„Amelyik nemzet a múltját nem ismeri, az a jelenét sem érti, s a jövőjét meg nem teremtheti!”  Európának szüksége van Magyarországra… amely soha nem hagyta magát legyőzni

 A reformáció elterjedése Európában

Korábban már említettük, hogy a 16. század elején a Pápai Udvar túlkapásai, a krisztusi tanítások sárba tiprása, különösen II. Gyula és X. Leó pápa idején nagy elégedetlenséget váltott ki Európa több országában. Luther Márton német paptanár éppen azokban az években járt Rómában, amikor hozzákezdtek a Szent Péter székesegyház építéséhez. Ehhez sok pénzre volt szükség, s a pápa rendeletére ekkor vezették be a búcsúcédulák árusítását. Az, hogy a hívek bűneik feloldozása fejében egy céduláért pénzt adtak – ami a pap általi személyes feloldozást (búcsút) helyettesítette –, sokak számára felháborító, elfogadhatatlan volt. Az Ágoston-rendi szerzetes, Luther azonban azt is látta Rómában, hogy a papság nagy része elzüllött, az alsópapság tudatlan volt, a püspökök nem törődtek az egyház dolgaival, miközben a pápa és környezete fényűző életet élt. Az erkölcstelenség, a korrupció szinte természetes volt a keresztény világ központjában. A világi életformát követő egyházi vezetők a főpapi méltóságokat úgy adták-vették, mint valami piaci árut. Jegyezzük meg, nem csak ott. Ne menjünk el szó nélkül egy ekkor már Európa gazdasági, politikai sorsát meghatározó tény mellett. A sváb (nem zsidó) származású Fuggerek a német-római császárok, a Habsburg uralkodók, a Jagelló királyok és több kisebb-nagyobb ország mellett a Vatikán
pénzforgalmát is kezükben tartották. Meghatározó szerepet játszottak a búcsúcédulák árusításában, de különösen a befolyt pénz elosztásában.

Luther a németországi Wittenberg egyetemén 1517. október 31-én 95 pontban hozta nyilvánosságra nézeteit. A hitújítás lényegéhez tartozott, hogy aki a Biblia szövegét tanulmányozza, s hisz Istenben, az elnyeri a bűnbocsánatot. Nincs szükség a papok közbenjárására, a gyónásra és az általuk történő feloldozásra. Luther következő lépése az volt, amikor kinyilatkozta, hogy nincs szükség sem a főpapokra, sem a szerzetesekre. „Egyedül a hit által üdvözülhet az ember” vallotta Luther. Továbbá elítélte a papi nőtlenséget, a szentek tiszteletét és azoknak a templomokban történő ábrázolását. Hirdette, hogy a Biblia szövege igazán akkor kerülhet közel az egyszerű emberekhez is, ha azt mindenki az anyanyelvén olvashatja. Ebből következett, hogy a szertartások ne latinul, hanem az adott nemzet anyanyelvén folyjanak. Isten igéje közvetlenül kerüljön az emberekhez, s ne vonja el figyelmüket a görög és római keresztény templomok díszítése, képei, szobrai, pompája. Az eddig említett reformok mellett azonban megjelent a lényeg is, nevezetesen az egyházi birtokok tulajdonváltása. A katolikus főpapok, élükön a pápával, természetesen hallani sem akartak a lutheri reformokról. (Száz évvel korábban, hasonló nézetei miatt a cseh Husz Jánost még el tudták hallgattatni, bár a véres huszita háborúk mély nyomot hagytak Európa történelmében.)

