„Amelyik nemzet a múltját nem ismeri, az a jelenét sem érti, s a jövőjét meg nem teremtheti!”
Európának szüksége van Magyarországra… amely soha nem hagyta magát legyőzni
Zrínyiek harca a magyar önállóságért a nagyhatalmak ellen
Attól a pillanattól kezdve, amikor a magyarok 1100 esztendővel ezelőtt visszatértek őseik földjére, a Kárpát-medencébe, folyamatos támadásoknak voltak kitéve. Ez a küzdelem a 16-17. században is folytatódott. Ez az a korszak, amikor többek között a Zrínyiek néztek farkasszemet az Oszmán és a Habsburg Birodalommal. Ma ezt úgy mondanánk, hogy szembekerültünk a „globális” nagyhatalmakkal.
A 16. század a Magyar Királyság történelmének mélypontját jelentette, amikor a török elfoglalta az ország egyharmadát. Magyarország három részre szakadásával olyan korszak következett, ami az ország függetlenségének végét jelentette. Erről szól a Zrínyiek története. De erről szól az Erdélyi Fejedelemség, a Királyi Magyarország és a Török Hódoltság története is. A 17-18. század a magyar nép pusztulásának, szándékos pusztításának gyászos időszakát eredményezte.
Mohács tragédiáját, illetve Nagy Szulejmán Magyarországot sújtó öldöklését követő öt évszázad végzetes állapotokat teremtett a Kárpát-medencében. A honfoglalástól Mátyás haláláig eltelt időszak a nagyhatalmak támadásainak elhárításával telt el, de Magyarország önálló hatalom maradt. Mátyás király halála után hazánk nemzeti önállósága megszűnt. Az Oszmán Birodalom pedig hatalma csúcsán állt, s ekkorra épült ki a fél világot bitorló Habsburg Birodalom.
Az ezeregyszáz esztendőt átívelő történelmünknek voltak meghatározó alakjai. Közéjük tartoznak a horvát származású Zrínyiek. A köztudatban négy Zrínyi neve emelkedik ki, akik híressé tették ezt a magyar-horvát családot. Időben első gróf Zrínyi (IV.) Miklós, Szigetvár hős várkapitánya. A család második neves személyisége gróf Zrínyi (VII.) Miklós, a jeles költő, hadvezér és politikus, a szigetvári hős dédunokája. Harmadikként gróf Zrínyi Pétert említjük meg, Miklós testvérét. Zrínyi Péter dédapjához és testvéréhez, Miklóshoz hasonlóan nem természetes módon halt meg. A bécsi hóhér végzett vele. A negyedik jeles családtag Zrínyi Ilona, Zrínyi Péter lánya, II. Rákóczi Ferenc édesanyja. A munkácsi vár Európa-szerte ünnepelt hős védője a Habsburgok bosszúja elől menekülve, törökországi száműzetésben végezte életét.
Horvátország csatlakozása a Magyar Királysághoz
A csatlakozás fogalma talán vitára adhat okot, de Szent László (1077-1095) 1091-ben indított horvátországi hadjárata nem hódító céllal, nem a horvátok elleni támadással szerveződött meg. Történt, hogy Dimitar Svinimir (1076-1088) horvát király halála után az özvegy királyné Árpád-házi Ilona, aki László király édestestvére volt, segítséget kért a magyar királytól. Az özvegy királyné ellen fellépő horvát nemesség a trón megszerzésére törekedett. A magyar hadjárat sikeres volt, László feltehetően Tengerfehérvárig (ma Biograd na Moru) nyomult előre. Az akkori Szlavónia egészét, ami Horvátország mellett Dalmáciát is magába foglalta, csak Könyves Kálmán (1095-1116) foglalta el 1097-ben. A tengerparti kikötőkre az itáliai városok, a német-római és a bizánci császár is igényt tartott, s a pápa sem nézte jó szemmel a magyar terjeszkedést. Horvátország és Dalmácia a békekötés alapján a Szent Korona része lett, s ennek az összetartozásnak csak az első világháború vetett véget 1918-ban.
A Zrínyi család eredete – Az Árpádok kora
A Zrínyi család gyökerei eddigi ismereteink szerint a 12. század elejéig nyúlnak vissza. A Subics nemzetség – a Zrínyiek anyai ági ősei – nevét már Könyves Kálmán korából származó oklevélben megtalálhatjuk. A magyar uralkodó – elődje, Szent László szövetségkötése után – 1102-ben vette birtokba Horvátországot. A Subicsok a magyarokkal szövetségre lépő tizenkét horvát nemzetség egyikét alkották. A 12. század végén, III. Béla (1172-1196) a Velence ellen indított hadjárat során a horvátok támogatása fejében a Subicsoknak ajándékozta a dalmáciai Brebir várát. A család az eddig viselt zsupán méltóság helyébe felvette a grófi címet. A brebiri grófok, ahogy birtokaik után nevezték magukat, ebben az időben már a Magyar Királyságot szolgálták. Amikor később, a mongolok /tatárok/ elől a tengerpartig menekülő IV. Béla (1235-1270) Trau várában lelt biztonságra, a királyt és családját a Subicsok támogatták. A támogatást Béla király azzal viszonozta, hogy a horvát nemzetséget újabb területekhez juttatta. A Subics-család a 13. század végén már elnyerte a báni méltóságot.
