„Amelyik nemzet a múltját nem ismeri, az a jelenét sem érti, s a jövőjét meg nem teremtheti!”
Európának szüksége van Magyarországra… amely soha nem hagyta magát legyőzni.
A magyar reformkor célkitűzései
Óriási az ellentmondás! Gondoljunk arra, hogy az öt évszázados magyarországi Habsburg uralom tizenkilenc királya közül az egyik legmerevebb, a magyarokat leginkább gyűlölő uralkodó éppen az az I. Ferenc volt, akinek uralkodása alatt kibontakozhatott a magyar történelem egyik fényes korszaka, a reformkor. (A pontosság kedvéért meg kell jegyezni, hogy 1437-1457 között két király, majd 1526-1780 között tizenegy Habsburg-házbeli uralkodó, míg 1780-1918 közötti években hat Habsburg-Lotaringiai-házbeli király uralta a magyar trónt.)
„A Haza és haladás” programja az egyik elmélet szerint 1825-1848, egy másik történelmi megközelítés alapján 1830-1848 közötti években zajlott. I. Ferenc 1825-ben kénytelen volt összehívni Pozsonyba az országgyűlést, amelyen a legfontosabb téma a magyar nyelv ügye volt. Történt, hogy gróf Széchenyi István, felsőházi tag szót kért az alsóház ülésén, ahol elmondta rövid, de történelmi jelentőségű beszédét: „Nekem itt szavam nincs. Nem vagyok tagja a követek házának. De birtokos vagyok, és ha feláll egy olyan intézet, mely a magyar nyelvet kifejtse, mely avval segítse elő honosainknak a magyar neveltetését, jószágomnak (birtokaimnak) egy évi jövedelmét feláldozom reá.” A gróf szavait döbbent csend, majd hangos éljenzés követte. Sokan követték példáját, s a felajánlott 60.000 forint hamarosan 250.000 ezüstforintra duzzadt. Ez az összeg már elegendő volt arra, hogy a diéta kimondhassa: „Önként és szabad adakozással összeszedett tőkevagyonból Magyar Tudós Társaság állíttassék fel.”
Az 1830. év szintén Széchenyi nevéhez kötődik, amikor megjelent a korszak legnagyobb gazdasági változását kiváltó könyve, a Hitel. Az évszázados törvényeket megváltoztató, megszüntető javaslatok a nemességet megosztották. Egy részük több évszázados előjogaik bomlasztóját látták Széchenyiben. A nemesség széles rétegei azonban felismerték, hogy égető szükség van a változtatásokra, hiszen csak így érhető el a nemzet felemelkedése.
Miről szóltak a reformok?
Három meghatározó, megoldandó feladat állt az ország előtt.
– A gazdaságot kell modernizálni, az elavult termelési viszonyokat a modern eszközökkel felváltani.
– A feudális társadalmi viszonyokat eltörölni és a polgári államot megteremteni, aminek lényege, hogy az emberek egyenlő jogokat élvezzenek, amiért azonban mindenkinek tennie kell.
– A magyar nemzeti nyelv és a kultúra felvirágoztatása, a nemzeti kérdés megoldása. A magyar legyen az állam nyelve!
A magyar közgondolkodásban is szerepet kaptak a 19. század vezető eszméi: a nacionalizmus, a konzervativizmus és a liberalizmus. Mai ismereteink, tapasztalataink alapján feltehető a kérdés, hogy a helyes utat járták-e be azok az országok, amelyek végigküzdötték magukat az említett eszmék labirintusán. Túl sok volt a háború, a vér, ami elfolyt, a hit, ami elveszett, a szeretet, ami felületessé változott. Európa legtöbb országa ezt az utat választotta.
A reformországgyűlések, azok főbb vitapontjai és eredményei
Az 1825-1827. évi diéta (Latin szó, ami gyűlést, országos gyűlést jelent. Már Mátyás király idején is használták ebben az értelemben, de többnyire az 1848 előtti rendi országgyűlésekre alkalmazzuk.) A diéta működésének leírására, amit már az 1608. évi törvény szabályozott, nem térünk ki részletesen. A mellékelt ábra, még ha csak egyszerűsítve, de érthetővé teszi.
A Felsőtábla a pozsonyi prímási palotában ülésezett. (A 19. század előtti évszázadokban azonban Pozsony számos más épületében ültek össze a felsőtábla követei.) Ezen alanyi jogon a főnemesek, főpapok, az ország főméltóságai vehettek részt. Számuk közel hatszáz (600) fő volt, de a tanácskozásokon csak töredékük jelent meg. Az Alsótábla ülésein az 52 vármegyéből 2-2 küldött vehetett részt, akik sokszor késhegyig menő választási küzdelmek után jutottak el Pozsonyba. Egy-egy követet küldhettek a 48 szabad királyi város polgárai, továbbá a káptalanok is egy-egy követtel képviseltethették magukat.) Az alsótábla 150-180 küldötte a 700.000 nemes, pap, polgár mellett leginkább képviselte a parasztság, iparosok és kereskedők millióit az arisztokratákkal szemben.
Az 1825-1827. évi diéta legfőbb eredménye Széchenyi felajánlása, a Tudományos Akadémia felállítása volt. Hangot kaptak már azok a javaslatok is, amelyek aztán a következő években jutnak törvényerőre, vagy még akkor sem. Az 1830-ban kezdődő diétára a Hitel megjelenése után került sor. Ezen a gyűlésen hozták létre a későbbi liberális és konzervatív pártok alapjait. A leghevesebb vitákat a magyar nyelvhasználat joga váltotta ki. A gyűlést idő előtt be kellett rekeszteni, mert a lengyel szabadságharc, a kolerajárvány és a felvidéki jobbágyfelkelés hazaparancsolta a képviselőket. Az 1832-1836. évi diétát erősen befolyásolta a lengyelek ügye, s a magyar jobbágyok tarthatatlan helyzete. Ez utóbbi határozta meg az országgyűlés legtöbb napirendi pontját, amelyek a jobbágyság felszabadítását és az úrbéri viszonyok eltörlését tűzték ki célul. Ezen a diétán vett részt először Kossuth Lajos, aki az Országgyűlési Tudósítások írásával, terjesztésével országos hírnévre tett szert. A rendek zöme az önkéntes örökváltsággal értett egyet. Ez azonban csak rész megoldást jelentett, hiszen a jobbágy csak pénzzel válthatta meg a földet, feltéve, ha a földesúrral meg tudott egyezni. A tervezet azonban csak tervezet maradt, mert I. Ferenc 1835-ben meghalt, így nem volt, aki szentesítse a törvényjavaslatot. A trónt az uralkodásra képtelen V. Ferdinánd örökölte. Ennek is köszönhető, hogy az ügyek intézése Metternich kezébe került, aki azonban a feudális viszonyok fenntartásának politikáját képviselte.