Luthert, aki 1517-ben az akkor már másfél ezer éves keresztény egyház legnagyobb válságát idézte elő, X. Leó (1513-1521) pápa kiközösítette. Luther
Husz János sorsát, a máglyát már elkerülte, mert a megosztott Németországban tanai megosztották az embereket, köztük a nagy hatalommal bíró fejedelmeket is. Luther követői a lutheránusok, akiket az evangélium szó után evangélikusoknak is neveznek. A hitújító tanai futótűzként terjedtek, ám követői közül néhányan már eltértek az alaptanítástól. Például Münczer Tamás a felnőtt korban történő újrakeresztelést szorgalmazta, így alakult ki az anabaptista irányzat. Az új tanok lázba hozták a parasztokat és a fejedelmeket egyaránt. Az 1524-1526 közötti véres német parasztháborút a fejedelmek leverték, akik viszont a nagyobb hatalom és a nagyobb földbirtokok megszerzésének lehetőségét látták Luther tanításában. (Nem véletlen, hogy az 1521. évi wormsi birodalmi gyűlésen Luthert eretneknek nyilvánított, s menekülni kényszerült, akit Bölcs Frigyes szász választófejdelem
fogadott be a biztonságot nyújtó Wartburg várába. A hitújító itt fordította le német nyelvre az Újszövetséget, itt írta a katolikus egyház ellen lázító röpiratait.

A reformáció fontos állomása volt Svájc, ahol a katolikus kantonok ellen harcoló Ulrich Zwingli tanai vertek gyökeret. A zürichi lelkész a harcok során elesett, de tanítását a Franciaországból Genfbe menekült prédikátor, Kálvin János beépítette saját tanaiba. A legnagyobb tömegeket megmozgató protestáns (tiltakozó) irányzattá a kálvinireformáció vált. A „genfi pápa” szerint Isten akarata végtelen. Kálvin szerint minden ember élete – legyen az gazdag, vagy szegény – eleve elrendelt. Ez a predesztináció elve. A protestáns egyházak elvetették az egyházi hierarchiát. A kisebb és nagyobb közösségek – a választott testület, a presbitérium – életébe elvileg sem a földesúr, sem a fejedelem nem szólhatott bele.

Ahogy szaporodtak az egyre népszerűbbé váló protestáns tanok, úgy megjelentek a belső ellentétek is. Szervét Mihály már magát a Szentháromságot is tagadta. Mozgalma, az antitrinitárius irányzat számos helyen népszerűvé vált. Így például Erdélyben ennek mintájára alakult meg az unitárius (csak egy Isten van) egyház.

Az egyszerű emberek (parasztok) és a fejedelmek mellett a protestáns egyházak létrejöttének legnagyobb nyertese a polgárság lett. Hiszen az új hit szabad utat nyitott minden ember számára, amit az iparosok és a kereskedők a pénz és a hatalom korlátlan megszerzésére fordítottak. Ezt könnyű belátni, ha ránézünk a 16-17. századi Európa térképére. A pénz, a tőke, a városiasodás, a polgári iskolák nyitása, az új elit hatalma ott vert mély gyökeret, ahol a protestáns tanok a legszélesebb körben elterjedtek. A Skandináv országokban, Angliában, Észak-Németországban, Németalföldön. A felsorolt nyugat-európai államok fejlődtek, meggazdagodtak. Erdély és Kelet-Magyarország kivételnek számított, mert bár itt is elterjedt a lutheri és a kálvini hitvallás, de ez nem járt feltétlenül gazdasági előnyökkel. (Ennek fő okai a török hódítás és a Habsburg elnyomás.)

A reformáció nagy „szerencséje”, hogy ekkor terjedt el a német Gutenberg újítása, a könyvnyomtatás. A polgári fejlődésnek a következő évszázadokban Európa történelmére gyakorolt hatása vitán felül áll. Hiszen a Biblia, a könyvek, röplapok, hitviták szövegei, zsoltárok, kották, taneszközök, irodalmi alkotások a nyomda nélkül nem terjedhettek volna el tömeges méretekben. Ez viszont magával hozta az iskolák alapításának, nyomdák felállításának szükségességét. Az egyszerű emberek is megtanulhattak olvasni, írni, ami nem csak az egyház, hanem a világi élet robbanásszerű változását, a műveltség terjedését eredményezte. Így volt ez egész Európában, de így volt ez Magyarországon is.

Az Európát, de elsősorban Németországot szétfeszítő ellentétek – amit a reformáció terjedése felgyorsított és lángra lobbantott –, az Augsburgban 1555-ben megkötött vallásbékével egy időre nyugvópontra jutottak.