Az Anjouk és Luxemburgi Zsigmond kora
A háborúskodások az Anjou királyok idején folytatódtak. Nagy Lajos (1342-1382) 1347-ben a tengermelléki dalmáciai birtokok – többek között Ostrovica vára fejében Subics Gergelynek és Subics Györgynek adományozta Zrin és Pedalj várát. A 13. században épült Zrin /Zryn/ erődje a Babonicsok tulajdonába került. (A vár a mai horvát-bosnyák határon fekszik.) Ezt követően György és a nagyobb hatalomra törekvő utódai elhagyták a Subics nevet és kizárólag a Zrinski változatot használták, azaz a gróf Zrínyi nevet vették fel. A család megalapítójának Zrínyi I. Györgyöt tekinthetjük, aki Krk szigetén, nagybátyja, Blagai Duimo házában nevelkedett. A Zrínyiek így kerültek kapcsolatba a Blagai, illetve a Frangepán nemzetséggel, akik már korábban is rokonságban álltak egymással.
Nagy Lajos magyar király 1347-ben Nápoly ellen vezetett hadjáratot. Az ifjú György csatlakozott az Anjou királyhoz és a hadjárat során kitűnt vitézségével. Amikor Zrínyi György 1361-ben meghalt, örököse, egyetlen fia Pál még kiskorú volt. A magyar király a Zrínyiek rokonát, Blagai Bertalant és fiát, Istvánt nevezte ki gyámnak. Ezt követően évekig tartó birtokperek vették kezdetüket, aminek Nagy Lajos halála után 1383-ban Mária királynő (Lajos király lánya) vetett véget. A Zágrábban kiadott végzés szerint minden Zrínyi I. Pál elleni pereskedést be kellett fejezni. A Zrínyieknek az addig juttatott birtokok teljes egészében Zrínyi Pál tulajdonában maradtak. Zrínyi I. Pál ezt többek között azzal hálálta meg, hogy 1414-ig, élete végéig hű maradt a magyar királyokhoz. (A családalapító fiát egy Zágráb melletti kolostorban temették el.)
Pál fia, az 1408-ban (?) született Zrínyi I. Péter azonban Luxemburgi Zsigmond (1387-1437) magyar király ellen harcolt, a lázadó horvátok oldalán. Később azonban Péter meghódolt Zsigmondnak, aki 1420-ban szolgálatába fogadta. Zrínyi I. Péter tovább növelte a Zrínyiek dicsőségét és nem utolsó sorban birtokai nagyságát. Amikor a dalmáciai ág utolsó sarja, Subics Jakab meghalt – gyermeke nem lévén –, 1441-ben az összes birtoka Zrínyi I. Péter tulajdonába került. A végrendeletet Magyarország kormányzója, Hunyadi János is megerősítette.
A Hunyadiak kora
Zrínyi I. Péternek kilenc gyermeke született, akik közül négy lány (Katalin, Klára, Margit, Ilka) öt pedig fiú (Henrik, Pál, György, Márton, Péter) volt. A családi örökséget a legifjabb fiú, Zrínyi II. Péter vitte tovább. Péter rossz időben és nem a legszerencsésebb helyen született, hiszen a 15. század második felében a török hódítók ekkor újabb heves támadásokat indítottak az ország déli vidékei ellen. Az 1458-ban Horvátországra nehezedő oszmán pusztítást tetézte a főurak egymás elleni harca. Hunyadi János már két éve, Hunyadi László egy éve halott volt. A fiatal Mátyás pedig prágai fogságából szabadulva ebben az évben lépett trónra. A horvát arisztokrácia egy része nem ismerte el a Cilleiek befolyása alatt álló V. Lászlót királyának. Ők az akkor kisebb rossznak gondolt Habsburg Frigyes (1452-1493) hatalmát támogatták.
Ahmed pasa, Bosznia ura 1475-ben egészen Zrin váráig nyomult előre, de azt nem tudta elfoglalni. Bosszút forralva, kárpótolva sikertelenségét, végig pusztította, rabolta egész Horvátországot. Ahmed betört Karintiába és Stíriába, ahonnan sok ezer keresztény rabbal, óriási zsákmánnyal tért vissza. Bosznia felé tartva, ismét megpróbálta elfoglalni Zrin várát. Zrínyi II. Péter azonban megütközött a törökkel, s szinte teljes egészében megsemmisítette a muszlim sereget. Mátyás halála után, 1493-ban Jakub pasa indított Boszniából megtorló hadjáratot, de az Una folyónál Frangepán Bernardin keresztény serege diadalmaskodott a hódítók felett. A török azonban tovább nyomult Karintia felé. Az út során több sikeres ütközetet vívott. A
karintiai kitérő után Jakub pasa, serege élén visszafordult és 1493-ban Udbinia (Korbávmező) mellett jelentős győzelmet aratott a horvátok fölött. A csatában maga Zrínyi II. Péter és fia Zrínyi III. Pál is elesett. (Három évtizeddel később Pál fia, Zrínyi Mihály a mohácsi síkon lelte halálát.) A Zrínyiek önfeláldozó harca az oszmán hódítók ellen már ekkor is megmutatkozott.
A két Zrínyi (Péter és Pál, valamint Korbáviai Károly hősi halála teremtette meg a Zrínyi család bátor helytállásának hagyományát az oszmánok elleni
háborúkban. A két család kapcsolata, sőt egyesülése a 15. század végén történt meg, amikor Zrínyi (III.) Miklós feleségül vette Korbáviai Ilonát, az 1493-ban elesett Károly gróf lányát. A család feje, a hatalmas birtokok örököse Ilona testvére, Korbáviai János lett. János gróf azonban – bár hatalma már a Frangepánok fölé emelkedett – nem házasodott meg, nem születhetett gyermeke. Ezért köttetett meg 1509-ben egy szerződés János gróf és a Zrínyiek között, ami aztán a Zrínyi család felemelkedéséhez vezetett. A szerződésben kikötötték, hogy János halála után az óriási birtokegyüttes – amelyhez többek között huszonegy vár tartozott –, a Zrínyiek kezébe kerül. Ezekben az években született meg Zrínyi (III.) Miklós két fia, Miklós és János. Az öröklés rendjét írásba foglalták.