A bécsi büntető gépezet Lovassy László elleni perrel kezdődött. Az országgyűlési ifjak vezérét 1836-ban letartóztatták és Pesten tartották fogva. A dolog pikantériája az volt, hogy Lovassy László védőjének Kossuth Lajost kérte fel, akit pedig 1837-ben tartóztattak le.
A következő országgyűlésre 1839-1840-ben került sor. A magyar nemesség csak azzal a feltétellel tárgyalt és fogadta el az Udvarnak az adózásra és újoncok kiállítására vonatkozó követelését, ha enged a magyar reformköveteléseknek. Így iktatták törvénybe az önkéntes örökváltságot, illetve gyárak alapításának lehetőségét.
Az 1843-1844. évi diéta azáltal vonult be a magyar történelembe, hogy a magyar nyelvet államnyelvvé tették (1844/II. tc.). A reformtörekvések számos, később elfogadott javaslatokkal nyilvánultak meg a rendi országgyűlésen. Feloldották például a hivatalviselés szigorú szabályait, illetve a földhöz jutás eddigi nehézségeit.
Az 1847-1848. évi utolsó rendi országgyűlés vezető politikusa már Kossuth Lajos volt. Többek között ez is közrejátszott abban, hogy éles ellentét bontakozott ki Széchenyi és Kossuth között, ami megosztotta a politikai táborokat is. Az égető, megoldásra váró javaslatok között első helyen szerepelt az örökváltság, továbbá az ősiség és a háziadó eltörlése, a vámrendszer és a városok működésének reformja.
A Batthyány-kormány megalakulása és az 1848. évi törvények
A sokszor véget nem érő, eredményt nem hozó vitákat a március 15-ei forradalom egy csapásra megoldotta. 1848. március 17-én kinevezték Magyarország első felelős magyar miniszterelnökévé Batthyány Lajost. Lázas munka kezdődött, aminek eredményeként két hét leforgása alatt 31 törvény született, melyeket V. Ferdinánd király 1848. április 11-én jóváhagyott. Az „áprilisi törvények” jelentőségét talán azzal lehet érzékeltetni, hogy az államalapítás óta nem született ilyen nagy fordulatot hozó társadalmi, történelmi változás.
A 31 törvénycikkből emeljük ki a legjelentősebbeket, amelyek utalnak az említett nagy fordulatra. Magyarország alkotmányos királyság lett, önálló vezetéssel. A miniszterek számát kilenc főben határozta meg. A törvény rendelkezik arról, hogy országgyűlést évenként kell tartani, aminek helyszíne Pest legyen. A törvényhozó testületbe 377 képviselőt kell delegálni. A küldötteket kizárólag népképviseleti alapon szükséges kiválasztani, akik 24. évüket betöltött férfiak lehettek. A törvény intézkedett Magyarország és Erdély egyesítéséről, a közös teherviselésről, a jobbágyrendszer felszámolásáról. (Ez utóbbi azonban nem jelentett föltétlen egyenlőséget, mert a szabaddá váló parasztok magukkal hozták a jobbágyi helyzetükből eredő vagyoni eltérésüket. Ez azonban újabb feszültségekhez vezetett.) Külön törvények rendelkeztek az öt évszázadon át fennálló ősiség eltörléséről, a vallási egyenjogúságról, egy hitelintézet felállításáról, a szabad sajtóról, egy nemzeti őrsereg felállításáról, a háromszínű lobogó és az országcímer használatáról.
Gróf Batthyány Lajos és kormánya elévülhetetlen érdemeket szerzett 1848. április 11-étől, s mind erre 170 nap állt rendelkezésére. A kormányfő és minden tagja 1848. szeptember 11-én, a horvát támadás napján lemondott tisztségéről.
Magyarországnak 1848 és 2023 között mintegy 70 miniszterelnöke volt, illetve van, akik a legkülönfélébb politikai rendszerek alatt töltötték be rövidebb-hosszabb ideig tisztségüket. Közülük sok kormányfőnek csak a történészek tudnák felsorolni a nevét, a minisztériumok tárcavezetőit még ők sem. Az egyetlen kivétel a Batthyány Lajos vezette kormány, amelyiknek minden tagja ismert az átlagos történelmi tudással rendelkező magyar előtt. Nem csupán azért, mert ez a kormány volt az első, hanem azért is, mert tagjait szinte kivétel nélkül a magyar történelem kiváló személyiségei között tartjuk nyilván.
Igaz, hogy az ország lakosságnak így is mindössze 9 %-a rendelkezett választójoggal, de ezzel is megelőzte például Angliát, ahol ez az arány 5 % volt. Közép- és Kelet-Európa országait tekintve pedig kiemelkedő volt a magyar alkotmányos jogrendszer. Az egyik legégetőbb gondot a nemzetiségi kérdés okozta. Az ország lakosságának kiugró többségét a magyarok alkották. Ám a hat legnépesebb nemzetiségi közösség létszámával és politikai, kulturális követeléseivel komoly ellentétbe került a kormány akaratával, törvényeivel. Az osztrák politikai körök erős támogatást nyújtottak a nemzetiségieknek, igyekezve megtörni a magyarok önálló államát.
A rövid idő, ami a kormány rendelkezésére állt és az óriási rendszerváltó munka közötti ellentmondásra Kossuth és társai adták meg a választ. A reformok iránti igény már 1790 óta fennállott, amikor II. Lipót foglalta el a trónt. Igaz, hogy I. Ferenc 1792-től már gátolta a reformok terjesztését, de a haladó magyarok akaratát már nem tudta meggátolni. A reformországgyűlések törvényhozása, illetve törvényjavaslatai elegendő alapot szolgáltattak az áprilisi törvények életbe léptetéséhez.
