„Amelyik nemzet a múltját nem ismeri, az a jelenét sem érti, s a jövőjét meg nem teremtheti!”
Európának szüksége van Magyarországra… amely soha nem hagyta magát legyőzni.

Mária Terézia, a „jóságos császárnő” uralkodásának négy évtizede során kínosan ügyelt arra, hogy Magyarország, a birodalom része maradjon az alattvaló népek sorában, ne emelje fel fejét, mint ahogy tette a Bocskai- vagy a Rákóczi-szabadságharc során. Mert igaz, hogy a magyar nemesek „életüket és vérüket” adták a császárnőért, igaz, hogy Hadik András dicsőséget szerzett Mária Teréziának, de ha neki nem tetsző „ellenállásra” került sor, akkor következett A madéfalvi vérengzés, aminek során kétszáz székelyt mészároltak le a császári katonák. Kétszer annyi székelyt hurcoltak börtönbe, ahol embertelen körülmények között őrizték őket.

A Petőfi 200 gazdag eseménytára, az eddig megjelent előadások, könyvek, kiállítások, internetes anyagok, a gyerekeknek és az ifjúságnak szóló összeállításai a magyar társadalom minden rétegének igényét kielégítik. A Reformkor nagyjai – kicsiknek című program az alsó tagozat iskolásainak nyelvén mutatja be Petőfit és korát. Ezt követően mindegyik korosztály a bőség kosarából válogathat, ha meg akarja ismerni a reformkort, benne a magyar történelem, irodalom, zeneirodalom, képzőművészetek, tudományok páratlanul gazdag tárházát.

Szerény eszközeimmel csak arra vállalkozom, hogy Petőfi Sándor rövid életének, a magyar irodalomban és történelemben betöltött szerepének egy-egy szeletét bemutassam.

I. Petőfi Sándor a magyar köztudatban
II. Szendrey Júlia szerepe Petőfi életében
III. Mi történt Segesvár (1849) után?

I. Petőfi Sándor a magyar köztudatban

Egy-egy történelmi hős, irodalmi nagyság, a tudomány élharcosai leglátványosabb módon a köztéri szobrok formájában jelennek meg az utca embere előtt. Szent István és Kossuth Lajos mellett a Kárpát-medencében a legtöbb szobor Petőfi Sándort ábrázolja, amit tapasztalhatunk, amikor az ország bármely szegletében járunk. Legismertebb talán a Pest belvárosában, a Március 15. tér melletti Petőfi téren álló szobor. A másik legrégibb, több mint 100 éves szobor Kiskunfélegyházán látható.

Az egyik legismertebb épület, ami Petőfihez kötődik, amiről a nagy költő jut eszünkbe, az a szülőház Kiskőrösön.

Nincs olyan település, legyen akár a legkisebb falu, ahol ne lenne egy Petőfi utca, egy Petőfi tér, vagy egy róla elnevezett iskola, művelődési ház, bármilyen más középület. em véletlen, hogy nemzetünk lelkiismeretének, mert Petőfi ezt a nemes szerepet is betölti, az elcsatolt trianoni területeken sok megaláztatást, megpróbáltatást el kellett tűrnie még haló poraiban is. A tótok (akik pedig néha még a maguk szülöttjének is tekintik Petrovics István és Hrúz Mária fiát), az oláhok, a rácok, az ukránok a mai napig el akarják tüntetni emlékét az elrabolt területeken. Ezért rombolják le szobrait, emléktábláit, a Petőfihez köthető épületeket, emlékhelyeket. Történtek azonban bizalomgerjesztő próbálkozások is, mint például Erdélyben Nagyváradon, Koltón, Segesvárott és számos más helyen.