Zrínyi Miklós ifjúkora
Zrínyi Miklóst – a szigetvári hőst – 1566-ban, hősi halála évében 58 évesnek mondták, ebből eredően születésének éve 1508 lehetett. Zrínyi (IV.) Miklós horvát neve Nikola Subics Zrinski volt. Miklós gyermekéveiről nem tudunk sokat, ám a kor délvidéki ifjúságának életéből következtetni lehet a Zrínyi család mindennapjaira is. A török elleni fegyveres harc és politizálás meghatározó volt a fiatal Miklós életére. A harciasságot, a fegyverforgatás tudományát, a politizálás technikáját, a kor társadalmi életében történő részvételével elsajátította az ifjú Zrínyi Miklós is. A társadalmi érvényesülés egyik lehetősége egy-egy sikeres házasság volt, azaz benősülés egy vagyonos családba. Az akkor már nevet, hatalmat, vagyont szerzett Zrínyieket a legmagasabb méltóságokba azonban Miklós emelte fel, amit elsősorban kimagasló katonai tehetségének köszönhetett.
A 16. században élő, birtokhalmozó, magas tisztségekre törekvő nemesek sokszor bizony nem válogattak az eszközökben. Közéjük tartozott Zrínyi Miklós is, aki több nemestársával is szembekerült, s számos alkalommal élet-halál harcot vívtak egymás ellen. Példaként megemlítendő, amikor Török Bálint ellen a csurgói, illetve a tengerparti vránai vár és a hozzá tartozó területek, Erdődy Simon zágrábi püspök ellen pedig a szlavóniai birtokok megszerzéséért fogott fegyvert. Az erőszak nem volt ritka Zrínyi Miklós küzdelmes életében. Ez azonban kiváltotta a birtoka parasztságának félelmét, továbbá a mindent magának akaró Bécs ellenszenvét. Tekintettel azonban arra, hogy Miklós gróf semmi szín alatt nem egyezkedett a törökkel – ellentétben néhány nemestársával –, ahol és amikor csak lehetett, irtotta őket. Ennek köszönhetően a Habsburgok elnézőek voltak iránta.
Nem túlzás azt állítani, hogy a török rettegett Zrínyi Miklós szablyájától, már-már a törökverő Hunyadi János utódjának tekintették. Tudni kell, hogy a kor magyar főurai 1526 után ingadoztak, hogy Szapolyai János (1526-1540), vagy Habsburg Ferdinánd (1526-1564) mellé álljanak-e, amit rövid és hosszútávú érdekeik döntöttek el. Nem volt ritka az átállás, amikor hol az egyik, hol a másik királyt szolgálták. Zrínyi Miklós soha, egyetlen pillanatra sem ingott meg, szilárdan kitartott Habsburg Ferdinánd mellett. Tegyük hozzá, ehhez – többek között – birtokainak fekvése is hozzájárult. Török Bálint mellett Perényi Péter koronaőr is Zrínyi Miklós legádázabb ellenségei közé tartozott. (Török Bálint például azáltal vesztette el Bécs támogatását és ezzel együtt dunántúli birtokainak jelentős részét, hogy Szapolyai János király mellé állt.)
Érdemes a 21. századi, azaz a mai Európa és Magyarország viszonyait összevetni a 16. századi kárpát-medencei állapotokkal. Kísérteties a hasonlóság, beleszámítva természetesen az eltérő társadalmi feltételeket. A három részre szakadt Magyar Királyság már eredendően magában hordozta a háromféle érdekrendszert. Gondoljunk bele, hogy a Turul-dinasztia idején még egységes törvényi kötelezettségek voltak érvényben, amit az ország minden lakosa elfogadott. (Megjegyzés: Ha például Rákóczi Ferencet megkérdezték volna, hogy mi az az Árpád-kor, nem tudta volna. Akkor és még később is a Turul-dinasztia néven ismerték a magyar történelem első négy évszázadát.) Idézzük ide Klaniczay Tibor irodalomtörténész gondolatait, aki a Zrínyiek korának jó ismerője volt. (Jóllehet, munkássága a Kádár-kor évtizedeire esett.)
„Szélsőségek között élték életüket; tetteik, politikai állásfoglalásaik tele voltak ingadozássokkal. Cselekedeteik mozgatórugói között nagy szerepet kapott a pénz, a hatalomvágy, a földbirtok halmozására, növelésére irányuló törekvés is. Politikai magatartásuk, állásfoglalásuk nem egyszer ingadozott akár a törökkel, akár a némettel szemben. Harcoltak egymással, jóllehet minduntalan kénytelenek voltak összefogni hol a török, hol mások ellen. Ám ha ezeket a főurakat életük sodrása olyan posztokra állította, ahol érdekük volt kitartani, akkor ott makacsul és hősiesen helyt álltak, s a haza minden rögéért készek voltak, ha kellett, vérüket ontani.”
Zrínyi Miklós katonai erényei, ingadozások nélküli kitartása kiváló politikai érzékkel párosult. Tevékenységére jellemző a Délvidéken – amely, tegyük hozzá a török által leginkább veszélyeztetett térségnek számított – az 1530-as években lezajlott eseménysor. A gyakori pálfordulások még az arisztokrácia egy részét is veszélybe sodorták. Zrínyi azonban vigyázott arra is, hogy a rangban, erőviszonyokban fölötte álló főurakkal ne kerüljön nyílt ellentétbe. A gyengébbekre viszont kíméletlenül lecsapott, ha érdekei úgy kívánták. Többek között merész vállalkozásnak számított, amikor 1539 májusában Kosztojnica várában megölte az egyébként szlovén származású Hans Katzianert, aki korábban királyi főhadparancsnok volt. Katzianer 1537-ben – amikor elvesztette az eszéki csatát – átállt Szapolyai János király oldalára. A korábban Bécs által ünnepelt hadvezér kegyvesztett lett, de még ekkor is jelentős katonai erő állt mögötte.