A reformkor kiemelkedő alakjai
Kölcsey Ferenc (1790-1838)
Kölcsey Ferenc ( 1790. augusztus 8-án született Sződemeteren. 48 éves korában, 1838. augusztus 24-én halt meg Szatmárcsekén.) Édesapja, a nemesi származású Kölcsey Péter Álmosdon gazdálkodott, aki a gyermek hatéves korában hunyt el. Édesanyja, Bölöni Ágnes döntött úgy, hogy fiát Debrecenbe küldi, hogy tanulmányait ott végezze. A kis Kölcsey fekete himlő következtében elveszítette jobb szeme világát, ami rányomta bélyegét egész magánéletére. Édesanyja a kis Ferenc tizenegy éves korában halt meg. Az árván maradt gyermekek – hiszen Ferencnek három kis testvére is volt –, gondját ezt követően a ház régi hű cseléde, Panna néni viselte. A család gazdasági és birtokügyeit Gulácsy Antal szokolyi birtokos intézte. A gyámapa szerepét Gulácsy Antal mellett Péchy Imre, a debreceni kollégium főgondnoka is gyakorolta.
Kölcsey tizennégy éven át folytatta tanulmányait Debrecenben a Református Kollégiumban. Ez alatt a közel másfél évtized alatt szinte minden tantárgyat, ami a kollégiumban elérhető volt, tanulmányozott. Komolyan vette a tanulást, amit lehetett, mindent tudni akart. Itt, a kollégiumban szerezte széles körű műveltségét. Az ókori görög nyelvtől, építészettől, történelemtől kezdve a középkor tanulmányozásán át a 19. századig birtokában volt az abban az időben elsajátítható alapműveltség számos területének. Megtanult franciául, németül, görögül, s a latin bölcselők munkáit is eredetiben olvasta. Feljegyezte, hogy a Kollégiumban tanított tárgyak közül egyedül a teológiai tanulmányokat, a Szentírás tudományát nem sajátította el.
Kölcsey tizenhat éves korában próbálkozott a költészettel, de első verseit nem tartotta jóknak, ezért megsemmisítette. Tanulmányozta Csokonai Vitéz Mihály, Berzsenyi Dániel, Kazinczy Ferenc, Kis János írásait, fordításait, s azokhoz viszonyítva gyengének tartotta saját verseit. Igaz, hogy 1803-ban beiratkozott a költészeti osztályba is, ahol megismerkedett a költészet jeles alkotásaival.
Kölcsey Ferenc 1805-ben, Csokonai temetésén találkozott személyesen Kazinczy Ferenccel, aki nagy hatással volt rá a nyelvújítás, az ókori nyelvek alapos ismerete, a filológiai látókör szélesítése terén. Kölcsey és a nyelvújító szoros barátságot kötöttek, ami például akkor is megmutatkozott, amikor Kazinczyt régi hívei is támadták, de Kölcsey (Árkádia-per) végig kitartott mellette. A történelmet Magyar Mihálytól tanulta, többek között Werbőczy életét is feldolgozta. Ezekben az években magyar nyelvű könyveket nem adhattak ki, különösen nem az ifjúságnak. Így maga gyűjtötte a magyar nyelvű munkákat.
Debreceni tanulmányait 1809-ben fejezte be. Pestre költözött, ahol az ügyvédi vizsgát kellett volna letennie, de erre nem került sor, mert életét most már kizárólag az irodalomnak szentelte. Szoros barátságot kötött többek között Vitkovics Mihállyal, Szemere Pállal, Horvát Istvánnal. Állást Debrecenben kapott volna, ahol a tanári katedra várta, de nem fogadta el. Már korábban is kiderült róla, hogy szerette a magányt, csak akkor érezte jól magát, ha könyvei között lehetett, ha önállóan folytathatta tanulmányait. Ekkor döntött úgy, hogy Álmosdra, birtokára költözik, s ott gazdálkodással foglalkozott. Vele volt öccse, akiről ő gondoskodott. Később aztán Kölcsey Ferenc Csekére (ma Szatmárcseke) költözött, ahol szinte bezárkózva udvarába, kizárólag a költészettel, a gazdálkodással, továbbá a barátainak, ismerőseinek szóló kiterjedt levelezéssel foglalkozott.
A korszak egyik legnagyobb irodalmi vitáját a Mondolat című, vitriolos sértegetésekkel megírt 52 oldalas gúnyirat váltotta ki, ami elsősorban Kazinczy Ferencet támadta. A vitairatot a Tövisek és Virágok című Széphalmon megjelent alkotás váltotta ki. A Mondolatra az 1815-ben kiadott Felelet volt a válasz, amit Kölcsey és Szemere Pál dolgozott ki. Kölcsey ezzel kiállt a nyelvújítás ügye mellett, számos ellenséget szerezve ezzel. Ugyanakkor személyes barátságot kötött Kisfaludy Károllyal és az Auróra-körrel, s olyan tagjaival, mint Bajza Józseffel, Vörösmarty Mihállyal, Toldy Ferenccel.
Élete legfontosabb, legnagyobb jelentőségű alkotása a Hymnus, a Magyar nép zivataros századaiból című költeménye, amit Kölcsey 1823. január 22-én adott ki kezéből, ekkor nyerte el végső változatát. A költemény aztán Erkel Ferenc 1844-ben történt megzenésítésével hazánk nemzeti himnusza lett.
Kölcsey bármennyire is szerette a magányt, a pesti irodalmi élettől való távolság nyomasztotta. Szemere Pál hívása megkönnyítette a Csekéről való távozást. Öccse 1823-ban megházasodott, s így még inkább magára maradt. Unokahúga, a szeretett Lenka nevelését is feladta.
Újabb pesti tartózkodása alatt 1826-ban régi, megbízható barátjával, Szemere Pállal megindítja az Élet és Literatura című folyóiratot, ami a magyar irodalmi élet fejlődésének folyamatát mutatta be. Továbbra is dolgozott az Aurora irodalmi körnek, hiszen jeles barátai, az akkori irodalmi élet nagyjai – Vörösmarty, Bajza, Toldy, Kisfaludy – barátjukként fogadták. Az 1826-1833 között működő Szemere Pál által szerkesztett Élet és Literatura a kor tekintélyes fórumának számított.
