„Amelyik nemzet a múltját nem ismeri, az a jelenét sem érti, s a jövőjét meg nem teremtheti!”
Európának szüksége van Magyarországra… amely soha nem hagyta magát legyőzni.
A szabadságharc bukásától az aradi vértanúk mártírhalálán keresztül gróf Batthyány Lajos törvénytelen kivégzéséig.
A szabadságharc sorsa Buda bevétele után
Magyarország Buda visszafoglalása – 1849. május 21. – és a szabadságharc győztes csatái után örömmámorban úszott. 1849. május elején Szemere Bertalan vezetésével megalakult a második független magyar kormány. Nyugat-Európa kormányai – amik közül sokan – már akkor is a demokráciát szajkózták, mégis aggódva figyelték a magyarok sikereit. Amikor Ferenc József katonai segítséget kért az orosz cártól, azt mind Franciaország, mind az Egyesült Királyság támogatta. Féltek az orosz terjeszkedéstől, s a Habsburg Birodalomban látták azt az erőt, ami képes biztosítani az európai egyensúlyt.
A testvéri segítséget a Habsburg uralkodó később, a krími háború idején (1853-1856), amikor kellett volna, nem viszonozta. Ezért a cár jogosan neheztelt Ferenc Józsefre. A varsói kézcsók gesztusa után az orosz cár 200.000 fős sereget küldött a magyar szabadságharc leverésére. Az osztrák haderő 170.000 főből állt, amit Haynau táborszernagy vezetett hazánk ellen. A magyarok szintén 170.000 főnnyi tapasztalt, de fáradt sereget tudtak felvonultatni. Kossuth egyrészt mozgósítani akarta az egész országot, másrészt meg akart egyezni a nemzetiségiekkel. Sajnos, mind a két kezdeményezéssel elkésett.
Ivan Paszkevics, a cári seregek főparancsnoka.
A magyar kormány meg akart egyezni a román felkelőkkel. Vezérükkel, Avram Iancuval már előrehaladott tárgyalások zajlottak, amikor a román szabadcsapatok meggyilkoltak egy magyar küldöttséget, továbbá Abrudbánya lakosságát is megtizedelték. Július 6-án megölték Vasvári Pált, a márciusi ifjak egyik vezéralakját. Néhány nappal korábban Gábor Áron, a székely ágyúöntőmester esett el az orosz fegyverektől.
Palmerston, angol külügyminiszter jelentős szerepet játszott az 1848/1849-es magyar szabadságharc eseményeinek alakulásában. „Pál mester”, ahogy a magyarok nevezték, a „demokrácia bölcsőjének” első számú diplomatája áldását adta az orosz beavatkozáshoz. Annak az orosz cárnak a beavatkozására, akitől pedig a nyugat annyira félt. Az angol demokrácia kétarcúsága már ekkor is megmutatkozott. Nagy fokú önállósága miatt Palmerstont később leváltották, annál is inkább, mert Viktória királynő a külügyminiszterséget királyi jogkörnek tekintette.
Palmerstonnak tulajdonítható a sokat idézett mondás, miszerint „A magyaroknak bár igazuk van, de azért végezzenek velük gyorsan.” Az eredeti palmerstoni mondás azonban így hangzik: „Angliának nincsenek örök ellenségei, Angliának érdekei vannak.” A lényeg azonban ugyanaz, az Egyesült Királyság a magyar szabadságharc leverése mellett foglalt állást.
Katonai vereségek
Az ország 1849 nyarára szinte teljesen kimerült. A több mint kétszeres túlerő, az ellenség jobb hadianyag ellátása, a pihent és képzett cári hadsereg reménytelenné tette a helyzetet. A honvéd vezérkarban éles viták dúltak, míg végül megegyeztek az Arad-Temesvár-Szeged védvonal kiépítésében. Görgey más véleményen volt, s 1849. július 2-án Komáromnál megütközött Haynauval. A csatában azonban súlyos fejsérülést szenvedett, s napokig nem tudta ellátni a feladatát.