A Petőfi család

Itt érdemes foglalkozni röviden azzal a 2014-ben lábra kapott állítással, mely szerint Petőfi Sándor tulajdonképpen gróf Széchenyi István gyermeke. Az idézett mondat Széchenyi döblingi emlékirataiban szerepel, amit ismerve Széchenyi csapongó természetét, látnoki képességeit, sokan sokféleképpen értelmezhetik. „és az összes látnok, akik az utóbbi időben támadtak, mint például Petőfi, aki a fiam, akinek az anyját, mint annyi mást hagytam megdögleni”.

Nem mennék bele a fiam kifejezésbe, amit Széchenyi nem szó szerint írt le, nem elemezve, hogy a megdögleni hagyni kifejezés mit jelent egy lelkiismeretére utaló arisztokrata értelmezésében. Csupán azt a tényt ismerje meg mindenki, aki hitelt ad az állításnak, hogy Széchenyi István barátjával, Wesselényi Miklóssal 1822. március 1-jétől 1822. október 20-áig közös angliai utazáson vett részt, amit mind Széchenyi, Wesselényi pedig napról napra vezetett naplójában leír. Az 1823. január 1-jén született Petőfi Sándor biológiai apja így nem lehetett Széchenyi, még ha jeles nőcsábász hírében is állt.

A meggyalázott Petőfi szobrok

Dr. Tarjányi József kutatásai alapján tudjuk, hogy a világban Petőfi Sándor emlékét 416 szobor, 180 emlékmű, 145 emléktábla örökíti meg.

Petőfi Irodalmi Múzeum

A leghitelesebb, legújabb kutatások alapján építették fel a 2023-ban megnyílt kiállítást a Petőfi Irodalmi Múzeumban. „A Károlyi-palota épületében 1957 óta hat állandó kiállítás váltotta egymást, a következő években: 1959, 1973, 1984, 1990, 2000, 2011”. Az idézet a kiállítás bevezető szövegében szerepel. Mind a hét tárlatban közös elem a nagy költő életrajzának megjelenítése. A technikai megoldások változhatnak, a világnézet is változott – hiszen közbejött egy rendszerváltás – az elmúlt több mint negyven évben, de a kiállítás lényegét Petőfi Sándor élete, versei, rövid élete ellenére is kimeríthetetlen munkássága adja.

Petőfi már 16 évesen elkészítette első versgyűjteményét, de ebből még nem született önálló kötet. Ám újra és újra próbálkozott, hiszen erre késztette a benne rejlő tehetsége, alkotóvágya. Végül, 1844-ben a Nemzeti Kör támogatásával megjelent első kötete Versek címmel. Ettől kezdve, mint amikor a zsilipet felhúzzák, ontotta magából a verseket, de a Helység kalapácsa című hősköltemény is már ebben az esztendőben, 1844-ben látott napvilágot. Tehetségét, alkotói gazdagságát jelzi, hogy 1844-ben megjelent a Robin Hood című angol regény, Petőfi Sándor fordításában. A Szerelem gyöngyei című kötete 1845-ben, majd az igazi áttörést hozó műve, a János vitéz 1844-ben írt verses meséje, ami egy pályázat útján váltott ki országos sikert.

Petőfit sokan ismerték, s ez a szám egyre nőtt az évek során, ahogyan művei megjelentek. Ő is sok embert ismert, de mint ahogy a mai ember is éli az életét, az ismeretségek sokfelé ágaztak. Barát, ellenség, társ, múzsa, rokon, ismerős, pártfogó, tanár, diák. A Petőfi Irodalmi Múzeum munkatársai óriási munkát végeztek, amikor a fellelhető adatokból összeállították Petőfi úgynevezett Egohálózatát. A tablón többek között olvasható, hogy például, amikor Tompa Mihállyal összeveszett, Tompa elégette az összes, Petőfivel váltott levelezését, vele sajnos rengeteg érdekes és pótolhatatlan adatot.