Kölcsey Szatmár vármegyében hatékony munkát végzett, aminek eredményeként báró Vay Miklós főispán 1829-ben a megye aljegyzőjévé tette. 1830-ban a Magyar Tudományos Akadémia Pozsonyban a nyelvtudományi osztály vidéki rendes tagjának nevezte ki. Kölcseyt 1832-ben szabadelvű javaslatai – amiket más megyék is elfogadtak – eredményeként országgyűlési követté választották, sőt a négy kerületi jegyző egyike lett. Kölcseyt tehetsége, tudása, szónoki képessége a diéta vezérei közé emelte. Nagyívű és tartalmas beszédeivel országos hírnévre tett szert. Ám nem csak szónoklatai, hanem a felirati javaslatok írásban megfogalmazott szövegei közül is néhány Kölcsey tollából származik. Szónoklatai a politikát irodalmi, művészeti szintre emelték, s tőle tanulták a „mesterséget” Kossuth Lajos, Deák Ferenc, Szemere Bertalan, Eötvös József.
Az 1832-1836. évi pozsonyi országgyűlésen síkra szállt a magyar nyelv ügyéért, egy modern alkotmány kidolgozásáért, Erdély és Partium Magyarországhoz történő visszacsatolásáért, a jobbágyság felszabadításáért. Amikor azonban 1834-ben Szatmárban ellenfelei kerültek hatalomra, a maradiak utasításait kellett volna végrehajtania. Erre nem volt hajlandó, ezért Kölcsey otthagyta a diétát. 1835. február 9-én tartott búcsú beszéde annyira meghatotta a rendeket, hogy aznapra felfüggesztették az ülést. Kossuth gyászkeretben jelentette meg aznap az Országgyűlési Tudósításokat. Volt rá okuk, hiszen egy vezéregyéniséget veszítettek el, akihez tudtak igazodni. Hazatérése után sokat tett azért, hogy ismét a megye szabadelvű nézeteket valló társai kerültek többségbe. Sokat dolgozott, egyik jelentős alkotása volt Wesselényi Miklós védelme, valamint a Kisfaludy Társaság alapítása. Kölcsey a tisztesség, az erkölcsi feddhetetlenség, a meg nem alkuvás példaképe volt. Nem véletlen, hogy Wesselényi ezt írta róla halálakor „Nem közénk való volt.” utalva a nagy költő emberi méltóságára, átlag fölötti nagyságára. Halála váratlan volt, hiszen egy megfázás egy hét alatt vitte el. Bár nem volt erős fizikumú, de nem egy lassan felőrlő betegség végzett vele. Egy útja alkalmával, szekéren utazott, s egy szeles, viharos zápor érte. Megfázott, s egy hét alatt talán egy gyorsan lezajló tüdőgyulladás okozta a halálát. Másik verzió szerint a sok munka felemésztette, bántotta, hogy lassan mennek végbe a reformok, sok emberben csalódott. Végeredményben egy bélgyulladás volt halálának az oka.
Gróf Széchenyi István (1791-1860)
Széchenyi a reformkor első szakaszának meghatározó személyisége volt. Nem csak a korszakban betöltött úttörő szerepe, hanem tetteinek, a megvalósult tervek sokaságának és jelentőségének dolgában is óriásit, pótolhatatlant alkotott.
A fiatalkori éveiben bohém arisztokrata Széchenyi, maga mögött hagyva a hedonista, céltalan életvitelt, az 1820-as évektől egész életét Magyarország modernizálásának munkájába fektette. Jó példát nyújtott erre édesapja, Széchényi Ferenc, aki tanulmányútjaival, múzeum és könyvtáralapításával, a magyarság, a magyar nyelv iránti elkötelezettségével kijelölte az utat fia, István előtt.
A metszeten Széchenyi alakját csupán néhány ismert alkotása veszi körül. A Lánchíd, a gőzhajózás, a lóversenyzés, az óbudai kikötő és hajógyár, a Magyar Tudományos Akadémia allegóriája, a nagy folyók (Duna, Tisza) szabályozása, Vaskapu, a mezőgazdaság fejlesztése. A sort azonban folytathatjuk a Casino létrehozásával, a vasútvonalak fejlesztésével, a pesti hengermalom megalapításával, a selyemhernyó tenyésztéssel, a városszépítési programokkal, a vízisportok, a fürdőkultúra és a turizmus honosításával. Gyakorlati tevékenysége mellett könyveivel (Hitel, Világ, Stádium), Kelet Népe, Lovakrul, A magyar játékszínrül, Pesti por és sár, Felelet, Önismeret, Ein Blick, miniszteri tevékenységével, a Napló írásával olyan szellemi értéket tett le a magyarság asztalára, ami egy páratlan zseni alakját mutatja.
Kossuth Lajos (1802-1894)
A felvidéki származású, evangélikus vallású Kossuth Lajos az Abaúj és Zemplén határán fekvő Monok községben született. A tehetséges, jelentős szónoki képességgel, jogi, gazdasági és történelmi tudással megáldott Kossuth Lajos az 1830-as évektől kezdve lépett az országos közvéleményt megmozgató közéleti pályára. A gyakorlatban is megmutatkozó politikai képességeit 1831-ben kamatoztatta, amikor a felvidéki kolerajárvány következtében kirobbant lázadást békés úton leszerelte. Többek között ennek köszönhetően kapott bizalmat néhány megyei főúrtól arra, hogy részt vegyen helyettük a pozsonyi diétán.
Az 1832-1836. évi diétán kifejtett politikai szerepének köszönhetően letartóztatták és 1837-ben három évi börtönbüntetésre ítélték. Igazán kiszabadulása után jutott nagyobb szerephez, amikor 1841 januárjától a Pesti Hírlap főszerkesztője lett. A zseniális hírlapíró, kihasználva a nagy lehetőséget, a kor égető kérdéseit tárgyalta ki lapjában, ami addig soha nem látott nagy példányszámban jelent meg. Igaz, hogy az Udvar 1844-ben Kossuthot megfosztotta a laptól, a reformok vezérét már nem tudták megállítani. Kossuth megalapította a Védegyletet, ipari kiállításokat szervezett, mert tudta, hogy a jól működő gazdasági élet nélkül nincs fejlődés. Ezt igazolja híressé vált jelmondata: „Ipar nélkül a nemzet félkarú óriás!” Kiállt a városok fejlesztése mellett, s természetesen a mezőgazdaság továbbra is politikája központjában állt. Mert tudta, hogy a kívánt reformokat a nemesség egy részének vonakodása miatt csak az ország egészével lehet elérni. Az utat már előtte megmutatta és kitaposta Széchenyi, aki azonban nem akart Bécstől elszakadni. A két vezéregyéniség között ez feloldhatatlan ellentéteket okozott.
