„Amelyik nemzet a múltját nem ismeri, az a jelenét sem érti, s a jövőjét meg nem teremtheti!”
Európának szüksége van Magyarországra… amely soha nem hagyta magát legyőzni.

Trónviszály a 14. század elején

Az 1301-1308 közötti hét évben ádáz politikai és katonai csatározások dúltak a magyar trón megszerzéséért. A Kárpát-medence földjéért, a Szent Korona birtoklásáért Európa jelentős uralkodó családjai közül az itáliai Anjouk, a bajor Wittelsbachok, valamint a cseh Premyslek szálltak harcba. Carobertonak, Ottónak és Vencelnek a magyar trónért történő vetélkedéséből a magyarok szerencséjére a nápolyi Anjou herceg került ki győztesen, akit Károly Róbert néven is jegyez a magyar történetírás. (A részletes események ismertetésétől itt eltekintek, mert ezeket korábban az Öt perc történelem… sorozat 21-22-23. stb. részében már tárgyaltam.)

Az Árpád-ház kihalása után az európai hatalmak újra megpróbálták a Kárpát-medence megszerzését, illetve a magyarok kiűzését erről a minden természeti kinccsel megáldott földről. Igaz, ezt már négy évszázaddal korábban elkezdték, de amíg az Árpádok éltek, addig nem sikerült. Anjou Károly Róberttel pedig azért volt nekünk, magyaroknak szerencsénk, mert őt, ahogy már évek óta említem tankönyveimben, egyéb írásaimban, az „idegen magyar” történelmi szerepét töltötte be. A bajor és cseh trónigénylők elődei korábban már bizonyították, hogy nem sok jót várhattak tőlük a 14. században élő őseink.

A Magyar Királyság a 14. században visszanyerte dicső múltját

Károly Róbert (1308-1342) és fia, Nagy Lajos (1342-1382) a Magyar Királyságot politikai, gazdasági, kulturális, katonai vonatkozásban olyan magas szintre emelték, amire évszázadokkal később is büszkék lehetünk, s csak jó példaként tekinthetünk arra a Magyarországra.

Károly Róbertnek számos problémával kellett szembe néznie. Az egyik ilyen a kiskirályok letörése volt, ami csak másfél évtizedig tartó belső hatalmi harcok árán sikerült. A széthullás szélén álló országot a hatalom központosításával sikerült egyben tartani. Az erős akaratú, tehetséges király képes volt egy szilárd alapokon álló, összetartó államot megteremteni. A királyi címer kifejezi, hogy az uralkodó honnan érkezett, amikor a pajzs képe az Árpád sávok mellett az Anjou liliomokat is magába foglalta.

Károly Róbert uralkodásának óriási fegyverténye volt a gazdasági élet jelentős fellendítése, a királyi kincstár megtöltése. Ez a felvidéki és erdélyi aranybányák kiaknázása, a harmincadvám és a kapuadó bevezetése, s ha szükség volt rá, a rendkívüli adók kivetése, s a királyi földek bérbeadása által sikerült. Károly Róbert a külpolitika terén is maradandót alkotott, amikor 1335-ben összehívta a visegrádi királytalálkozót. A Magyar Királyság európai szintű katonai nagyságát, erejét a részben új szervezésű banderiális hadsereg felállításával teremtette meg.

Sajnos, több az ellenpélda arra, hogy amikor idegen uralkodócsaládok kerültek a magyar trónra, az országot vagy tudatosan, vagy alkalmatlanságuk miatt, de tönkretették. Károly Róbert, vagy hivatalosan I. Károly, a magyar történelem egyik olyan alakja, akinek szobra a Hősök terén méltóképpen foglalja el a helyét. Idegen volt, hiszen apja Anjou Martell Károly, anyja pedig Habsburg Klemencia. Azt azért jegyezzük meg, hogy dédapja V. István, Árpád-házi király volt.

Az Anjou király erős rokoni, politikai szálakkal kötődött Európa déli, nyugati és negyedik felesége (a lengyel Lokietek Erzsébet) által az északi hatalmakhoz. Mindezek ellenére magyar volt, mert a Magyar Királyságot naggyá, virágzóvá tette.

Nagy Lajos (1342-1382), a lovagkirály

A tizenhat évesen trónra kerülő Anjou Lajos apjától erős, egységes országot örökölt. A kincstár tele volt, az országot erős, jól felszerelt és harcra képzett hadsereg védte. A vármegyéket a királyhoz hű bárók irányították. A fegyverek azonban gyakran használatban voltak a lovagkirály négy évtizedes uralkodása alatt.

A lengyel anyanyelvű és olasz „apanyelvű” király jelentőségét a magyar történelemben azzal érzékeltethetjük a legszemléletesebben, ha tudjuk, hogy a „Nagy” jelzőt (ragadványnevet) egyedül Lajos király érdemelte ki uralkodóink népes sorából. Azt azonban meg kell jegyezni, hogy dédanyja apai ágon Árpád-házi Mária, V. István magyar király lánya volt. Anyai ágon is folyt Árpád-házi vér ereiben, hiszen Jolán nevű dédanyja IV. Béla magyar király lánya volt.