Petőfi Mezőberényben

Petőfi többször is járt a békési kisvárosban, ahol unokatestvére, Orlai Petrich Soma élt, akivel Pápán együtt járt a gimnáziumba. Már első alkalommal egy hónapot töltött Mezőberényben, ahova aztán többször is visszatért. A költő több verset is írt Mezőberényben, a Büngözsdi Bandi című betyártémát bizonyíthatóan, hiszen Büngözsd a kisváros környéki puszták egyike. Utolsó látogatására 1849 júliusában került sor, amikor Bem seregéhez sietett, s feleségével és kisfiával itt szállt meg. Itt született Szörnyű idő című, utolsó verse.

Petőfiről tudni kell, hogy szinte állandóan úton volt. Gyalogszerrel, szekéren, postakocsin, vándorszínészekkel, sőt az első magyar vasúti vonalon, a Pest-Vác vonaton is utazott. Ez utóbbira 1846. július 15-én került sor, amikor József nádor és családjának, barátainak részvételével érkezett Vácra a 250 meghívott vendég között. A városban éppen ekkor dühöngő tűzvész fogadta az ünneplő társaságot. Erről az élményről az 1847 decemberében született Vasúton című verse tanúskodik. Az Uti jegyzetek című prózája számos adattal gazdagítja a nagy költő utazásait. Szerette az utazásokat, hiszen egyre többen ismerik, nagy tisztelettel, sok helyen fáklyás felvonulással fogadják, ünneplik, megvendégelik. Utazásainak köszönhető, hogy számos településen emlékeznek arról, hogy itt járt Petőfi.

Petőfi 1846-ban járt ezen a vidéken, meglátogatta Csekén a Himnusz költőjének, Kölcsey Ferencnek a sírját is. Megismerkedett Luby Zsigmond és János nagyari birtokosokkal. Ez a kastély az egyetlen a megyében, ami eredeti formájában áll, ahogy Petőfi is láthatta, s amelyikben több napot is eltöltött.

1848. március 15. A Nemzeti dal

Pozsonyban, 1848. március 3-án az alsóházban hangzott el Kossuth nevezetes és történelemformáló felirati javaslata, amit a felsőtábla halogatott tovább küldeni. Petőfi ezért dühében, március 11-én megírta a Dicsőséges nagyurak című versét, ami ezúttal is a nyers erőszakra buzdít, ami megjelent több versében is.

Ez azonban még a Pilvaxban szervezkedő barátait is meglepte. A költő elégette a kéziratot, de már késő volt. A szöveg elterjedt. Volt is belőle baja később, több magas rangú politikust, vezetőt is magára haragított. Hasonló hatást váltott ki az 1848 decemberében megjelent Akasszátok fel a királyokat! című alkotása.

Petőfi minden verse, minden személyes megjelenése, kerüljön sor arra bárhol, bármikor, hamisítatlan politikai állásfoglalás is volt.

Petőfi és társainak politikusi pályafutásának ikonikus helyszíne a pesti Pilvax kávéház, ami örökre összeforrott 1848. március 15-ével, a magyar történelem egyik legjelentősebb eseményével. Ez a nap, ami kezdete volt az első független magyar kormány megalakulásának, továbbá az 1848/49-es szabadságharcnak, vitathatatlanul Petőfi napja volt. Hasonló helyszíne a forradalmi napnak a Nemzeti Múzeum épülete, továbbá több pesti és budai helyszín, amelyek közül ma már csak kevés látható eredeti állapotában.

Petőfi és barátai az Ellenzéki Körrel együtt 1848-ban, a március 19-ei napra készültek, amikor egy lakomát, illetve egy tüntetést terveztek, hogy nyomást gyakoroljanak a pozsonyi diétára. Erre az alkalomra írta meg a forradalom vezére március 13-án a Nemzeti dalt. Petőfi elemében volt. Megérezte a soha vissza nem térő lehetőséget, amikor a bécsi forradalom hírére március 15-én a Pilvaxban a reggeli órákban a forradalmi mag kiadta a jelszót, hogy most kell cselekedni. Az ifjak a Pilvaxból elindulva az orvosi és a jogi kar érintésével a Landerer és Heckenast nyomdába mentek, ahol Petőfi fejből diktálta a nyomda szedőjének a Nemzeti dal szövegét, amit helyben ki is nyomtattak.