Wesselényi Miklós (1796-1850)
Az erdélyi Zsibón született báró Wesselényi Miklós jó barátjához, gróf Széchenyi Istvánhoz hasonlóan a család szellemi, politikai örökségének birtokában a reformok embere volt. Édesapját, a nagy testi erővel rendelkező idősebb Wesselényi Miklóst a „zsibói bölény” ragadványnévvel is emlegeti a történetírás. Az ifjabb Miklós ebben a tulajdonságában is hasonlított apjára. Erdélyi nemes lévén, a pozsonyi diéta ülésein csak, mint „hallgató” vehetett részt. Amikor azonban Szatmárban kisebb birtokhoz jutott, nagy hévvel vetette bele magát a magyar politikai élet fősodrába.
Wesselényi barátjával, Széchenyi Istvánnal 1822-ben tanulmányúton bejárta Angliát, ahonnan mind a ketten gazdag tapasztalatokkal, számos tervvel tértek haza. Wesselényi jelentős szellemi és sport tevékenységgel járult hozzá a magyar közélet javításához. Az Akadémia 1831-ben tiszteleti taggá választotta, majd a főrendiház egyik vezére lett.
Merész, az udvart támadó kijelentéseivel, az 1833-ban – a külföldi után – a Magyarországon is megjelent Balítéletek című könyvével kivívta Metternich személyes haragját. Széchenyi bár megvédte, támogatta barátja elképzeléseit, Wesselényi hamar szembekerült az udvarhűségére vigyázó gróffal. 1835-ben felségsértés vádjával perbe fogták. Bár Wesselényi csak a bécsi kormányt támadta, s védelmét maga Kölcsey Ferenc látta el.
Az sem védte meg Bécs haragjától, hogy a Pesten 1838. évi nagy jeges árvíz idején megszervezte a védelmet, rengeteg ember életét, családok ingóságát mentette meg. Ezért kapta az „árvízi hajós” megtisztelő nevet.
Mindezek ellenére a bárót három évi fogságra ítélték. Szembetegsége miatt, Deák Ferenc erélyes fellépésének köszönhetően kiengedték, s egy morvaországi kórházban gyógyíttathatta szembaját. Innen 1843-ban hazatért, s 1848-ig Zsibón élt, mint Kolozs vármegye alispánja. Beteg volt, de mégis nagy szerepe volt abban, hogy a kolozsvári országgyűlés kimondta Erdély unióját Magyarországgal. Korábban érdemeket szerzett a hazai selyemhernyó-tenyésztés meghonosításában, a magyar kisdedóvás fejlesztésében és számos más dologban. Betegsége nem múlt el, s amikor Zsibóról Pestre utazott, pesti otthonában érte a halál. Holttestét a Kálvin téri református templomban helyezték el addig, míg haza tudták szállítani szülőhelyére, Zsibóra.
Batthyány Lajos (1807-1849)
Gróf Batthyány Lajos Pozsonyban született 1807. február 10-én.
Az ősrégi főnemesi család előneve a németújvári, ami a Batthyányiak ősi fészkére utal. Lajosnak egy nővére volt, Batthyány Amália (1806-1866), akivel egész életében jó viszonyt ápoltak. Az apa végrendeletében a család minden vagyonát Lajosra hagyta, de lánya évente jelentős pénzösszeghez jutottak a végrendelet által. Történelmi zerepét feleségének, gróf Zichy Antóniának köszönhette. A megismerkedésük romantikus volt. Batthyány Lajos csak egy véletlen folytán utazott Pozsonyba, éppen Törökországba készült. Egy estélyen meglátta Zichy Antóniát. Nyolc nap múlva megkérte a kezét és egy év elteltével, 1834 decemberében a pozsonyi Szent Márton dómban megkötötték a házasságot.
Batthyány Lajosról tudni kell, hogy nagykorúságáig mindössze két évet tartózkodott Magyarországon. Nem foglalkozott politikával, hazája sorsával, a magyar kultúra értékeivel. Magyarul is csak gyengén beszélt. Mindezeket a hiányosságait aztán felesége, Zichy Antónia tudatos, türelmes munkával pótolta. A grófnő szalonesteket tartott, amelyekre a magyar nemesség és értelmiség színe-javát meghívta. Idejük nagy részét a családi birtokon, Ikerváron töltötték, amit Antónia az 1840-es években felújíttatott Ybl Miklós tervei alapján.
Batthyányné gyönyörű parkot építtetett ki a kastély körül. A kastély értékét, látnivalóit növelte a gróf gazdag könyvtára és a kiváló borok gyűjteménye. Batthyány életének első fele, az ifjúkor 23-24 éves korában zárult le. (Bár ő azt nem tudhatta, nem gondolhatta, hogy 42. évesen, tragikus halállal kell halnia.)
Gróf Batthyány Lajos politikai pályafutása
A korszak nagy reformerei mind származásukat, családi viszonyaikat, születési helyüket, vagyoni állapotukat tekintve eltérő körülmények közül kerültek Pozsonyba. Batthyány itt jött rá arra, hogy az a nemes a jó gazda, aki saját maga foglalkozik a gazdasággal, s tudja korszerűsíteni a birtokait. Így történt meg, hogy 1839-ben Péterfán cukorgyárat alapított. Ezt a törekvését kiterjesztette, amikor 1843-ban már a Vas vármegyei cukorgyár egyletet létrehozta és irányította. Felesége segítségével a magyar nyelvet is alaposan megismerte, magabiztosan használta. 1830-ban már a főrendi ház tagja lett. Eleinte semmilyen politikai szerepet nem vállalt, de jelen volt számos országos eseményen, például a koronázó országgyűlésen. A főúri szalonok Pozsonyban, Pesten, Ikerváron, Fertődön, Győrben és az ország számos más helyén nem csak a kultúrának, a művelődésnek, a szórakozásnak adtak otthont, hanem a politikának is.
Zichy Antónia öt gyermeket szült 1835 és 1847 között, három lányt és két fiút.