Katzianer meggyilkolása mind a kortársak, mind a ma élő történészek között vitára ad okot. Vegyük azonban számításba, ha Katzianer Szlavóniát és Horvátországot elszakítja a Királyi Magyarországtól, annak súlyos következményei lettek volna. Amikor Zrínyi Miklós elkövette a merényletet, azt elsősorban nem a Bécshez fűződő hűsége miatt hajtotta végre. Saját érdeke is ezt kívánta, mert ha Horvátország Szapolyai birtokába kerül, akkor a család talpa alól kihúzták volna azt az óriási birtoktestet, amire a Zrínyiek erejüket, hatalmukat alapozták. Zrínyi Miklós szemében Katzianer nem csupán áruló, hanem szülőföldje esküdt ellensége volt, aki a gyűlölt török malmára hajtotta a vizet. Katzianer kiiktatása indította Ferdinándot arra az elhatározásra, hogy 1541-ben Korbávia óriási birtokát végérvényesen a Zrínyi fivérek tulajdonába juttatta. Történt mindezek után, hogy Miklós testvére, Zrínyi János egy szerencsétlenül végződő összecsapásban életét vesztette. Így a hatalmas birtok egyedüli ura Zrínyi Miklós lett.
1542 a magyar történelem fekete éve
Amikor a török 1541. augusztus 29-én csellel elfoglalta Budát, a magyar történelem sötét korszaka kezdődött el. A pusztító mongoljárás, az Árpád-ház
kihalása, a trónviszályok sora, a Dózsa-féle parasztháború, a mohácsi csata gátolta a fejlődést. Az azonban még nem történt meg, hogy az országra törő idegen hatalom elfoglalja a fővárost, továbbá az országot másfél évszázadra három részre szétszakította volna. Bár Brandenburgi Joachim választófejedelem császári parancsra 1542-ben megostromolta Buda várát, az ostrom azonban sikertelen volt.
Világossá vált, hogy Habsburg Ferdinánd elveszítette Magyarország fővárosát és az ország középső, legnagyobb termőterületeit. Közben Zrínyi Miklós, huszárjai élén egy győztes csatát vívott a pesti török őrséggel szemben, ami azonban nem hozott lényeges változást. Ennek ellenére ez is hozzájárult ahhoz, hogy Ferdinánd 1542 karácsonyán Zrínyi Miklóst kinevezte Horvátország és Szlavónia bánjává. Ez a 16. században az egyik legfontosabb zászlósúri méltóságnak számított. A királyi kinevezés nem volt minden hátsó szándék nélküli. Hiszen Bécsnek szüksége volt olyan hadvezérre és politikusra, aki nem csupán akar, de tud is tenni a török elleni hadakozásban.
A 16. SZÁZAD KÖZEPÉN A KARÁCSONY MÉG NEM JÁRT AZOKKAL A KÜLSŐSÉGEKKEL, AHOGY AZT MA ISMERJÜK. A FENYŐFA ÁLLÍTÁS
MAGYARORSZÁGON – NÉMET PÉLDA ALAPJÁN – CSUPÁN A 18. SZÁZADBAN TERJEDT EL. JÉZUS SZÜLETÉSE, AZ ÚJ ÉLET ELJÖVETELE AZONBAN ISMERT VOLT MÁR A KÖZÉPKORI EURÓPA ORSZÁGAIBAN, ÍGY HAZÁNKBAN IS. A 16. SZÁZAD ANNYIBAN JELENTETT VÁLTOZÁST, HOGY A KARÁCSONY ÜNNEPE BEKÖLTÖZÖTT A CSALÁDOK OTTHONÁBA IS. TERMÉSZETESEN A TEMPLOM JELENTETTE TOVÁBBRA IS EGY-EGY KÖZÖSSÉG KARÁCSONYI ÜNNEPÉT.
Zrínyi Miklós horvát bánra egyre nagyobb teher hárult. Ez volt az az időszak, amikor Nagy Szulejmán szultán átfogó támadást indított Magyarország ellen. Néhány év alatt mintegy tíz vár és a hozzá tartozó birtokok kerültek török kézre. A várak elvesztése azért is aggasztó volt, mert így egyre jobban leapadtak a bán jövedelemforrásai. A saját birtokaiból származó pénzre pedig égető szüksége lett volna Zrínyinek, hiszen a védelmi költségekre vonatkozó bécsi, illetve pápai ígéretek csak ígéretek maradtak. Ha érkezett is segítség, az rendre késve és hiányosan jött meg. Részben pótolta a család vagyonát, hogy az uralkodó 1542-ben Zrínyit kinevezte horvát-dalmát-szlavón bánnak.
1543 nyarán döntő fordulat következett be Zrínyi Miklós életében, amikor feleségül vette Horvátország legnagyobb birtokos családjának lányát, a
Frangepánok ozalji ágból származó Frangepán Katalint. (Nem keverendő össze a dédunoka Zrínyi Péter hasonló nevű feleségével, Zrínyi Ilona édesanyjával.) A házasság azt eredményezte, hogy több uradalom is Zrínyi Miklós tulajdonába került. Frangepán Katalin hét gyermeket szült, három fiút és négy lányt. A következő években Zrínyi Miklós több örökséggel is gyarapította a birtokállományát, közöttük a Drávától északra fekvő Csáktornyával.