A Nemzeti Múzeum lépcsőjén Egressy Gábor szavalta el a Nemzeti dalt, miközben a 10.000 főre duzzadt tömeg ünnepelt a múzeum előtt. Egy tömeg átment Budára Stancsics Mihály kiszabadítására, akit Pestre hoztak az esti Bánk bán előadásra. Az előadás félbeszakadt, amikor Egressy Gábor újra elszavalta a Nemzeti dalt, s azt később már Egressy Béni dallamára énekelték. Petőfi ekkor már otthon volt, a Nemzeti dal „járta a saját útját”.

A cocarde, (jelentése kakastaréj) a francia forradalom találmánya. Eredetileg a kék-piros-fehér színekből alakították ki a forradalom szimbólumát, s ennek mintájára készült a pesti háromszínű csokor.

Petőfi történelmi szerepe 1848. március 15-én nem ért véget, hiszen Bem oldalán részt vett 1849-ben a végzetes segesvári csatában. Jegyezzük meg, hogy a reformkor, továbbá a forradalom és szabadságharc főszereplői, nagy emberei bizony nem ápoltak mindig és minden esetben egymással baráti viszonyt. Petőfi és Kossuth, de ide sorolhatjuk Széchenyi Istvánt is, sokszor autokrata, összeférhetetlen magatartást tanúsítottak. Egymással és másokkal szemben is. Ez azonban semmit nem von le a kor formálóinak értékéből, sőt a viták, ellentétek több esetben a politikai életet tovább lendítették, élesztették a Béccsel szembeni ellenállást.

Jókai Mór mondta ki, írta le először, hogy március 15. Petőfi napja. A Nemzeti dal és a 12 pont jelentette a magyar forradalom lelkét, gyújtópontját. Petőfi 1848 májusában politikai kampányt indított, amikor Szabadszállás képviselőjelöltjeként indult, mert kötődött a városhoz, szüleinek háza is volt a településen. Az ellenfél emberei Petőfit elüldözték, így ellenfele, Nagy Károly lett a képviselő. Petőfi még párbajozni is akart, fellebbezett, de a szabadságharc elsodorta az újraválasztást.

Jókaival megszakadt a barátsága, depresszióba esett, ekkor írta meg az Apostol című önéletrajzi ihletésű művét. Családi kapcsolatai mélypontra jutottak. Júliát apjához, Erdődre vitte. Ő maga Debrecenbe ment Bem seregébe, hogy teljesítse katonai szolgálatát. November végén követte őt Júlia, s a kis Zoltán itt, Debrecenben született meg december 15-én. Petőfi ekkor került Bemmel atya-fiúi baráti-viszonyba, akit követett Erdélybe. Klapkával, Mészáros Lázárral szintén komoly konfliktusba került. Bem Nagyszebenben századossá és szárnysegédévé nevezte ki Petőfit. Nem engedte a csatamezőre, mert többre tartotta költői értékeit, mint hogy katonaként veszélyeztesse életét.

Mindezek ellenére Petőfi a csatatérre keveredett. Fegyver nélkül volt akkor is, amikor a kozák dzsidások utolérték a kukoricásban.

Szendrey Júlia szerepe Petőfi életében

Júlia a Keszthely melletti Újmajorban született 1828. december 29-én, akinek első férje Petőfi Sándor volt. Majd a nagy költő halottá nyilvánítása után Horvát Árpád történész, egyetemi tanár felesége lett. Apja Szendrey Ignác lánya születésekor a keszthelyi Festetics-birtok megbecsült gazdatisztje volt.