A birodalmi gyűlést V. Károly császár hívta össze 1555 őszén. Mind a katolikus, mind a protestáns felek a sok áldozat, véres harcok, békétlenség után nyugalomra vágytak. A tárgyalásokat I. Ferdinánd magyar király (V. Károly testvére) vezette, aminek eredményeként a katolikus rendek és a református fejedelmek egyezségre jutottak. A béke értelmében a jövőben nem lehetett fegyveres támadást indítani a másik fél ellen, nem lehetett üldözni senkit vallása miatt. A béke pontjai azonban más vallásokra nem voltak érvényesek, az kizárólag a protestáns és a római katolikus felekezetekre vonatkozott.

A „Cuius regio, eius religio” („Akié a föld, azé a vallás”) elv értelmében a föld birtokosa választhatta meg, hogy melyik vallást fogja gyakorolni. Azt pedig a birtokán élőknek követniük kellett. Ha erre nem voltak hajlandók, akkor el kellett költözniük egy olyan földesúr birtokára, ahol gyakorolhatták régi vallásukat.

A reformáció terjedésének előzményei a Magyar Királyságban

Egyrészt azért volt szükséges a reformáció kialakulásának európai történetét vázolni, mert ezek bár ismert tények, röviden összefoglalja a témában kevésbé jártas olvasó számára a nagy hitújítás lényegét. Másrészt – a következő oldalakon – a magyar reformáció tárgyalása során mentesít az ismétlésektől. Bátran állíthatjuk, hogy a 16. századi Európa országai között hazánkban alakult ki a reformáció talán legtöbb változata, aminek számos magyarázata van. A gyökerek a huszita tanok már száz évvel korábban – elsősorban a Felvidék keleti részén – történtek ismeretében keresendők. Tudjuk, hogy a huszita háborúk kirobbanása Luxemburgi Zsigmond német-római császár és magyar király Konstanzban játszott szerepére vezethetők vissza, amikor a hitújítót, Husz Jánost máglyán elégették.

A reformáció magyarországi sajátosságai közé sorolandó, hogy bár voltak eltérések, belső összetűzések a protestáns egyházak között, véres háborúskodásra mégsem került sor a Kárpát-medencében. Csohány János, a teológia professzora, az európai civilizáció, a magyar nemzeti öntudat és a kereszténység harmóniájának hirdetője. Kutatásait érdemes megemlíteni a téma tárgyalásakor. Fontos tudni azt a tényt, hogy már Luther Márton színre lépése előtt a magyarországi obszerváns ferences szerzetesek a szegények pártján álltak, ami – ha nem is vallási alapon –, részben megosztotta a társadalmat. A ferencesek nem tettek mást, mint egyházi reformot követeltek. Ez azonban éppen elég volt ahhoz, hogy kedvezzen a reformátorok munkájának. (Az obszervánsok a ferencesek szigorúbb, „sarutlan” ágát képviselték. Magyarországon /szürke ruhájuk után/ cseri barátoknak nevezték
őket. Legismertebb képviselőjük a nándorfehérvári diadalban is jeleskedő Kapisztrán János volt. Az Európa számos országában ténykedő obszerváns
ferencesek több mint 30 százaléka a Magyar Királyságban élt.

A török időkben a tábori papok szerepét kizárólag a cseri barátokra bízták a magyar katonai vezetők.) Fegyverük Jézus tanításainak hirdetése, amivel akaratlanul is előkészítették a terepet a reformáció terjedésének. Nagy szerepük volt abban, hogy 1514-ben a török ellen induló keresztes hadjárat „menet közben” parasztháborúba torkollott. Azáltal váltak hitelessé, népszerűvé, hogy a társadalmi igazságosságot az Evangélium szavai alapján magyarázták. Jelentős hatással volt egész Európa szellemi életére Rotterdami Erasmus, a polihisztor tudós, teológus, gyakorló pap, akit joggal tekinthetünk a reformáció előfutárának. Ő élete végéig megmaradt a római katolikus hiten. Lutherhez hasonlóan ő is Ágoston-rendi szerzetes volt. Élesen bírálta a 15-16. századi pápaság intézményét, a skolasztikát (a katolikus egyház iskoláihoz kötődő filozófiai irányzat), s főleg a pápai túlhatalmat. Tudni érdemes, hogy Habsburg Máriára, II. Lajos özvegyére is nagy hatást gyakorolt Erasmus tanítása. A már korábban említett Brandenburgi György, akinek Corvin János özvegyével kötött házassága után az óriási Hunyadi-birtokok az ölébe hullottak, szintén erasmista volt.