Batthyány, a reformpolitikus
Batthyány Lajos az első jelentősebb politikai szerepét az 1839-1840. évi pozsonyi diétán töltötte be, amikor a főrendiházi ellenzék vezéreként lépett fel. Kezdetben osztotta Széchenyi István politikai és gazdasági nézeteit. Többek között kezdeményezője volt a lóversenyzésnek, a lónemesítésnek, a selyemhernyó-tenyésztésnek. Ez utóbbi érdekében, hogy jó példával járjon elől, 50.000 eperfát ültettetett el a birtokán. Kezdeményezte, hogy 1840-től gyorsírással rögzítsék a felsőház eseményeit. Ennek is köszönhető, hogy a diéták történetéről részletes ismereteink vannak.
Széchenyivel eleinte abban is egyetértett, hogy a reformmozgalmat a főnemeseknek kell vezetniük. Látva azonban Kossuth heroikus küzdelmét, s vele együtt a köznemesség folyamatosan előre törő szerepét és erejét, eltávolodott Széchenyitől és az arisztokrata társaitól. Széchenyi és Kossuth 1841-től éleződő vitájában nem vett részt. Azonban 1843-ban, az Iparegyesület elnökeként már nem tudott kitérni a Kossuthtal való személyes politikai kapcsolat felvétele elől. Többek között erre is célzott Széchenyi később, amikor naplójába lejegyezte, hogy „a két Lajos teszi tönkre Magyarországot”.
Az 1843-1844. évi országgyűlés Felsőházában gróf Pálffy József főnemes felszólalása vált emlékezetessé. Radikális javaslatot tett, mely szerint töröljék el a felsőtáblát. Az egyébként kiváló szónok mondatai nagy felháborodást keltettek.
Az V. Ferdinánd által összehívott diéta jól indult, mert maga az uralkodó is több olyan javaslatot terjesztett elő, amelyek a reformok irányába mutattak. Az udvari kémhálózat mind az alsó-, mind a felsőtábla minden képviselőjét megfigyelte. Egy hetes skálán helyezték el a képviselőket aszerint, hogy mennyire veszélyesek a bécsi kormányra nézve, illetve mennyire felelnek meg az udvari elvárásoknak. Pálffy Józsefet, Batthyány Lajost, de még Széchenyit is a legradikálisabb politikusok közé sorolták. A jegyzőkönyvek tanúsága szerint Batthyány Lajos mintegy kétszáz alkalommal szólalt fel. A köznemesség vitathatatlan vezetője azonban Kossuth Lajos volt.
Az ellenzék vezére
Batthyány Lajos aktivitása, politikai hatóköre 1845-ben a csúcson volt. 1845-ben, mint oly sokan, Pozsonyból Pestre költözött, ahol az ellenzék a választmány elnökévé választotta. Batthyány támogatta a gazdasági egyesületeket, részt vett a Védegylet szervezésében, amelynek elnöke a már említett rokona, Batthyány Kázmér, igazgatója Kossuth Lajos volt.
Ne feledkezzünk meg a kor jeles személyiségéről, József nádorról. Őt úgy tartja számon a magyar történeti írás és a köztudat, hogy bár I. Ferenc császár testvére volt, a magyarok iránti szeretete és segítsége okán joggal kapta a „legmagyarabb Habsburg” nevet. Nélküle a reformkori küzdelmek, különösen az építmények tekintetében lényegesen szerényebb eredményeket ért volna el az ország, különösen Pest városa. Az 1776-ban született Habsburg József 52 éven keresztül töltötte be a nádori méltóságot. Bécsi kapcsolataira, tekintélyére, anyagi segítségére volt szükség ahhoz, hogy a Nemzeti Múzeum, a Széchényi Könyvtár, a Ludovika, a Városliget, a vasútvonalak, a Lánchíd, a Margitsziget parkosítása, a Magyar Tudományos Akadémia építése, a pesti árvízkárok enyhítése, az üldözött reformkori politikusok védelme, a színházak, közoktatási intézmények, múzeumok, egyletek, szalonok támogatása előbbre vigye hazánk ügyét. Magyarul beszélt, díszmagyarban járt, Budán és Alcsúton rendezkedett be.
Batthyány gróf legfőbb törekvése, hogy egyesítse az ellenzéket. Egyévi munka után sikerült, amikor 1847. március 15-én megalakult az Ellenzéki Párt. Elnökévé Batthyány Lajost választották.
Gróf Batthyány Lajos, a miniszterelnök
V. Ferdinánd király 1848. március 17-én kinevezte az első független magyar kormány elnökévé Batthyány Lajost, aki a kor jeles és tehetséges politikusait kérte fel kormánya tagjainak.
Magyarországnak 1848 és 2023 között mintegy 70 miniszterelnöke volt, illetve van, akik a legkülönfélébb politikai rendszerek alatt töltötték be rövidebb-hosszabb ideig tisztségüket. Nem tudnánk felidézni őket, különösen nem a kormánytagokét.
Az egyetlen kivétel a Batthyány Lajos vezette kormány, amelyiknek minden tagja ismert az átlagos történelmi tudással rendelkező magyar előtt. Hiszen tagjait szinte kivétel nélkül a magyar történelem kiváló személyiségei között tartjuk nyilván.
A miniszterelnök folytatta korábbi tevékenységét, amikor nagy hangsúlyt helyezett a nemzetőrség és a hadsereg szervezésére, a gazdasági hiányosságok pótlására. Mindig kereste az udvar és a magyar kormány közötti békés megoldást, mindent megtett az alkotmányos rend fenntartásáért. Sokan ezért megalkuvónak, árulónak tartották, nem látva azt, hogy mindent megtett a hazájáért.
Nem került ellentmondásba saját magával, politikájával, amikor Jellasics horvát bán, Bécs támogatásával 1848. szeptember 11-én megtámadta Magyarországot. Batthyány lemondott kormányfői tisztéről. Batthyány, látva a kudarcot, országgyűlési mandátumáról is lemondva, 1848. október 3-án visszavonult ikervári birtokára.
Visszavonulása után néhány nappal azonban jelentkezett a Vas vármegyei felkelőknél, hogy harcolni kíván. Egy összecsapásban leesett a lováról és karsérülést szenvedett.
A császári udvar a pákozdi vereség után egyezkedni próbált. A magyarok küldöttségét, amelyik 1849. január 3-án érkezett Bicskére, Windischgratz főtábornok fogadta. Kiderült azonban, hogy az osztrák vezérkar Batthyányt, mint a lázadó magyarok volt kormányfőjét, nem fogadhatja. Deák Ferenc és társai úgy döntöttek, hogy ennek ellenére tárgyalnak a teljhatalmú megbízottal. Eredményt nem értek el, Bécs feltétel nélküli megadást követelt a magyaroktól.