Érdekesség, hogy Júlia 1838-1840 között Mezőberényben, a leánynevelő intézetben tanult, ahova egy négyéves pesti kitérő után ismét visszakerült. (A kisvárosba később is visszatért, amikor férjével annak unokatestvéréhez, Orlai Petrich Somához látogattak, akivel Petőfi sok időt töltött együtt.)

A leánynevelő intézetek, illetve Júlia kivételes, különc természete, a romantikus életérzése, vágyakozása egy másik élet után, szülei házában kibontakozhatott. Hiszen elhalmozták mindazzal, amire vágyódott. Zongorát, könyveket, ruhákat, mindent megkapott. Apja aztán Keszthelyt otthagyva, Erdődre, a Károlyi-uradalomba szegődött, ahol a birtok felügyelője lett. Júlia itt, Erdődön élhetett igazán ábrándjainak, amikor a vadregényes táj ölén biztonságos, szeretett otthonra talált.

Szendrey Júlia zongorázott, idegen nyelveken beszélt, tudott táncolni, jártas volt a kor úri szokásaiban. Igazi társasági ember volt. Ennek ellenére szerette a magányt, sokat olvasott, zenélt, igazán akkor érezte jól magát, amikor elmélyedhetett gondolataiban. Unta a vidéki nyárspolgári életet.

Szendrey Júlia Petőfivel, az akkor már ismert, ünnepelt költővel 1846. szeptember 8-án találkozott először, Nagykárolyban. A fiatal és szép lány Petőfi múzsája lett, legszebb szerelmes verseit Júliához írta. Szendrey Ignác ellenezte a lánya kapcsolatát, hiszen Petőfiben ő csak egy vagyontalan poétát látott. Az ő jelöltje lánya számára Uray Endre alszolgabíró, birtokos nemes volt.

Az apa azonban ismerte és szerette lányát, egy idő után belátta, hogy nem tudja meggyőzni. Nem akarta tönkre tenni, ezért beleegyezett a Petőfivel történő házasságba, amire 1847. szeptember 8-án Erdődön került sor. Különösen az könnyítette meg Szendrey Ignác döntését, hogy az ifjú pár nem kért hozományt. Maguk szerettek volna boldogulni, irányítani közös életüket.

Júlia példaképe George Sand, a különc francia írónő volt, őt utánozta, amikor például szoknya helyett nadrágot hordott és szivarozott. Abban is követte párizsi példaképét, hogy sokféle művészettel – költészet, próza, zene, tánc, műfordítás, színház – foglalkozott. Szendrey Júlia életében jelentős szerepet töltött be a mesék írása, illetve mesék fordítása. Nevéhez fűződik például az Andersen mesék magyarra ültetése.

Az esküvő utáni mézesheteket Koltón töltötték, Petőfi barátjánál, a kalandos életű Teleki Sándor kastélyában. Ezt követően Szendrey Ignác támogatta lányát, aki 1848 márciusában lett állapotos. Ezek a napok életük legfontosabb szakaszát jelentették, hiszen 1848. március 15-e Petőfi nagy napja volt, aminek Júlia egész lényével, tehetségével társa volt férjének. Ő varrta az első kokárdát és tűzte Sándor mellére, maga pedig piros-fehér-zöld főkötőt viselt.

Az Ellenzéki Kör gyűlésen Petőfi nem volt jelen, de azt tudjuk, mert lejegyezte, hogyan töltötte el ezt az éjszakát, március 15. előestéjét:

„Az éj nagy részét ébren töltöttem feleségemmel együtt, bátor, lelkesítő, imádott kis feleségemmel, ki mindig buzdítólag áll gondolataim, terveim előtt, mint a hadsereg előtt a magasra emelt zászló. Azon tanácskoztunk, mit kell tenni? mert az határozottan állt előttünk, hogy tenni kell és mingyárt holnap… hátha holnapután már késő lesz!”

Petőfi történelmi jelentősége abban állt, hogy célt tudott adni a forradalmi lendületnek, tudatos volt, tisztán látta, hogy „logikailag a forradalom legelső lépése és egyszersmind fő kötelessége szabaddá tenni a sajtót.”