Görgey míg Komáromtól déli irányba indulva leért 30.000 katonája élén Szegedre, ez alatt az idő alatt lekötötte Paszkevics 120.000 fős seregét. Klapka György 20.000 embere élén Komáromban maradt. A magyar hadvezetés ellentéteire, a fejetlenségre utal, hogy Dembinszky Henrik, a lengyel származású hadvezér Szegedről a parancs ellenére Arad helyett Temesvár irányába vonult. A tábornokok tiltakoztak, Vetter Antal altábornagy például ezért lemondott.
Dembinszky Temesvár felé vonulása nagy taktikai hiba volt. A céltalan vonulás szétzilálta az egyébként is gyengén felszerelt honvédsereget. Az augusztus 9-én a táborba érkező Kossuth azonnali hatállyal leváltotta Dembinszkyt és az Erdélyből ide érkező Bem Józsefet nevezte ki főparancsnoknak. Bem 50.000 fős seregével megütközött Haynau 30.000 fős hadával. Az ütközet kedvezően indult a magyarok javára, a lendület azonban megtört, mivel elhallgattak a magyar ágyúk. Kiderült, hogy Dembinszky a lőszert máshová küldte. A kudarcot Bem serege nem tudta kiheverni. A Temesvárnál elszenvedett vereség végzetes volt.
A világosi fegyverletétel
Görgey, csapatai élén a temesvári vereség napján érkezett Aradra. Azonnal felmérte, hogy a további harc reménytelen, az csak felesleges emberáldozattal járna. Erről a helyzetről 1849. augusztus 11-én az aradi várban Kossuth és Görgey között éles vita bontakozott ki. Kossuth a harc folytatása mellett, Görgey ellene érvelt. A miniszterek egy része lemondott, ennek következtében Kossuth nem kormányozhatott tovább. Kossuth a polgári és katonai hatalmat Görgeyre ruházta át, bár ezt nem jó szívvel tette, a kényszer vitte rá.
Görgey ezt követően két napig az ország vezetője – ahogy sok helyen olvasni, az ország diktátora – lett. A haditanáccsal közölte, hogy kizárólag az oroszok előtt teszi le a fegyvert és feltétel nélkül. A haditanács a javaslatot egyhangúlag elfogadta, de az utókor történészei, kutatói ezt a döntést árulásnak tüntetik fel. Görgey ezzel a felhatalmazással 1849. augusztus 13-án Arad közelében, Világos vára alatt Rüdiger orosz tábornok előtt letette a fegyvert. Az tény, s ebben nem lehet vita, hogy ezzel sok ezer magyar katona életét mentette meg.
Görgey áruló, vagy a haza megmentője volt?
Kossuth a lemondó nyilatkozatában reálisan kifejtette, hogy az adott politikai, katonai helyzetben átadja a hatalmat Görgeynek. Utolsónak szánt levelében kifejtette, hogy „Megvárom tábornok úrtól, s azért Isten, a nemzet és a história előtt felelőssé teszem, hogy ezen hatalmat legjobb tehetsége szerint szegény hazánk nemzeti státuséletének megmentésére, javára s jövőjének biztosítására fordítandja. Legyen ön híve a hazának, és Isten segítse önnek lépteit.”
Ezt követte A Nemzethez intézett levele, ami így kezdődik. „A szerencsétlen harcok után, amelyekkel Isten meglátogatta e nemzetet, nincs többé remény, hogy az egyesült osztrák és orosz nagyhatalmasságok ellen az önvédelem harcát siker reményében folytathassuk.”
Kossuth már másnap, augusztus 12-én, Lugosra érve újabb levelet írt Görgeynek, amiben már árulónak nevezte, s a nemzet Júdása jelzővel illette, ami aztán évtizedekig, sőt napjainkig viták tárgyát képezi.
Kossuth mellett Haynau is árulónak tekintette Görgeyt, de ő egészen más okból. Azért, mert nem a császár, hanem a cár előtt tette le a fegyvert. Haynau kegyetlenségére, magyargyűlöletére az ismert tények mellett az is jellemző, hogy amikor Klapka György október 4-én feladta Komárom várát, annak feltétele az volt, hogy a védők szabadon elvonulhattak. Haynau ezt, bár fogcsikorgatva teljesítette, de a következő napokban azonnal aláírta a kivégzési utasításokat.
