„Amelyik nemzet a múltját nem ismeri, az a jelenét sem érti, s a jövőjét meg nem teremtheti!”

Európának szüksége van Magyarországra… amely soha nem hagyta magát legyőzni.

Előzmények

Amikor a kormány Windischgratz támadása elől Debrecenbe tette át a székhelyét, Görgey Artúr Pestről észak felé vonulva, megmentette a haderő jelentős részét. Görgey 1849. január 5-én Vácott kiadott egy nyilatkozatot, amelyben nyíltan ragaszkodott az áprilisi törvényekhez. Ebben követelte a tisztikar becsületének helyreállítását, azaz meg akarta őrizni a tisztek és a hadsereg egységét. A váci kiáltvány lehetővé tette, hogy a császárra és királyra felesküdött tisztek dönthettek. Aki akart elmehetett, aki viszont maradt, annak szívvel-lélekkel a magyar törvények érdekében kellett harcolnia. A sereg Vácot elhagyva, a Felvidéken húzta ki a telet, hogy tavasszal felvehesse a harcot a császári haderő ellen. A seregnek a felvidéki útja során a császári csapatok folyamatos támadásaival kellett szembenéznie.

Az 1848-1849-ben, szinte a semmiből megalakult magyar Honvédsereg a világon páratlan alakulat volt. Nem csak a létszáma, a fegyverzete, a harci tudása, hiszen mindezek nem lettek volna elegendők a sikerhez. A hadsereg lelke, harci morálja, vezetőinek tehetsége azonban magasba emelte a honvédeket. Csupán a haderő technikai ellátmánya nem lett volna elegendő a hadjárat véghezviteléhez. Ez volt az egyetlen olyan forradalom Európában, aminek leveréséhez két nagyhatalom aderejére volt szükség. A Habsburgokat csak a „varsói kézcsók”, azaz a cári segítség mentette meg a vereségtől, a szégyentől.

A téli hadjárat legjelentősebb eseménye Igló közelében, az 1849. február 5-én lezajlott ütközet volt Branyiszkónál, ami Guyon Richárd győzelmével végződött. A Franz Deym osztrák tábornok felett aratott látványos hadisiker lehetővé tette, hogy a feldunai magyar sereg át tudott törni az Alföldre, ahol aztán tavasszal a Tiszánál csatlakozott a főerőhöz.

A kápolnai csata (1849. február 26-27.)

Az olmützi alkotmány Perczel Mór 1849. január 22-én Szolnoknál, Klapka György pedig január 31-én Tokajnál aratott győzelmet Schlik császári csapatai fölött. Közben Windischgratz az új főváros, Debrecen elfoglalására indult. Pestet elhagyva, Kápolnánál rátört a még gyülekező magyar seregre. A gyors visszavonulás mentette meg a magyarokat a nagyobb kudarctól, amiért az akkor már népszerűtlen lengyel Dembinszky Henrik volt a felelős. Kápolna után le is váltották a vezéri tisztségéről.

Windischgratz túlértékelte a kápolnai csatában elért sikerét, s az akkor még a Bécsből elmenekülő és Olmützben tartózkodó uralkodónak ezt a jelentést küldte: „A lázadó csordákat Kápolnánál iszonyú mennyiségben találtam fel, szétszórtam s a legnagyobb részét megsemmisítettem, a maradék a Tiszán keresztül menekült. Remélem, néhány nap alatt Debrecenben leszek, s a pártütés fészkét hatalmamba kerítem.”

Az udvar felbátorodott a Magyarországról érkező jelentésen. Ferenc József 1849. március 4-én kiadta az úgynevezett olmützi alkotmányt. Ez nyíltan megtagadta az áprilisi törvényeket, továbbá hazánkat a birodalom egyik tartományává fokozta le. Felszámolta a forradalom eredményeit, lényegében eltörölte Magyarország keservesen kivívott függetlenségét. Az alkotmány megfogalmazta, hogy a birodalom minden polgárára az egységes osztrák polgárjog vonatkozik. Továbbá leszögezte, hogy a császár személye szent és sérthetetlen.

Erdélyi hadműveletek (1849. február 9. – március 15.)

Kossuth hívására álruhában Magyarországra érkező Bem József lengyel szabadsághős kiváló hadvezérnek bizonyult. Az ifjú Bem, a 18 éves tüzértiszt részt vett Napóleon 1812. évi oroszországi hadjáratában. Az 1831. évi lengyel szabadságharc legendás tábornoka a legjobb pillanatban érkezett Magyarországra.

A magyar hadvezetés rá bízta az erdélyi hadműveleteket, amit Bem apó, ahogy katonái becézték, szívós szervezéssel sikerre vitt. Az első nagy csata Piskinél zajlott le február 9-én, ami a magyarok győzelmi sorozatát indította el. A piski hídnál hangzott el Bem sokat idézett mondata, amivel buzdította a katonáit. „Előre, magyar! Nincs híd, nincs haza!” Bem taktikája a gyors, meglepetést okozó menetelések sorozatára épült. Bem a székely honvédekben bízott legjobban, rájuk tudott támaszkodni. Katonái rajongtak érte, akárcsak Petőfi, aki a segédtisztje volt. Jeles költőnk Az erdélyi hadsereg című versében így írt róla: „Mi ne győznénk? Hisz Bem a vezérünk,/ A szabadság régi bajnoka!” Bem segítői közé tartozott a székely Gábor Áron, az ágyúöntő mester, aki a győzelmek egyik záloga volt. Bem 1849. március 11-én visszavette Nagyszebent. Március 15-ére pedig, ígéretének megfelelően, a forradalom egyéves évfordulójának tiszteletére kiűzte az ellenséget Erdély földjéről. Csak Gyulafehérvár és Déva maradt a Habsburgok kezén.

