdon zúzzák szét a malmok és préselik egy részét tömbökbe. Ez egy megoldás, hogy jó-e vagy rossz, azt majd az idő igazolja – vélekedett a vállalkozó.
Arról, hogy egy „új bánya nyitásának” ügyében születtek-e fejlemények, azt mondta: két egyetem és egy tervezővállalat javaslatait várják arra, hogy hol és milyen beavatkozásokkal lehetne gyors kitermeléssel új fejtést és turisztikai övezetet kialakítani.
– Az egyeztetések szerint erre a sótömzs Telegdy-tárnától északkeletre eső része lenne a megfelelő hely. Elég nagy, és elég távol esik a problémás bányarészektől. De csak a tervek elkészültével lehet többet mondani – mutatott rá.
Miután korábban a sajtónak is bemutatták a Korond-patakot elterelő „át nem vett” csővezetéket és a két hónapra evakuált lakosokat visszaengedték otthonaikba, érdemben nem történt mozgás a bányatárnák felett. Egyelőre csak az ideiglenes vezetéket építették ki a kormány Salromnak utalt 300 millió lejes gyorssegélyéből. Még a bánya feletti terület kerítéssel való elzárását megelőzően a Maros Vízügyi Hatóság igazgatója elmondta, hogy a második betonmeder kiépítése további 315 millió lejbe kerülne, amennyiben a központi vezetés rendelkezésükre bocsátja az összeget, viszont végleges megoldást csak az jelentene, hogyha a Korond-patakot a sótömzsön kívülre terelnék.
Borítókép: Az Erzsébet-kutatótáró kitisztított és újonnan lezárt boltíves bejárata. 1898-ban nyitották meg, közel 130 év múltán most új rendeltetéssel vennék ismét használatba
Forrás: Hargita Népe/Hodgyai István