Az oroszok hősökként tisztelték a magyarokat, akikkel együtt szidták Haynaut és a bosszúvágytól fűtött osztrákokat. Miklós cár mindent megtett azért, hogy Görgeyt és a tisztikart kimentse Haynau kezéből. Ez csak részben sikerült a szövetségkérés feltételei mentén. Sikert csak Görgey esetében értek el, hiszen ő az elejétől fogva kizárólag az oroszokkal tárgyalt. A fegyverletétel során 11 tábornok, 1426 tiszt, 32.569 honvéd, 144 ágyú, 60 zászló került az oroszok kezére. A cár személyesen is tiltakozott Bécs kegyetlen ítéletei miatt. Ennek ellenére sor került az aradi 13 és gróf Batthyány Lajos miniszterelnök kivégzésére. I. Miklós cár ezért hitvány embereknek nevezte a bécsi vezérkart. Tüntetően hónapokig nem fogadta az osztrák diplomácia tagjait, amiért ezt a gaztettet véghez vitték.
A háborúban mintegy 50.000 osztrák és közel 50.000 magyar katona esett el. Az oroszok vesztesége mindössze 543 halott, 1670 sebesült volt. A kolera viszont 11.000 áldozatot követelt a hadviselő felek részéről.
A Görgey-kérdés
A 19. századi kortársak – elsősorban a magyar tisztikar – soraiból mintegy tucatnyian voltak olyanok, aki személyesen ismerték Görgeyt, s nem volt jó véleményük róla. A sok száz, sok ezer tisztből, egyszerű honvédból ez bizony nagyon kevés. Egy 2023-ban megjelent 147 oldalas könyv újra felkorbácsolta a Görgey áruló – nem áruló? kérdést. A szerzők, az ügy kutatói ugyanazok, akik például Petőfi barguzini sírját is felkeresték és hitet tettek a nagy költőnk ottani halála mellett.
Elsőként meg kell említeni Kéri Editet, az 1926-ban született színésznőt. Az ő érdeklődését ötvenéves korában keltette fel a Görgey téma. 1977-ben férjével Nagybecskereken részt vett Kiss Ernő aradi vértanú tábornok sírjánál rendezett koszorúzáson, s ekkor kezdett el a szabadságharccal, s kitüntetetten annak fővezérével foglalkozni. 1986-ra készült el a Ki volt Görgei? című könyve, ami súlyos állításokat tartalmazott. Többek között azt, hogy az „eredeti” Görgey Artúr 21 éves korában betegségben meghalt, s az osztrákok 1839-ben az ősi felvidéki Görgey családba beépítettek egy osztrák „alvó kémet”, aki Johann Bláha néven született 1819-ben. Ebből ered, hogy az a Görgey, aki a magyar honvédsereg fővezére volt nem áruló, hanem annál sokkal rosszabb, egy szuperkém. Felvetődik a kérdés! Bécs ügynökei már 1839-ben tudták, hogy 1848/1849-ben Magyarországon szabadságharc lesz, s annak az áruló fővezérét addig felkészítik a bukás végrehajtására?
Görgey nevének írásmódját illetően változatos módon találkozunk. Eredetileg a nemesi családban született Görgey Artúr nevének végén az „y”-t használta. Azonban 1848-ban, a polgári átalakulás melletti rokonszenve miatt nevét Görgei alakban használta. A család ezt elfogadta, de ők továbbra is a Görgey alakot használták. (Hasonló története volt a Jókay – Jókai név átalakulásának.)
Az aradi vértanúk emléke
Haynau, a bresciai hiéna rémuralmát jelzi a tőle vett idézet: „Én vagyok az az ember, aki rendet fog tenni. Nyugodt lelkiismerettel lövetek agyon százakat is, mert szilárd meggyőződésem, hogy ez az egyetlen mód, intő példát szolgáltatni minden jövendő forradalomnak.”
A cár és a cári hadvezérek tiltakozása ellenére Haynau szabad kezet kapott Ferenc Józseftől a kegyetlenkedésre. A 120 halálos ítélet, az 1200 szigorú börtönbüntetés, a több tízezer kényszersorozásra ítélt közkatona sorsa felháborította az európai közvéleményt is. Ez azonban a Habsburgokat – mint a korábbi évszázadokban is oly sokszor – nem tántorította el Magyarország sárba tiprásától.