A magyar reformáció abban is különbözött a nyugati országok hitújító törekvéseivel összehasonlítva, hogy az emberek szabadon válogathattak a
reformáció irányzatai között. Mérföldkőnek számított az 1567-ben Debrecenben tartott zsinat. Ezen a II. Helvét Hitvallást fogadták el, jobbára csak azért, hogy bizonyíthassák a Nyugathoz való kötődésüket. Nem véletlen, hogy Debrecen lett a „kálvinista Róma”, azaz a magyar hitújítás fellegvára. (Az ortodoxok sem a Balkánon, sem Magyarországtól keletre, nem fogadták be a reformáció egyik ágát sem. Megjegyzendő, hogy a római katolikus Lengyelországban sem tudott gyökeret verni az új hit.)

A reformáció terjedése Kelet-Magyarországon és Erdélyben

A magyar reformáció abban is különbözött a nyugat-európai országok jogi és gyakorlati alapjától, hogy amíg ott az „akié a föld, azé a vallás” elve érvényesült, addig Magyarországon a „Ius patronatus” elve lépett életbe. Ez utóbbi azt jelentette, hogy lényegesen kisebb területi egységek – nem egy egész fejedelemség – patrónusa, támogatója, ura szabta meg egy-egy város, kerület, birtok lakosainak vallását. Ezzel együtt azonban leírható, hogy a királyi Magyarországon eleinte a római katolikus vallás dominált, hiszen a Habsburgok akarata érvényesült. A Dunántúlon eleinte a pápai református kollégium, továbbá a város és környéke népessége úttörő szerepet vállalt a kálvini tanok terjesztésében. A Felvidéken a szász (cipszer) lakosság zöme a lutheránus (evangélikus) hitet követte. Erdélyben hasonló volt a helyzet, hiszen a szász városok népessége szintén lutheránus volt. A Hódoltságban pedig, mint azt a 42. részben tárgyaltuk, az iszlám számított a törvényes vallásnak. A török azonban taktikai okokból megtűrte a református templomok működését, a katolikusokét kevésbé.

Kelet-Magyarországon és Erdélyben több oknak köszönhetően terjedhetett el nagyobb akadályok nélkül az új vallás. Egyrészt azért, mert távol estek Bécstől, a Habsburg hatás itt kevésbé érvényesült. Másrészt, mert szászok nagy tömegei telepedtek le itt már korábban, akik aztán egy emberként tértek át a „német vallásra”. Harmadrészt a török katonai és gazdasági hatással volt elsősorban Erdélyre, s a református hit és a templomok számukra inkább elfogadhatóbbak voltak, mint a katolikus. Negyedszer, mert az itt élő magyarok a katolikus hit elhagyásával a Habsburgokkal szembeni ellenszenvüket is ki akarták fejezni. A 16-17. században a keleti országrészeken és Erdélyben a katolikus és református szónokok éles hitvitákat folytattak egymással. Templomokban, városok közterein magyar nyelven zajlott a szónokok csatája. Legtöbb helyen a kálvinista (református) vitázó fél aratott sikert a hallgatóság körében.