Március 15-e történéseit is rögzítette Petőfi a naplójába. A Dohány utcai lakásából elszaladt a Pilvaxba, majd ismét hazatért:

„Hazamenvén, előadtam szándékomat a sajtó rögtöni fölszabadításáról. Társaim beleegyeztek. Bulyovszki és Jókai proklamációt szerkesztettek. Vasvári és én föl s alá jártunk a szobában. Vasvári az én botommal hadonászott, nem tudva, hogy szurony van benne; egyszerre kiröpült a szurony egyenesen Bécs felé, anélkül, hogy valamelyikünket megsértett volna. – Jó jel! – kiáltánk föl egyhangúlag. Amint a proklamáció elkészült, s indulófélben voltunk, azt kérdem, micsoda nap van ma? – Szerda – felelt egyik. – Szerencsés nap – mondám -, szerdán házasodtam meg!”

A forradalom napjai, az áprilisi törvények megszületése, az első felelős kormány megalakulása lázban tartotta az egész országot. A Petőfi család is sodródott az események mentén. Az ifjú házasok utolsó együttlétére 1849. július 20-án Tordán került sor, aztán Petőfi elment Bem seregével az oroszok elleni harcba. Elment, mert többen a szemére vetették, hogy ne csak írjon a harcról hősies verseket, hanem bizonyítson is személyes bátorságával. Petőfi még két levelet írt Székelyföldről a feleségének, aztán már csak a halálhírét hozták. Júlia nem akarta elhinni a tragikus hírt. A csecsemő Zoltánnal Kolozsvárra utazott, ott várta a férjét. Apja hívta haza Erdődre, ahova végül – 1850 februárjában – érkezett meg fiával együtt. Zoltánt apjánál hagyta, ő pedig egyedül Pestre utazott. Előtte még Székelyudvarhelyre, illetve a segesvári csata helyszínére is elutazott, keresve Petőfit, de eredménytelenül.

Törökországba akart utazni, mert azt remélte, hogy ott találkozik Sándorral. De nem kapott útlevelet. Haynau bizalmasához, Lichtenstein Ferenchez fordult, aki a segítség fejében szeretőjévé akarta tenni Júliát. Petőfi Sándorné kétségbeesésében Horváth Árpád történészhez, egyetemi tanárhoz fordult, s 1850. július 21-én titokban házasságot kötöttek. Amikor ez kiderült, országos felháborodás kísérte Szendrey Júlia döntését. Nem tudták Petőfi Sándornénak megbocsátani a gyors váltást. Arany János A honvéd özvegye című versében fogalmazta meg mélységes csalódását, hiszen legjobb barátja emlékét sározta be Júlia idő előtti új házasságkötése. Még ha kényszerből is történt Szendrey Júlia döntése, az első években az ifjú feleség boldog volt és biztonságban érezte magát Horváth Árpád mellett. Ezt bizonyítja, hogy négy gyermeket szült új férjének 1851 és 1859 között (Attila, Árpád, Viola, Ilona), közben azonban Zoltánnal is igyekezett törődni.

Ám Petőfi Zoltán labilis idegzete, iskolái elvégzésére alkalmatlan magatartása elválasztotta anyjától. Vándorszínész lett, versek írásával próbálkozott, s 1870-ben, 22 éves  korában bekövetkezett halálával magva szakadt a nagy költő családfájának. (Igaz, Petőfi Istvánnak volt egy gyermeke, ám ő házasságon kívül született.)

Júlia házasságának első éveiben elemében volt, rengeteget dolgozott. Többek között 1856-ban megjelentek Magyarországon a nagy dán mesemondó, Andersen legszebb alkotásai, amit Szendrey Júlia fordított le magyarra. A kötetben olvasható többek között a Rendíthetetlen ólomkatona, amiben a többi mesével együtt felfedezhető a magyar gyermekfolklór számos eleme.