Deák intésére, barátai aggodalmára nem hallgatva, hogy meneküljön el, csak annyit mondott Batthyány: „Néhány hitvány börtönév után csak nem leszek szökevény.” Batthyány Pesten sógoránál, a Károlyi-palotában tartózkodott, amikor még 1849. január 8-án éjjel letartóztatta az osztrák katonai rendőrség. Innen a budai Várba vitték a Helytartótanács épületébe, ahol 1849. április 23-ig őrizték.
Gróf Batthyány Lajos, az első szabadon választott, független magyar miniszterelnök a szabadságharc idejét végig osztrák fogságban töltötte. Hegyesy Péter királyi ügyész állította össze a koholt vádpontokat. A bécsi apparátus alantas módszerére jellemző, hogy a vádpontok egyeztetésére 1849. február 12. és március 26. között tíz alkalommal kellett megjelenni Batthyánynak néhány bürokrata előtt.
Gróf Batthyány Lajos kivégzése
A kivégzés főszereplői, az első magyar miniszterelnök halálának engesztelhetetlen főszereplői: Ferenc József, Haynau, Schwarzenberg, Kempen.
A „tanúvallomások” és kihallgatások után a haditörvényszék 1849. augusztus 16-án Olmützben ült össze, ahol a grófot vagyonának elkobzására és börtönbüntetésre ítélték. Felix Schwarzenberg, a német-cseh származású arisztokrata, aki 1848-1852 között az Osztrák Császárság miniszterelnöke és külügyminisztere, másként gondolta. A miniszterelnök a bécsi udvarral együtt a kötél általi kivégzést határozta el, de a végső döntést Ferenc József kezébe adták. A bosszúra éhes császár nem kegyelmezett. Batthyányt visszaszállították Pestre, ahol a döntés joga a császártól Haynauhoz került. A hóhér a császár akaratát ismerve, nem sokat töprengett. 1849. október 3-án jóváhagyta a halálos ítéletet.
Az ítélet ismeretében Batthyányt felesége meglátogathatta a börtönben. Zichy Antónia egy kis tőrt csempészett be férjének, aki súlyos sebeket ejtett a nyakán, de nem halt meg. A nyakán keletkezett sérülések miatt az ítélethozók a kötél általi halált kénytelen voltak golyó általi halálra változtatni. Ahogy az egy katonatiszthez illik, s nem az akasztás, amit köztörvényes bűnözők ellen szoktak alkalmazni, a megalázás jeleként. A kerület katonai parancsnoka, Johann Kempen von Fichtenstamm altábornagy döntött az agyonlövetésről, pedig felfüggeszthette volna a kivégzést az adott körülmények között. Ezt az embert 1863-ban Pest város díszpolgárává választották.
Az Újépületből a holttestet a család a pesti ferences templom kriptájában rejtette el. Innen 1870. június 9-én, de ekkor már a nemzet gyászától kísérve, a Kerepesi temetőbe szállították át. Az ideiglenes sír fölé 1874-ben emeltek díszes síremléket, ami ma is látható Kossuth, Deák és számos más jeles reformkori nagyság mauzóleumának szomszédságában.
Deák Ferenc (1803-1876)
A „haza bölcse”, ahogy a Batthyány-kormány igazságügy miniszterét ismeri a legtöbb magyar. A Deák család gyökerei a ma Szlovéniához tartozó Zsitkócra vezethetők vissza. A család első birtokait az ország délnyugati vidékén kapta, a mai Zala vármegye szomszédságában. Deák Ferenc a Zala vármegyei Söjtörön született 1803. március 23-án, s 72 éves korában, Budapesten halt meg 1876. október 17-én. Szíve azonban mindig Zalához húzta, zalai kötődését mindig is hangoztatta. Söjtör mellett a másik zalai falu, ahol élete egy részét leélte, Kehida. Deák Ferenc kiemelkedő jogász, a jog tudományát a legmagasabb szinten művelte, ezért illették a „nemzet prókátora” jelzővel is.
Édesapja Deák Ferenc kehidai földbirtokos, járási főszolgabíró, majd megyei táblabíró. Édesanyja, Sibrik Erzsébet Vas megyei birtokos családból származott. Amikor 1803. október 17-én Ferenc Antal megszületett, édesanyja a szülés után kis idővel meghalt. Az édesapa nem tudta feldolgozni felesége halálát. Néhány nappal korábban temette el édesanyját, Hertelendy Annát. Elhagyta családjával együtt a söjtöri házat és Kehidára költözött. A kis Ferencet nem vitte magával, mert ha ránézett, felesége halála jutott eszébe. A gyermeket Deák József, id. Deák Ferenc öccse vette magához, aki vállalta a gyermek nevelését.
A kis Ferenc életének első öt évét magányosan, rideg körülmények között töltötte. Nem ismerte az anyai szeretetet, apja rá sem nézett. Ekkor lett élete része a fafaragás, amivel kitöltötte idejét. A kis Deák nyolcéves korában kezdte el gimnáziumi tanulmányait Keszthelyen, a premontrei rendnél. Az 1812/13-as tanévet már Pápán végezte, a bencés rendiek gimnáziumában. Tanárai Deákot hanyagnak, engedetlennek írták le, iskolaváltásai is ennek tudhatók be. Képességei azonban évről évre egyre jobban megmutatkoztak. Deák sokoldalú tehetségét egyik tanára megjósolta, hogy „nagy ember lesz egykoron”.
Jelentős állomás volt Deák életében Győr, ahol a jogi akadémiát végezte. Itt a diáktársai zömmel német anyanyelvűek voltak, de a fiatal jogász tanuló egy szót nem tudott németül. Egyszer azt vették észre diáktársai, hogy Deák folyékonyan beszél a nyelvükön. Pusztán hallás után, amikor társai egymás között beszélgettek, elsajátította tőlük a német nyelvet. A győri jogi akadémián kezdődtek el a nyilvános jogi viták, amikben Deák verhetetlen volt. Kis idő múlva a megye jeles jogtudósaival szemben is győztesen került ki az érveléseivel.