A lovagkirály abban a korban élt, a 14. században, amikor a nyugati országokban a kultúrát, a szórakozást (lovagi tornák), a hölgyek meghódítását, a kereszténységet, a lovagi életforma fejezte ki. Lajos király udvara és Magyarország számos vára is részese volt a lovagi életformának. A magyar király azonban Európában egyedüli módon egy olyan örökséggel is rendelkezett, amivel senki más. És ez Szent László király öröksége. Ma már közel nyolcvan olyan középkori templom ismert, amelynek falait Szent László freskók díszítik. Ezek a freskók szinte kivétel nélkül az Anjouk, elsősorban Lajos király megrendelésére készültek. Ha nincs Nagy Lajos óriási tisztelete a három évszázaddal korábban élt László király iránt, akkor mai Szent László ismeretünk sokkal szegényesebb lenne. Ugyanakkor azt is tudni kell, hogy a 11. században élt László volt Európában az első „lovagkirály”, aki jóval megelőzte nyugatot, illetve Nagy Lajos korát.

Nagy Lajos történelemformáló személyisége

Nagy Lajos a lovagi kötelességének tett eleget, amikor öccse, Anjou András meggyilkolása miatt két hadjáratot is indított Nápoly ellen. A Magyar Királyság gyarapodása soha nem látott méreteket öltött, hiszen Moldva és Havasalföld az országhoz került, továbbá amikor Lajost a lengyelek is királyukká választották. A perszonálunió következtében Magyarország már birodalmi méreteket öltött.

A Lajos által beiktatott 1351. évi törvények pedig öt évszázadon keresztül határozták meg a magyar jogalkotást, a gazdasági és politikai életet, a művelődés, a kultúra fejlődését. Hiszen azokat csak az 1848. évi törvények változtatták meg.

A két Anjou királyt a legnagyobb magyar uralkodók közé kell sorolnunk! Tetteik az ország erejére, stabilitására évszázadokon át hatást gyakoroltak. Erős központi hatalom megteremtésével érték el mindezt? Igen!

Luxemburgi Zsigmond (1387-1437) császár és király

A magyar trónra 1387-ben egy nyugati (német-római császár) hatalmasság került. Amíg Károly Róbertnak a magyar kiskirályokkal kellett megküzdenie, hogy helyreállítsa az ország egységét, Zsigmondnak az Anjou párti bárók egy csoportjával volt komoly ellentéte. Egyrészt ezek, másrészt az ebben az időben kialakuló és Európa megtámadására induló Oszmán-Török Birodalom elleni vesztes hadjáratok (Rigómező, Nikápoly) jelentettek kihívást a birodalom urának.

A szintén idegen Zsigmond nem volt annyira „magyar”, mint Anjou elődei. Ez adódott a hatalmas birodalom számos más, rá háruló feladataiból. Ezek közé sorolandó a konstanzi zsinat és a huszita háborúk. Azt azonban tudni kell, hogy nem hanyagolta el a török veszélyt sem, amikor kiépíttette a déli végvárvonalat. Talán az ő fél évszázados uralkodása alatt volt egyedül biztosított, hogy Magyarországot nyugat felől nem érte támadás. (Ez nem mondható el a Habsburgok fél évezredes időszakáról, amikor hazánk a zsigmondi korhoz hasonlóan szintén a birodalom része volt.) Zsigmondnak köszönhető a magyarországi városiasodás, a gazdasági élet fellendülése, az Anjou-kori műveltség gyarapítása. Magyarságtudata, német származása ellenére azért abban megnyilvánult, hogy ő is Szent Lászlót tartotta példaképének. Nem véletlen, hogy végrendelete alapján Váradon temették el, Szent László sírja mellé.

Zsigmond is a jeles uralkodóink közé sorolható. Ám mint a Német-római Császárság ura, nem tekinthető olyan uralkodónak, akinek csak a Magyar Királyság irányítása jelentette volna az első számú feladatát. Nem volt nemzeti király, de ha valakikben bízhatott, akkor azok a magyar hívei voltak.

A Hunyadiak kora (1442-1490). A 15. század a remény időszaka

Hunyadi János felemelkedése nem kormányzóvá történő megválasztásával, hanem hadvezéri tetteivel kezdődött. Az első, török feletti nagy győzelmét 1442-ben, Marosszentimre mellett aratta, s ettől kezdve viselte a „törökverő” megtisztelő címet. A felemelkedés azonban nem csak a külső, hanem a belső ellenfeleivel vívott politikai, katonai csatározások harcaival is összefügg.

Hunyadi Jánosnak, mint legtöbb elődjének, meg kellett küzdenie a belső ellenzékkel, akik élén a Stájer Hercegségből származó Cillei család állt. Befolyásukkal a gyenge kezű V. László királyt arra is rá tudták venni, hogy Hunyadi Lászlót, a nagyhatalmú magyar család fejét végezzék ki.