Júlia 1867-ben döntött úgy, hogy elköltözik Horváth Árpádtól, aki az első boldog évek után gyökeresen megváltozott. Közben Júlia beteg lett, méhrákot mutattak ki nála, de nem bírta tovább a külső viszonyokat folytató férje mellett, aki például az ágyában pornó újságokat tartott. A betegség hamar legyőzte a legyengült szervezetet. Júlia 1868. szeptember 6-án, hosszú szenvedés után távozott az élők sorából, még a 40. életévét sem töltötte be. (Szeptember 8-án történt az első találkozó Petőfivel, szeptember 8-án tartották az esküvőt, s szeptember 6-án halt meg.)

Említésre méltó a családi sírhely a Kerepesi temetőben. Lánya temetéséről az apja, Szendrey Ignác gondoskodott, aki 1895-ben, 95 éves korában halt meg, túlélte szeretteit, lányait.

A Fiumei úti családi sírhelyről tudni kell, hogy itt van eltemetve Petrovics István és Hrúz Mária, Petőfi Sándor szülei és Petőfi István, Sándor öccse. A családi sírban nyugszik Szendrey Júlia, aki bár hivatalosan még Horváth Árpád felesége volt, a sírkőre Petőfi Sándorné, Szendrey Júlia nevet vésték fel. Mellette, vele közös koporsóban nyugszik fiuk, Petőfi Zoltán.

Szendrey Júlia érzéseiről így vallott halálos ágyán, atyjának írt levelében: „Apám azt mondta, hogy én boldogtalan leszek Sándor mellett. Asszonynak még nem adatott olyan boldogság, mint amit én éreztem, mikor együtt voltunk Sándorommal. Királynője voltam, imádott engem és én imádtam őt. Mi voltunk a legboldogabb emberpár a világon s ha a végzet közbe nem szól, ma is azok volnánk.”

Petőfi Barguzinban

Nehéz dolog állást foglalni egy olyan ügyben, amin történészek, irodalomtudósok, régészek, antropológusok vitatkoznak évtizedek óta. Az, hogy Petőfi nem esett el a segesvári csatában, korábban is felmerült. Legendák sora szól arról, hogy orosz fogságba esett, s a távoli Barguzinban, Szibériában élt még közel egy évtizedet.

A ma is tartó, időnként elmérgesedő vita 1989-ben kezdődött, amikor Morvai Ferenc kazángyáros három expedíciót is indított szponzorként Barguzinba. A településen, a „száműzöttek sírkertjében” találtak rá Alexander Petrovics sírjára. A harmadik feltáró expedíció szakmai vezetőjének Morvai Ferenc az elismert, neves antropológust, Kiszely Istvánt kérte fel. Kiszely megerősítve több, már korábban elvégzett antropológiai eredményt, szintén bizonyította, hogy a Barguzinban feltárt csontváz Petőfi Sándor maradványaival azonos.


A hírt óriási felháborodás követte, a magyar akadémia, a hivatalos szervek és az irodalmi élet jelesei nevetségesnek állították be a Kiszely jelentést. Az ellenpárt kiderítette, hogy a maradvány egy női holttest, s hozzákezdtek Kiszely professzor lejáratásához, múltjának boncolgatásához, aki aztán 2012-ben meghalt.

Az 1849. július 31-ei segesvári csata után Petőfi halálának története mellett egy másik történet is napvilágot látott. A Kéri Edit kezdeményezte bécsi, illetve a cári és lengyelországi levéltárak kutatásiból (hadifogoly névsorok) kiderült, hogy Petőfi tíz magyarral – Lengyelországon keresztül – együtt 1851. január 20-án érkezett meg Szibériába, a barguzini fogolytáborba. Első világháborús magyar foglyok, akik visszatértek a barguzini fogolytáborból, jegyezték le, hogy Barguzinban van Magyar utca, Petőfi utca. Ezek igazságtartalmát nem tudom ellenőrizni.