A jogi végzettség megszerzése után ügyvédi vizsgát tett. 1821-ben végezte el a Győri Királyi Jogakadémiát s ezt követően Zala vármegye szolgálatában kezdte meg jogi tevékenységét. Győrből útja Kehidára, a családi birtokra vezetett. Itt bátyjával, Deák Antallal az őket szinte anyjukként szerető, nevelő nővérüknél laktak. Deák Klára éppen 1821-ben ment feleségül Oszterhueber Józsefhez, akivel szintén jó kapcsolatot ápolt Deák Ferenc. 1822 őszén Pestre költözött, itt kezdte el jurátusi éveit. Hajtotta a tanulási vágy, s nem vett részt társai gyakran hangos és éjszakába nyúló mulatozásaiban. Bekapcsolódott viszont a pesti szellemi életbe, tagja lett a Kisfaludy Károly körül gyülekező Aurora körnek. Számos értékes és jó barátra tette szert. Többek között Vörösmarty Mihállyal kötött egy életre szóló barátságot.
Deák 1823. december 19-én kitűnő eredménnyel letette az ügyvédi vizsgát. Kiváló szónok volt, megismerte a magyar jogrendszer útvesztőit, folyékonyan beszélt latinul, s átlag feletti műveltséggel rendelkezett. Családja nem volt, s ha történt is kísérlet arra, hogy megnősüljön, akkor csak egyetlen név merül fel, Inkey Karolináé. Ne gondoljunk azonban arra, hogy kerülte volna a hölgyek társaságát, sőt kedvence volt alkalomadtán a lányoknak, asszonyoknak, kiváló szórakoztató, anekdotázó tehetsége okán.
Pestről hazament Zalába. Pályafutása elején kijelentette, hogy pénzért, fizetésért nem fog elvállalni semmiféle hivatalt, mert nem kötelezi el magát senkinek. Függetlenségét a kehidai birtok szerény jövedelme biztosította. Nem törekedett sem politikai, sem hivatali babérokra, de tudása, pótolhatatlan szakértelme mégis magasra emelte.
Politikai karrierje – mint oly sok más országvezetőé – az 1832-1836-os pozsonyi diétán kezdődött. Zalabéri Horváth János Zala vármegye első alispánja volt az országgyűlési képviselő, s míg Pozsonyban tartózkodott, megbízta Deákot, hogy távollétében helyettesítse őt az alispáni székben. Zala követe volt a testvére, Deák Antal is, aki azonban 1833-ban megbetegedett, s ezért lemondott követi tisztségéről. Helyette öccsét, Deák Ferencet választották meg 1833. április 15-én Zala megyei képviselőnek. Első beszédét már május 6-án elmondta, s ezt követően rövidesen elismert vezére lett a követek házának. A rendi ellenzék számított képességeire, s jó barátja lett Wesselényi Miklósnak, Kölcsey Ferencnek, Klauzál Gábornak. A képviselőházban a nemesség egyenrangú tagja lett. Szerénysége, tudása, a haza iránti elkötelezettsége miatt senki sem irigykedett rá, nem láttak benne törtető karrieristát. Nem akart sem vezér, sem diplomata, sem író lenni, csak szolgálni akarta a hazát. A Deák Mauzóleumra vésett szövege is ezt igazolja: „Kockáztathatunk mindent a Hazáért, de a Hazát kockáztatni semmiért nem szabad.”
Deák politikája kizárólag a szó erejében rejlett, más eszközt nem volt hajlandó alkalmazni sem a politikában, sem a polgári perekben. A diétákon a rendi-sérelmi politika eszközeivel érvelt a reformok mellett. A polgári életben pedig olyan pert is vállalt, ami igaz, hogy végül halálbüntetéssel végződött, de azt akarta bemutatni, hogy döntő bizonyítékok nélkül nem lehet ítéletet hozni.
Minden fontos kérdésben, ami a reformországgyűléseket foglalkoztatta, megszólalt és hiteles, az ügyeket előbbre lendítő beszédeivel vívta ki társai elismerését. Szólt a vallásról, a jobbágykérdésről, a magyar nyelvről, a hitbizományokról, Erdélyről, a szólásszabadságról, az úrbéri törvényekről, az úriszék korlátozásáról, a vagyonbiztonságról, s minden másról, ami a reformok ügyét illette. Ha kellett, védte a perbe fogott Wesselényit, de az egyszerű közembereket, ha nem volt bizonyított az ítélet fölötte. A Deák által megfogalmazott sérelmi feliratot a felsőtábla 17 alkalommal utasította vissza, de nem adta fel.
Deáknak főszerepe volt az 1848. április 11-én kiadott áprilisi törvények megszövegezésében. Batthyányival együtt ő is lemondott, de tagja maradt az országgyűlésnek. Megfogalmazta azt a Bécsnek szóló bátor feliratot, ami azt tartalmazta, hogy amíg ellenség tartózkodik Magyarország földjén, addig az 1848-as törvényeken nem lehet változtatni. Hivatkozva a király (V. Ferdinánd) szentesítette törvényre.
Amikor 1849. januárjában küldöttséget vezetett Bicskére, ahol az osztrák vezérkarral tárgyalt a törvények betartásáról, s ennek semmi foganatja nem lett, akkor vonult vissza a politikától. Először Pestre, majd Kehidára ment. Többször is megpróbált az új fővárosba, Debrecenbe eljutni, de az osztrák katonaság ezt minden esetben megakadályozta. 1849-ben őt is a hadbíróság elé idézték, de aztán elengedték. Ezt követően visszautasított minden bécsi kezdeményezést, amikor be akarták vonni a Habsburgok a jogalkotásba.
Élete munkájának másik jelentős szakasza az 1867-ben létrehozott kiegyezés, amiben Deák kulcsszerepet játszott, de ez már egy újabb fejezete a magyar történelemnek.
Szerző: Bánhegyi Ferenc történész
A sorozat eddig megjelent részei itt olvashatók: 1., 2., 3., 4., 5., 6., 7., 8., 9., 10., 11., 12., 13., 14., 15., 16., 17., 18., 19., 20., 21., 22., 23., 24,, 25., 26., 27., 28., 29/1.,29/2., 30., 31., 32., 33., 34., 35., 36., 37., 38., 39., 40., 41., 42., 43., 44., 45., 46., 47., 48., 49., 50., 51., 52., 53., 54., 55., 56., 57.