Hunyadi Jánost, a kiváló hadvezért, a törökverő magyar kormányzót egész Európa ünnepelte, amikor az oszmánokat Nándorfehérvárnál megállította. A 15. században a keresztény Európa, élén a pápával még fő feladatának tartotta az iszlámhitűek elleni harcot. Mert tudták, hogy ez a keresztény Európára végzetes veszélyt jelent.

A 15. század Magyarországa két nagyhatalommal nézett szembe. A következő századokban az ellenállás gyengült, s majdnem végzetes lett. A hódító, egyre erősebb Oszmán Birodalom délről, a Német Császárság nyugatról törekedett a Kárpát-medence megszerzésére. A 15. században a két Hunyadi még vissza tudta verni a támadásokat, de a 16. század elején az ellenállás már megtört.

Mátyás király uralkodása (1458-1490)

A köznemesség és a főnemesek egy része juttatta trónra a tizenöt éves Hunyadi Mátyást, aki a magyar történelem egyik legtehetségesebb, nagyformátumú uralkodója volt.

Mátyás király politikáját, történelmi szerepét már sokan és sokszor próbálták kikezdeni. Lehet hihetőnek tűnő tényeket megfogalmazni, de azt senki nem veheti el Hunyadi Mátyástól, hogy ő volt az utolsó nemzeti király, aki egyben tudta tartani és megvédeni országát. Ellenség pedig volt bőven, mind a külső támadások, mind a belső ellenzék aknamunkájának köszönhetően. Szigorú volt, adóztatta a népet, sok pénz elment a hadjáratokra. Ez igaz! De mi a jobb? Ez, vagy a közvetlen utódja a trónon Jagelló Ulászló (Dobzse László), aki a hírek szerint még a budai henteseknek is el volt adósa volt, mert annyira üres volt a kincstár.

Mátyás életének jelentős részét katonai táborokban töltötte, mert a cseh, az osztrák és a török elleni háborúk lekötötték hadvezéri képességeit. Itt jegyezzük meg, hogy nem állja meg a helyét az a vád, miszerint a török elleni védekezést háttérbe szorította. Egyrészt ez ellent mondott volna apja törökverő politikájának, a ráhagyott örökségnek. Másrészt a cseh és osztrák trón megszerzését azért tartotta fontosnak Mátyás, mert tudta, hogy nyugat csak úgy fog segíteni az oszmán hódítók ellen, ha azt maga irányítja. Igaz, ez csak félig sikerült, de nyögte Mátyás bús hadát Bécsnek büszke vára. (Jegyezzük meg, hogy az ezer éves magyar-lengyel testvéri kapcsolat éppen Mátyás idején mélypontján volt. Mátyás zseniális hadvezéri   épességeit jelzi több sziléziai hadjárat. Ilyen volt többek között, amikor 1474 októberében egy 8000 fős kiképzett sereggel fényes győzelmet aratott a lengyel és cseh király 65000 főnyi, igaz, szedett-vetett /zsebrákok/ serege fölött. Szapolyai István és Kinizsi Pál pedig könnyűlovas csapataik élén keresztül-kasul száguldoztak Lengyelország területén, győzelmeket aratva és félelemet keltve az ellenségben.)

Nagy királyunkat hadi sikerei, zseniális politikai képességei, páratlan könyvtára, reneszánsz udvartartása, a Magyar Királyság európai színvonalú gazdagsága ellenére a nyugati udvarokban lenézték. Mint azt megelőzően és azóta is minden esetben a magyarokat. Így csak 1474-ben talált magának feleséget Nápolyban, Aragóniai Beatrix személyében. Pedig Mátyás tanulhatott volna Anjou Endre meggyilkolásának példájából. A nápolyi méregkeverők Mátyást sem kímélték. Erős a gyanú, hogy 1490-ben, húsvét napján az a méreg oltotta ki nagy királyunk életét Bécsben, amit a feleség, Beatrix kevert neki.

Hunyadi János és Hunyadi Mátyás a magyar történelem két, vitán felül álló nagy alakja. Hunyadi László tehetségét nem ismerhettük meg, mert idő előtt meggyilkolták. A Hunyadiak legnagyobb ellensége Habsburg III. Frigyes (1440-1493) német-római császár volt, aki mind a két Hunyadit túlélte. Megjegyzendő, hogy a Habsburg császárok „védettek” voltak. Átlagos élettartamukat tekintve jóval több évet éltek meg, mint a magyar uralkodók. A magyar trónt végül annak a Jagelló Ulászló (1490-1516) királynak sikerült megszereznie, aki a romlás felé vitte az Árpádok országát.

Szerző: Bánhegyi Ferenc

Címkép:

A sorozat eddig megjelent részei itt olvashatók: 1., 2., 3., 4., 5., 6., 7., 8., 9., 10., 11., 12., 13., 14., 15., 16., 17., 18., 19., 20., 21., 22., 23., 24,, 25., 26., 27., 28., 29/1.,29/2., 30., 31., 32., 33., 34., 35., 36., 37., 38., 39., 40., 41.,  42., 43., 44., 45., 46., 47., 48., 49., 50., 51., 52., 53., 54., 55., 56., 57., 58., 59., 60., 61. 62., 63.