Tordai országgyűlés

Az 1568. január 6-13. között megtartott országgyűlés nem csak Erdély és a Magyar Királyság (királyi Magyarország) vallási megosztottságát enyhítette,
hanem egész Európának példát mutatott. A fél évszázaddal korábban elkezdődött hitújítás már eddig is sok vért, emberi tragédiát és rombolást követelt, s ezt követően is fel- fellángolnak majd a vallási ellentétek. A tordai országgyűlés azonban példát mutatott a keresztény világnak azzal, hogy lehet békében is élni egymás mellett. János Zsigmond, Erdély első fejedelme idején született meg a határozat, amely kimondta, hogy a négy vallás – a katolikus, az evangélikus, a református és az unitárius – szabadságát és egyenjogúságát senki nem vonhatja kétségbe Erdély földjén. Ilyen széleskörű vallási türelmet a 16-17. századi Európában egyik ország sem ismert el. Később Svájc polgárai lesznek azok, akik hasonló békét teremtenek a kantonok földjén. (A korábban említett 1555-ös augsburgi vallásbéke kimondta ugyan a katolikusok és evangélikusok egyenjogúságát, de a szabad vallásválasztást és annak gyakorlását nem engedte meg.)

A mohácsi tragédiát követően rohamosan terjedt a protestáns hit az egész Kárpát-medencében, különösen Erdélyben és Kelet-Magyarországon. Az 1542-ben megalakult Erdélyi Fejedelemségben a szászok uralta területeken a lutheránus hit, a német vallás terjedt el. A magyar lakosság nagy része a kálvini reformációt követte, amire jó példa mai napig Kalotaszeg és a Székelyföld egy része. A reformátusok közül jelentős számban Dávid Ferenc prédikátor hatására az antitrinitárius (Szentháromság-tagadó) irányzatot vették fel. Közéjük tartozott a fejedelem, János Zsigmond is. Erdélyben a Dávid Ferenc vezette irányzat az unitárius (egy Isten hívők) néven vált ismertté. Székelyföld népessége közül elsősorban Csíkszék maradt a római-katolikus hiten. Meg kell említeni az unitáriusok soraiból kivált szombatosok gyülekezetét, akik az Ószövetség írásait tekintették vallásuk alapjának. A 16-17. század fordulóján alakult közösségek neve abból ered, hogy a vasárnap helyett a szombati napon tartották istentiszteletüket. Zsidózóknak is nevezték őket, de ugyanolyan székelyek, mezőségiek, kolozsváriak voltak, mint a többi magyar. (Idővel felszívódtak például az unitáriusok soraiba. A
szombatos vallás 19. századi folytatói az adventisták lettek.)

Az erdélyi vallástörténet egyik legismertebb eseménye a csíksomlyói búcsúhoz kötődik. A tordai országgyűlést megelőző esztendőben, 1567-ben pünkösd napján János Zsigmond nagy sereggel érkezett Székelyföldre, hogy a csíki, a gyergyói és a kászoni katolikus lakosságot az unitárius hitre térítse. A katolikusok István gyergyóalfalvi plébános vezetésével, pünkösd szombatján megindultak a Hargita felé. A Tolvajos-tetőnél a székelyek összecsaptak a fejedelem seregével, s fényes győzelmet arattak. Ennek emlékét őrzi minden év pünkösdjén tartott csíksomlyói búcsú.

A reformáció terjedése a királyi Magyarországon

Mohács tragédiája az egész országot sújtotta, de különösen sújtotta a római katolikus egyházat. Azzal, hogy hét főpap is elesett a csatatéren, a törökök szó szerint lefejezték a római katolikus egyházat. Ez azonban kedvezett a reformáció terjedésének. Kedvezett, mert a plébániák irányítás nélkül maradtak, ahol megjelentek a hitújítók, a reformátorok. Az 1526-ban megválasztott két király – Szapolyai János és Habsburg Ferdinánd – a csatatéren elesett érsekek és püspökök birtokait többnyire hozzájuk hűséges világi főuraknak ajándékozta. Közülük jónéhányan a reformáció támogatására fordították a könnyen szerzett egyházi javakat. A sokszor jó szándékú mecénások a humanista tudósok örökségét ültették át magyar nyelvre, amikor segítették az első bibliafordítókat /Sylvester János és Károly Gáspár/ és a magyar nyelvű Újszövetség és a teljes Biblia kinyomtatására szolgáló nyomdák felállítását.