A birtokszerzések között meg kell említeni Stridóvárat, ami Csáktornyától északnyugatra fekszik. A római kori alapokra épített erődöt a 13. században
említik elsőként oklevelek. Stridó vára már szerepet játszott az Anjouk és a Hunyadiak uralkodása idején is. Mátyás király a várat bankárának, Ernuszt
Jánosnak adományozta. Az Ernuszt család kihalása után 1546-ban Stridóvár és Muravid Zrínyi Miklós tulajdonába került. Az adományozó ebben az esetben is Ferdinánd király, aki teljes bizalmába fogadta a délvidéki törökverőt. A délvidéki várak sorsát az egyre ismétlődő török támadások pecsételték meg. Allah katonái a földdel tették egyenlővé az elfoglalt magyar várakat, településeket. A magyar lakosság százezrei pusztultak el, vagy kerültek rabszolgapiacra a 16-17. század során. (Bővebben a korábbi fejezetekben lehet erről olvasni.)
Szigetvári Zrínyi Miklós a család kiemelkedő tagja. Jóllehet, nem volt iskolázott, ennek ellenére kiismerte magát a kor politikai játszmáiban. (Gondoljunk Hunyadi János példájára.) Horvát bánként megszerezte magának Muraközt és Csáktornyát, ahol új családi rezidenciát alakított ki. Tisztségeit, birtokait előre gondosan megtervezve, majd azokat módszeresen gyarapította. Az átütő sikerhez, a török feltartóztatásához azonban még több birtokra, még több pénzre volt szükség. Hiszen a 16. század közepétől – gondoljunk az 1552. évi átfogó török hadjáratra – az ellenség folyamatosan támadta az országot. Zrínyi Miklós ezekben az években létrehozta a magyar-horvát-osztrák katonai szövetséget, ami több vár magyar
kézen maradását szolgálta. Például 1556-ban – tíz évvel a végzetes ostrom előtt – még megvédték Szigetvárt a budai pasa támadásától. Ezzel egy időben azonban lazult a kapcsolata a horvát főurakkal, ami többek között azzal járt, hogy Zrínyi lemondott a tizennégy éven át gyakorolt báni méltóságról. A horvátok szemében ennek ellenére elévülhetetlen érdeme maradt, hogy megszervezte a török elleni határvédelmet. Zrínyi Miklós családjával átköltözött Mogyorókerékre.
Katonai, politikai, gazdasági zsenialitását jelzi, hogy még ugyanebben az évben, 1557-ben már tárnokmester, négy évvel később, 1561 őszén pedig Szigetvár főkapitánya lett. A déli végek megszerzése után, 1563-ban pedig Bécsben kinevezték a dunántúli kerületi főkapitánynak. A főkapitányi rang megszerzésével Zrínyi elérte, hogy egyszerre volt befolyása a királyra és a magyar rendekre. Meg kell jegyezni, hogy Zrínyi (IV.) Miklós vagyon- és hatalomszerzése nem volt öncélú, hiszen ezzel a hazát, a magyar nemzetet, a török elleni harcot szolgálta.
Zrínyi az elsők között ismerte fel az önreprezentációban rejlő lehetőségeket és rendelte meg saját portréját. Továbbá Bécsben házat vásárolt, fiát, Zrínyi Györgyöt pedig a Habsburg főhercegek udvarába küldte tanulni, hogy jártas legyen a legelőkelőbb birodalmi körökben. Gyermekei kiházasításában hasonlóan körültekintően járt el. Lányait a magyar arisztokrácia jeles tagjaihoz adta feleségül. Így kerültek a Zrínyiek rokonságba az Országh, a Thurzó és a Batthyány családokkal. Fia, György azonban már a cseh és az osztrák előkelőségek közé házasodott be, amikor feleségül vette Anna von Arcoval grófnőt.
Frangepán Katalin 1561-ben bekövetkezett halálát követően Miklós újra megnősült. Második felesége az egyik legelőkelőbb cseh katolikus családban
született Rosenberg Eva lett, akitől Zrínyi Miklósnak egy fiúgyermeke (János) született. Frangepán Katalin halálakor Zrínyi Miklós már a Magyar Királyság leggazdagabb földbirtokosai közé küzdötte fel magát, tisztségei révén pedig tagja volt a legfelsőbb politikai köröknek. Neve 1563-ban még a nádori tisztségre alkalmas személyek között is felmerült. Habsburg Ferdinánd temetésén, 1564-ben pedig ő vihette a gyászmenet élén a Szent Korona mását. (Zrínyi Miklós két évvel későbbi hősi halálával olyan dicsőséget szerzett a családnak, amellyel utódjai karrierjét is elősegítette.)
Amikor a Zrínyi család átköltözött a Mura és a Dráva folyók, illetve a történeti Magyarország határolta Muraközbe, a hódoltsági időszak egyik legjobban veszélyeztetett területén ütött tanyát. Az ártéri, alföldi jellegű terület központja Csáktornya lett, ahol a térség katonai, gazdasági, kulturális tevékenység bázisát alakították ki. Azáltal, hogy a horvát bán a Zala megyei birtokokat részesítette előnyben, tagja lett a magyar arisztokrata köröknek, azaz nyíltan vállalta magyarságát.
A Zrínyiek Bécshez való kötődése a hit dolgában is megnyilvánult. Hiszen akkor, amikor az ország lakosságának döntő többsége a református hitre tért át, a Zrínyiek szilárdan kitartottak a római katolikus egyház mellett. (Igaz, a reformáció inkább Erdélyben és az ország keleti vidékein terjedt el.) A teljesség kedvéért azonban meg kell jegyezni, hogy Zrínyi (IV.) Miklós fia, György – igaz, egyedüliként –, támogatta a reformátusokat is.