Múlt századi (19. század) feljegyzések tesznek említést egy Alexander Petrovics nevű titokzatos és furcsa viselkedésű idegenről, aki a falu tanítója volt, de akcentussal beszélte az oroszt. Verseket is írt.

Időnként felröppent egy-egy hír Petőfi szibériai tartózkodásáról, ottani életének egy-egy mozzanatáról. Először 1860-ban jelentkezett egy férfi, aki azt terjesztette, hogy ő is ott volt, látta Petőfit, aztán kiderült róla, hogy csaló. Az első sírmegásás már 1902-ben történt, aztán ez is feledésbe merült.

A barguzini elméletet elutasítók a politikai paletta másik oldalán állnak. Állításaik – többnyire a gúny hangján – arra épülnek, hogy Petőfi eltűnése körül teljes a bizonytalanság, a sokféle, egymásnak is ellentmondó állítások azt sugallják, hogy a nagy költő valóban elesett a csata során. A hírek terjesztői között akadtak csalók, szélhámosok, anyagi hasznot remélők, hírnévre vágyók, megtévesztettek, a legendák éltetői. A találgatást erősítette a Haynau által elrendelt hírzárlat. Aki csak Petőfi nevét ki merte ejteni, büntetésre számíthatott. Jókai Mór törte meg a félelemből eredő hallgatás falát 1856-ban, majd őt követte Arany János, amikor elkezdték Petőfi emlékét kutatni.

Éppen, hogy a nemzet nagy költőjéről, a forradalmárról, a zseniről, a rejtélyes eltűnésről volt szó, ezért izgatott egyszerű és tudós embereket. Petőfitől még holtában is féltek Bécs urai.

A helyzet ma sem sokban különbözik az említett kortól, mert közel másfél évtized alatt sem sikerült elérni, hogy felnyissák a Kerepesi temetőben a Petőfi család sírját. Hrúz Mária maradványai alapján tisztázni lehetett volna a barguzini csontváz eredetét, de erre minden esetben valamelyik hivatalos szerv nemet mondott. Jogos a kérdés, hogy miért félnek? Így tisztázni lehetett volna, hogy mi  az igazság.

Érdemes idézni Hermann Róbert véleményét, aki az 1848/49. évi szabadságharc talán legjobb ismerője, számos könyv szerzője. Állítja, hogy a fogságba esett tisztekről pontos nyilvántartás készült, márpedig Petőfi őrnagyi rendfokozatban volt, ezért fogsága esetén dokumentálni kellett volna személyét. Ugyanakkor létezik egy lista, ami 10 magyar hadifogoly nevét tartalmazza. Sok az ellentmondás.


Az 1989-ben kezdődő barguzini Petőfi-sír felnyitása óta eltelt 26 év vitái, ellentmondásai után Morvai Ferenc követői 2015. július17-ére tűzték ki a temetés napját a Kerepesi temetőben. Erre azonban nem kaptak engedélyt, így a hivatalos, a Petőfi család sírjába tervezett temetés elmaradt, mert a temető felelős igazgatója nem adta meg az engedélyt. Morvai Ferenc és társai titokban eltemették Petőfi általuk hozott hamvait, s a sírkőre ez a felirat került:
„Petőfi Sándor, költő, forradalmár, született Magyarországon 1823-ban, meghalt Szibériában 1856-ban.”

Szerző: Bánhegyi Ferenc

A sorozat eddig megjelent részei itt olvashatók: 1., 2., 3., 4., 5., 6., 7., 8., 9., 10., 11., 12., 13., 14., 15., 16., 17., 18., 19., 20., 21., 22., 23., 24,, 25., 26., 27., 28., 29/1.,29/2., 30., 31., 32., 33., 34., 35., 36., 37., 38., 39., 40., 41., 42., 43., 44., 45., 46., 47., 48., 49., 50., 51., 52., 53., 54., 55., 56., 57., 58.