Az iskolai tankönyvekben és a köztudatban úgy él a vallások földrajzi megosztottsága, hogy a Habsburgok és az általuk uralt Magyar Királyság egy
emberként megmaradt a római katolikus hiten, a reformáció pedig inkább csak a keleti országrészben és Erdélyben terjedt el. A valóság azonban ennél jóval árnyaltabb képet mutat. Korábban említettük Habsburg Mária Erasmus tanaihoz való kötődését. Az azonban kevésbé ismert, hogy a Ferdinándot követő Habsburg Miksa, bár hivatalosan ő is katolikus maradt, de hitében már inkább a református tanokhoz állt közelebb. Ez többek között abban nyilvánult meg, hogy támogatta, pártolta a lutheri és kálvini tanokat, ami egyben politikai játszmát is jelentett. A Bécshez tartozás az evangélikus szászok esetében a német nyelvet és kultúrát tekintve természetes volt. Beszédes az a tény, amelyet az érdekek alakítottak, hogy Magyarország fő tisztviselői is a reformáció hívei lettek. (Az ellenreformáció hatására ez a hitvallás jelentős fordulatot fog venni.)

A buzgó katolikusként induló Dévai Bíró Mátyás a magyar reformáció elindítói közé tartozik. Melanchton személyes hatására a humanizmus lelkes híve lett, de Luther tanait ugyanúgy magáénak vallotta, mint a kálvini reformációt. Életében folyamatos üldöztetésnek volt kitéve. Hite miatt Bécsben a börtönt is megjárta.

Szegedi Kis István az ország számos településén megfordult, ahol tanított, gyülekezetet alapított, s hirdette a kálvini tanokat. Csanádon, Temesvárott,
Cegléden, továbbá a Dél-Dunántúl számos városában élt hosszabb-rövidebb ideig. 1572-ben Ráckevén tevékenykedett, amikor elragadta a halál.

Sztárai Mihály eredetileg ferences szerzetes volt, akiből aztán a reformáció egyik lelkes előfutára lett. A népszerű, jó humorú prédikátor, a fáradhatatlan országjáró Sztárai többek között megfordult Szlavóniában, továbbá Baranyában és Tolnában munkálkodott. Évekig szervezte a felvidéki (Kassa, Patak), a dunántúli (Pápa) városok református közösségeinek életét. Mintegy 120 gyülekezetet hozott létre, ami jelzi aktivitását, szellemi és fizikai erejét.

A 16. század második felében a tiszaháti magyarok a tarcali (1562), Erdélyben a tordai (1563) és a nagyenyedi (1564) zsinaton váltak ketté a lutheri és a kálvini irányzatra. A debreceni gyűlésen (1567) a tiszántúliak, a dél-dunántúli, ma Horvátországhoz tartozó hercegszőllősi (1576) zsinaton pedig Baranya és Tolna protestáns hívei alkottak különálló evangélikus, illetve református egyházat.

A marxi történetírás nem szerette, sőt kiiktatta a „mi lett volna, ha nem ez történik” megközelítést, történelmi következtetéseket. Érthető, hiszen ez nem kedvezett a több, mint négy évtizedes korszaknak (1945-1990), ami megtörte a magyar történelem 1100 éves természetes folyamatát. Tegyük fel ennek ellenére a kérdést: Mi lett volna, ha 1513-ban Bakócz Tamást választják pápának, s nem a pápaságot romba döntő erkölcstelen, pénzéhes, a Vatikánt kiárusító Medici-pápát, X. Leót?

Szerző: Bánhegyi Ferenc

(Címkép: Magyar Nemzeti Levéltár)

Az eddig megjelent részek itt olvashatók: 1., 2., 3., 4., 5., 6., 7., 8., 9., 10., 11., 12., 13., 14., 15., 16., 17., 18., 19., 20., 21., 22., 23., 24,, 25., 26., 27., 28., 29/1., 29/2., 30., 31., 32., 33., 34.,  35., 36., 37.,  38., 39., 40., 41., 42.