Szigetvár kapitánya
Zrínyi Miklóst a magyar történetírásban többnyire csak az 1566-ban történt hősi halála, Szigetvár önfeláldozó kapitányaként emlegetjük, aki életét adta a török elleni heroikus küzdelemben. Zrínyi Miklóst azonban nem lehet egy szinten emlegetni a 16. század közepén történelmi hírnevet szerzett várkapitányokkal. Az Egert védő Dobó István, a temesvári Losonczy István, a gyulai Kerecsényi László, a fehérvári Varkocs György, a drégelyi Szondi György a gazdasági, hatalmi hiarerchiában nem voltak mérhetőek Zrínyi Miklóshoz. Amikor Zrínyi Szigetvár kapitányi tisztéért folyamodott, a kortársak meglepődtek ezen, nem értették a főúr akaratát. Egy ilyen nagy úr, aki a főnemesek között is a legrangosabbak közé tartozott, vajon miért akart egy várat irányítani? Azért sem értették, mert a szigeti vár költsége évi 75 000 forintra rúgott, ami a hozzá tartozó birtokok bevételei ellenére is ráfizetéses volt. A várkapitánynak a saját zsebébe kellett nyúlnia, s csak úgy tudta kifizetni 1800 katonájának zsoldját. Eredetileg a várvédők javadalmazását Bécsnek kellett volna állnia, de ez sok más vár esetében is csak részben történt meg. Zrínyi valóban szívén viselte az ország megvédésének nemes feladatát. (Erős hasonlóság fedezhető fel közte és Hunyadi János között. Azzal, hogy a muraközi és az ország délnyugati vidékét védte, nem csak a Magyar Királyságnak, hanem a Habsburg Birodalomnak és egész Nyugat Európának jó szolgálatot tett. Saját érdekei mellett erkölcsi elkötelezettsége, továbbá emberi tartása indította arra, s ezzel példát mutatott másoknak, hogy a nemesség kötelessége megvédeni a hazát akár élete árán is.)
Szigetvár viadala, Nagy Szulejmán végórája
Zrínyi Miklós már 1562-től hozzáfogott a török újabb nagy támadássorozatának fogadásához. Az 1552-es összehangolt szultáni hadművelet döbbentette rá a magyar arisztokratát arra, hogy az Oszmán Birodalmat csak európai szintű összefogással lehet megállítani. Ez az évtized Nagy Szulejmán európai terjeszkedésének csúcspontját eredményezte. Bár Eger viadalánál csúfos kudarcot szenvedtek a hódítók, a támadások folytatódtak. Szigetvár kapitánya tudta, hogy a déli végeken és Szlavóniában kell szembe szállni a törökkel. Itt még számíthatott a horvátok és más déli népek támogatására, továbbá azt is tudta, hogy a csatározások minél távolabb esnek Budától és a Hódoltság területétől, annál nehezebbé válik a török dolga. Pécs környékén Zrínyi huszárjai számos portyában győzedelmeskedtek, a Dráva mentén pedig több kisebb török erődöt elfoglaltak és leromboltak. A bégek folyamatosan panaszkodtak Bécsben, hogy Zrínyi megszegi a békét, Isztambult pedig a szigeti kapitány elleni jelentéseikkel árasztották el. Az
azonban világosan kirajzolódott, hogy Zrínyi a török elleni védekezés új szakaszát nyitotta meg. Ha csak rajta múlik, a nemzet magához térhetett volna a Mohács utáni kábult állapotából.
Habsburg Miksa (1564-1576) nem örült a magyarok sikereinek, mert nem szeretett volna egy átfogó háborút Nagy Szulejmán ellen, erre nem volt felkészülve. Zrínyi azonban nem volt hajlandó feladni eredményes hadjáratait, mert joggal érezte úgy, hogy nem csak saját birtokait, saját népét, Magyarországot, hanem az egész birodalmat védte. Zrínyit nem riasztotta vissza Miksa császár haragja sem, további erőforrások megszerzésére törekedett. A várkapitány a harcok vállalása mellett az ősi magyar taktikához, a felégetett föld módszeréhez folyamodott. Igaz, ezzel jelentős károkat okozott a töröknek, de földönfutóvá tette a még mindig ezen a területeken élő magyar lakosságot is. A Bécsbe érkező panaszáradat egy császári
kivizsgáláshoz vezetett, aminek hatására 1565-ben Zrínyi lemondott várkapitányi tisztségéről. Miksa azonban nem fogadta el a lemondást, mert jól tudta, hogy ezzel a török előretörését segítenék elő. Zrínyi tehát maradt, de a Portán ennek ellenére arról döntöttek, hogy átfogó támadást indítanak a déli végeken Magyarország ellen. A szultán személyesen kívánta befejezni négy évtizedes Magyarország elleni népirtását és területfoglalását, amikor seregei élén megindult Bécs ellen. A végső cél eléréséhez azonban el kellett foglalnia Szigetvár erődjét, mert azt megkerülve a török sereg utánpótlása veszélybe került volna.
Az 1566-ban induló török hadjárat korabeli politikai eseményeit nem hagyhatjuk figyelmen kívül. Akkor, amikor a Habsburgokhoz hűséges Zrínyi Miklós a török ellen vívja heroikus küzdelmét, Miksa császár csak kényszerből, a látszat kedvéért áll ki a magyar és horvát érdekek mellett. Az 1564-ben elhalálozott Ferdinánd helyébe lépő Miksa számos dologban más személyiség volt, mint elődje, s politikájában is eltérő utat választott. (Miksa hajlott a lutheránus hit felé, ami a bécsi udvarban elfogadhatatlan volt. Hogy ettől a hitétől eltérítsék, Spanyolországba küldték az 1550-es években, ahol azonban csak fokozódott a Luther tanai iránti vonzalma. Végül összeházasították unokahúgával, V. Károly császár lányával, Máriával. Választania kellett. Ennek eredményeként 1560-ban Miksa engedett, s hitvallást tett a katolicizmus mellett.)