Nemzetünk gyásznapja lett október 6-a, amikor a bécsi katonai ítélőszék bitóra küldött 13 honvédtábornokot, illetve Pesten kivégezték gróf Batthyány Lajos miniszterelnököt. Korábban, a szabadságharc idején több, kisebb vétket elkövető tisztet ítéltek halálra az osztrákok. Céljuk az elrettentés volt.
1849. augusztus 13., a fegyverletétel után azonban a súlyos megtorlások sora lett az udvar célja, amit Haynau kíméletlenül végrehajtott. Most már a „fő bűnösök” halálba küldésével rettentették el a magyarokat. Haynau jóval korábban, 1848 tavaszán hangoztatta, hogy nem fogadja el a Batthyány-kormány megalakulását. Ez az adott helyzetben nem kedvezett az udvar politikájának, ezért a nyugtalan magyargyűlölő tábornokot Itáliába vezényelte. Brescia parancsnokaként tucatnyi embert kivégeztetett, nőket botoztatott meg nyilvánosság előtt. Innen származik a „bresciai hiéna” találó jelző. Haynau volt Bécs ostora, de ezt sokan még más európai államokban sem felejtették el neki.
Az udvar (Ferenc József) kérte Haynaut, hogy a kivégzések előtt terjessze fel az ítélet előtti eljárást. A fővezér ezt úgy értelmezte, hogy csak a végrehajtás utáni bejelentés kötelezettsége vonatkozik rá. Haynau pedig nem adott kegyelmet, így került sor többek között az aradi kivégzésekre.
Haynau, az aradi hóhér 1849. október 6-án, a második bécsi forradalom első éves évfordulójának napján elérte, hogy Pesten kivégezzék gróf Batthyány Lajost, az első független magyar miniszterelnököt.
A hóhér, akit különösebben nem érdekelt, hogy Európa-szerte utálták
Bécs urai mindent elkövettek, hogy igazolják megtorlásaikat. Ezért a magyar felkelést, s különösen az első szabadon választott független miniszterelnököt igyekeztek befeketíteni minden olyan váddal, ami a kivégzését igazolta. Többek között az is bűnnek számított, hogy mint miniszterelnök, kapcsolatba lépett külföldi államokkal, hogy pénzt bocsátott ki Bécs engedélye nélkül, hogy részt vett a honvédsereg szervezésében. Ám neki tulajdonították az 1848. október 6-ai bécsi forradalom kirobbantását, s nyakába varrták Latour hadügyminiszter halálát is. Az osztrákok gátlástalansága többek között abban nyilvánult meg, hogy Batthyányt bűnösnek találták felségárulás bűnében, s ezért mint egy köztörvényes bűnözőt, kötél általi halálra ítélték.
A kivégzése előtti éjszakán azonban felesége, Zichy Antónia meglátogatta, s az éjszakát átbeszélgették, közben amikor a szorosan mellettük álló őrök nem figyeltek, egy levélvágó tőrt csúsztatott férje kezébe a bátor feleség. Zichy Antónia távozása után Batthyány alvást színlelve magára húzta a takarót, miközben nyakán és karján felmetszette az ereit. Sérülései nem voltak halálosak, de az erős nyaki vérzés miatt nem lehetett az akasztást végrehajtani. A kivégzést sortűzzel hajtották végre, s tulajdonképpen Batthyány ezt akarta elérni, hogy katonához méltó halált szenvedjen.
Szerző: Bánhegyi Ferenc
Címkép: Wikimedia
A sorozat eddig megjelent részei itt olvashatók: 1., 2., 3., 4., 5., 6., 7., 8., 9., 10., 11., 12., 13., 14., 15., 16., 17., 18., 19., 20., 21., 22., 23., 24,, 25., 26., 27., 28., 29/1.,29/2., 30., 31., 32., 33., 34., 35., 36., 37., 38., 39., 40., 41., 42., 43., 44., 45., 46., 47., 48., 49., 50., 51., 52., 53., 54., 55., 56., 57., 58., 59., 60., 61. 62., 63., 64., 65., 66., 67.