Szulejmán jól tudta, hogy a kettéosztott Magyarország el van foglalva saját belső ellentétével, így bátran haladt Szigetvár felé. Azt azonban tudni kell, hogy Szulejmánnak is volt belső ellenzéke. Mind a Portán belüli ellentéteket, mind a janicsárok lázongását, mind az előző évben Máltán elszenvedett kudarcot egy hadjárattal lehetett a legjobban lecsillapítani, helyrehozni. Az agg Szulejmán azt is tudta, hogy ez a hadjárat élete munkásságának utolsó lehetősége, aminek során győzelmet arathat a Habsburgok fölött.
A mintegy 50.000 fős török sereg 1566. augusztus 5-én érkezett Szigetvár falai alá, amelyet mindössze 2500 katona védett Zrínyi Miklós vezetésével. A heves ostromok meghozták az eredményt, augusztus 21-én a török elfoglalta az Óvárost. Az ostrom során elesett közel ezer magyar és horvát vitéz. A védők dolgát nehezítette a perzselő nyári hőség. A várban kevés volt a víz, fárasztó volt az állandó védekezésre berendezkedni a szűnni nem akaró támadások ellen. Elterjedt a reményt keltő hír, hogy a Győrnél táborozó keresztény sereg hamarosan megérkezik, s felmenti Sziget várát. Tudhatták volna, hogy erre nem fog sor kerülni, mert a nemzetközi hadak, illetve a hadvezetés célja kizárólag Bécs megvédése volt. A nagy túlerő, a török hadvezetés elszántsága, a fullasztó nyári meleg felőrölte a védők erejét, kitartását. A végzethez még az a szerencsétlenség is hozzájárult, hogy felrobbant a várban tárolt lőpor egy része, nagy pusztítást okozva a védők soraiban.
Zrínyi, ha követett is el hibát a várvédelem megszervezése során, a végzetes vereséget nem ez okozta. A várvédők és a kapitány hősiességét mindig is nagy tiszteletben tartó utókor azt is tudja, hogy 1566. szeptember 7-én kora hajnalban meghalt a szultán. Magyarországot a sír szélére terelő Nagy Szulejmán Szigetvár falai alatt bekövetkezett halála arra enged következtetni, hogy ez a hír az ostromló sereg széthullásához vezet, s a vár az utolsó pillanatban megmenekülhetett volna. A szultán halála azonban éppen, hogy megpecsételte a várvédők sorsát. Az oszmán hadak vezére, Szokollu Mehmed szigorúan eltitkolta a szultán halálát és az adott helyzetben még erőteljesebb ostromot rendelt. El kellett foglalnia a várat, különben csúfos kudarccal végződhetett volna a Zrínyivel történő összecsapás.
Félő volt a török hadvezetés számára, hogy az 1521-ben Nándorfehérvárt elfoglaló, 1526-ban Mohács mezején győzedelmeskedő, 1541-ben Budát bekebelező szultán diadalmenete Szigetvár falai alatt fog kudarcot vallani. Joggal tartottak attól a török vezetők a haldokló Szulejmán ágya mellett, hogy Magyarország lesz a nagy hódító végzete. Holott éppen most teljesedett volna be, a nagy álom, hogy Szulejmán lesz Magyarország végzete.
Zrínyi is választhatott volna élet és halál között, ám a hős kapitány inkább a halált választotta, mint a megadást. Nem is tehetett mást, hiszen akkor egész élete minden korábbi tettének mondott volna ellent. Zrínyi Miklóst, a délvidéki törökverőt az oszmán hadak esküdt ellenségét nem hagyták volna életben, ha élve a kezükbe kerül. A sors úgy hozta, hogy a törökök talán legnagyobb jelentőségű szultánját – mint korábban említettük – éppen Szigetvár falai alatt érte utol a végzete.
A vár elesett, a várvédők mind egy szálig elpusztultak, de az oszmán hadjárat Szigetvárnál elakadt. Az ostromra elvesztegetett idő, a török sereg harci erejének, létszámának erős megcsappanása azt eredményezte, hogy Európa nyugati fele ismét fellégezhetett. Mint ahogy történt száztíz évvel korábban Nándorfehérvár falainál és még számos esetben azt követően.
Miben áll Zrínyi (IV.) Miklós történelmi jelentősége? Még a magyarok általános emlékezetében is a dédunoka nemzetépítő tevékenységére és a Munkácsot védő Zrínyi Ilona személyére gondolunk. Ám a dédapa gazdasági, politikai, hadi tevékenysége, óriási teljesítménye nélkül az utódok – bármilyen tehetségesek és elszántak voltak – sem érhették volna el azt a történelmi hírnevet, amit elértek. Mert az a védelmi rendszer, ami a magyar-horvát és a horvát-szlavón területeken másfél évszázad alatt kiépült, az a balkáni, illetve déli végek nemességének volt köszönhető, de közülük is elsősorban Zrínyi Miklósnak.
Két világbirodalom, ahogy ma mondanánk két „globális hatalom” közé szorult Magyar-Horvát Királyság jól vizsgázott. Megvédte elsősorban a Habsburg Birodalmat és az észak-itáliai városállamokat. Tegyük hozzá, hogy a térség más keresztény népeinek szerepe nem volt ilyen egyértelmű. A románok (Moldva és Havasalföld népe) ahol lehetett, kimaradtak a véres csatákból. Már akkor is az volt a fő gondjuk, hogy miképpen szolgálják éppen a törököt vagy Bécset, hogy Erdélyt megszerezhessék. A rácok (szerbek) pedig nem tettek mást, mint hogy beálltak a török hadsereg kötelékébe, s ahol lehetett, irtották a magyarokat. Ez már nagyon is tudatos és megtervezett stratégia volt a rácok részről. (Megemlítendő, hogy az Oszmán Birodalom négy hivatalos nyelve közül az egyik a rác volt. A Magyar Királyság egyik leggazdagabb és legsűrűbben lakott vidéke, Bácsország és a Szerémség szinte lakatlanná vált. Beszédes, hogy éppen erről a vidékről tűntek el a magyarok. Azt nem lehet elhallgatni, hogy Nagy Szulejmán anyja rác származású volt, ebből eredően Szulejmán anyanyelve a rác volt.)
Zrínyi (IV.) Miklós emlékezete
A délvidéki törökverő, Zrínyi Miklós halála Nagy Szulejmán pályafutásának csúcsát jelentette volna. Arra aztán végképp nem gondolt az Oszmán Birodalom legnagyobb hódítója a hadba vonulás heteiben, hogy néhány nappal korábban éri utol a halál, mint nagy vetélytársát. Nagy Szulejmán uralkodásának 46. esztendejében, Szigetvár bevétele előtt néhány nappal meghalt. Olyan „életmű” végére került pont, aminek során az Árpádok, az Anjouk, a Hunyadiak Magyarországa tönkrement. A szulejmáni országpusztítástól aztán egyenes út vezetett Trianonhoz. (Ez történészek közötti vita tárgya, mint oly sok más magyar történelmi esemény. Azt a tényt azonban senki nem vitathatja, hogy az oszmánok másfél évszázad alatt végzett módszeres pusztítása bizonyíthatóan átrajzolta a Magyar Királyság etnikai térképét.)
Minden alkalommal, ha Szigetvárott Zrínyi Miklósra emlékeznek, s ennek számos jelét tapasztalhattuk az elmúlt években, évtizedekben, akkor óhatatlan, hogy Szulejmán történelmi alakja, emléke ne kerüljön mellé. Ennek ékes példája a Szigetvár határában létrehozott Magyar-török Barátság Emlékpark. A terület török tulajdonban van, hiszen a magyar város önkormányzata 99 évre mindössze 1 forintért bérbe adta a török államnak. „Nemes gesztus azért a pusztításért, amit az Oszmán Birodalom másfél évszázadon keresztül Magyarországon véghez vitt.”
A mű a török Metin Jurdanur szobrászművész alkotása. Később került a szultán szobra mellé Zrínyi Miklós hasonló méretű fejszobra, aminek azonban volt néhány megalázó „szépséghibája”. Többek között az, hogy amíg Szulejmán fejalakja időt álló bronzból, addig Zrínyi Miklósé kevésbé időt álló műanyagból készült el. Amikor már a műanyag számos helyen kifeslett a bronzszínű festék alól, a hős szigetvári kapitány fej alakját is bronzra cserélték.
Nincs Európában még egy olyan ország, amelyik emlékművet állítana annak a személynek, aki tönkre tette hazáját. A hat évszázadon át erős, független Magyar Királyságot a 16-17. században szétdúló Oszmán Birodalom utódállama, Törökország pedig egy ilyen emléknek a tulajdonosa a számunkra gyászos emlékű Szigetváron.
Szigetvárott annak a történelmi személynek állítottak egy pozitív kicsengésű emléket, aki 1521-ben elfoglalta azt a Nándorfehérvárt, amit Hunyadi János 1456-ban még sikerrel megvédett. Öt évvel később ez a Nagy Szulejmán Mohácsnál aratott sorsdöntő győzelmet a magyar királyi sereg fölött. Mohács mezején több mint húszezer keresztény katona esett el. Ám nem ez volt Mohács igazi tragédiája, hanem az, hogy Mohács vezetett az ország két, majd három részre szakadásához. Az 1526. augusztus 29-én lezajlott mohácsi tragédiáról minden magyarnak van valamilyen ismerete. Tudjuk, hogy ez az esemény a magyar történelem egyik legnagyobb tragédiája, az ország másfél évszázados török megszállásának kezdete. (A 2026-ban tartandó 500. évi megemlékezések számos új régészeti, történészi elemmel gazdagítják majd a magyar történelem nagy fordulópontját.)
Az iszlám hit harcosai mindent és mindenkit pusztítottak az országban. Ennek a kíméletlen emberirtásnak a leggyászosabb korszaka a másfél évszázados török uralom során éppen Szulejmán négy évtizedes uralmához fűződik. Tízezreket öltek meg, s százezreket hurcoltak fogságba, vagy adtak el rabszolgának. A magyarokat, keresztényeket mélyen megvető uralkodó nagy élvezettel gyilkoltatta le a férfiakat, nőket, gyerekeket. Az oszmánok módszerei közé tartozott a félelemkeltés, a rendszeres rablás, a „gyaur kutyák” állandó zaklatása. A valaha csodálatos épületek, várak, falvak, templomok, polgárházak a földdel váltak egyenlővé. Magyarország népességét koldussá tették, történelmünk ezekben az években élte meg mélypontját. Nem lehet a turizmus növekedése és némi gazdasági előny érdekében nemzetünk múltját tovább sározni, a jövő nemzedékét újra félrevezetni.
Szerző: Bánhegyi Ferenc történész
(Címkép: YouTube képernyőkép)
A sorozat eddig megjelent részei itt olvashatók újra: 1., 2., 3., 4., 5., 6., 7., 8., 9., 10., 11., 12., 13., 14., 15., 16., 17., 18., 19., 20., 21., 22., 23., 24,, 25., 26., 27., 28., 29/1.,29/2., 30., 31., 32., 33., 34., 35., 36., 37., 38., 39., 40., 41., 42., 43., 44., 45., 46.