A dicsőséges tavaszi hadjárat nagy csatái

Az erdélyi sikerekkel egy időben a magyarországi hadszíntereken is elkezdődtek az összehangolt támadások. A fővezér Görgey Artúr volt, a haditervek kidolgozásában pedig Klapka György játszotta a főszerepet. A kápolnai csata után eltelt egy hónap a kivárás időszaka volt, hiszen sem a császári csapatok, sem a honvédsereg nem indított komolyabb támadást. A magyar hadvezetés belső válsága Dembinszky leváltása után sem oldódott meg. Hiszen a nagy szakmai tudású Vetter Antal 1849. március 1-jén elnyerte ugyan a fővezéri tisztséget, de betegsége és összeférhetetlensége miatt le kellett mondania. Ezt követően lett Görgey és Klapka a hadsereg két meghatározó alakja.

Szolnoki csata (1849. március 5.)

Görgey a felvidéki hadjárata után sikeresen áttört a Felső-Tiszáig. Itt egyesült Klapka György hadtestével. A Tiszán a szolnoki hídfő kulcsszerepet játszott, amit a Délvidékről a fősereg irányába vonuló Damjanich János és Vécsey Károly vett ostrom alá március 5-én. Szolnok és Abony között lezajlott csatában Damjanich fehér tollas szegedi és veres sipkás kassai zászlóaljai arattak sikert. Ez volt a tavaszi hadjárat első sikeres csatája.

Hatvani csata (1849. április 2.)

Schlik császári tábornok elhíresült nagyképű mondása szerint csapatai élén „nyulászatra indult a magyar táborba”, hogy szétzavarja a lázadókat. A császári haderőt Csány irányából a II. magyar hadtest bekerítéssel fenyegette. Közben tüzérségi párbaj kezdődött. A császáriak még át tudtak kelni a Zagyván, a magyar honvédek azonban biztosították a Zagyva vonalát a felvonuló magyar seregnek

Tápióbicskei csata (1849. április 4.)

A hatvani ütközetet követően két nap múlva, április 4-én Görgey, Klapka és Bayer József irányításával Nagykáta felől nyomult a honvédsereg Tápióbicske irányába. Abban a tudatban voltak, hogy Jellasics kivonult a térségből, ami igaz is volt. Csak azt nem tudták, hogy közben egy újabb osztrák haderő vonult be a térségbe. A császáriak lelőtték a harangozót és a fiát, akik jelt akartak adni hangszóval a magyar seregnek az osztrák hadmozdulatokról.

Az ütközet emlékezetes jelenete volt, amikor a híresen jó kardvívó Hermann Riedesel párbajra hívta ki Sebő Alajos magyar parancsnokot. Riedesel még soha nem veszített párbajt, ezúton azonban Sebő Alajos halálra sebezte az osztrák bajnokot. Ez a magyaroknak újabb lendületet, erőt adott.

Az osztrák haderő azonban fölényben volt, s Klapka is kis híján fogságba esett. Kora délután azonban megérkezett Damjanich felmentő serege, s Görgey is Tápióbicske felé tartott. Tudta, hogy ez döntő csata lesz a hadjárat során. A nevezetes fahídnál azonban tragikomikus jelenetre került sor, amikor két, egymással rivalizáló magyar zászlóalj egymást támadta, hogy hamarabb feljusson a hídra. A veszélyes helyzeten Földváry Károly lett úrrá, amikor magához ragadta a másik csapat zászlaját is, így közösen, rendezetten haladtak át a hídon.

Isaszegi csata (1849. április 6.)

A következő győztes csatára, egyben a hadjárat legnagyobb erőit megmozgató összecsapására Isaszeg határában került sor. Windischgratz 55 000 fős sereg élén, 214 lövegével szemben Görgey 47 000 főnyi sereget, s 198 löveget tudott felsorakoztatni. Az osztrák haderő 50 km széles arcvonalat alakított ki, ami azonban a mozgósítás után szétesett. Görgey inkább összevonta haderőit, hogy ütőképes legyen. Ennek ellenére a csata kiegyenlített volt. Klapka a döntőnpillanatban elhagyta a hadszínteret, idegei felmondták a szolgálatot. Az így kialakult kaotikus helyzetet Görgey mentette meg, aki egy irányba terelte a csapatokat, s még aznap este pontot akart tenni a csata kimenetelére. A tehetséges hadvezér ebben az esetben is átlátta a hadszíntér egészét, ennek köszönhetően a magyarok újabb fényes győzelmet arattak.

Váci ütközet (1849. április 10.)

Az Isaszegről távozó honvédsereg Komárom felé vette az irányt, hogy felszabadítsák a kulcsfontosságú Duna parti erődöt. A megoldást először Vácnál keresték. Damjanich a III. hadtest élén itt akarta elterelni Götz tábornok hadtestét, aki Komárom felé vonult, hogy védje az erődöt. A támadás majdnem kudarccal végződött, de Földváry Károly – miközben két lovat is kilőttek alóla – ismét győzelemre vitte a magyar honvédeket. A császári sereg vereségetszenvedett, s maga Götz tábornok is elesett a váci csatában.

A Függetlenségi Nyilatkozat (1849. április 14.)

A váci csata után a politikai és katonai vezetés elérkezettnek látta az időt a függetlenség újbóli kinyilvánítására. Így született meg a debreceni Nagytemplomban 1849. április 14-én a Függetlenségi Nyilatkozat. A magyarok a Rákóczi szabadságharcban, 1707 után ismét kinyilvánították a Habsburg-ház trónfosztását. Ezen a napon a debreceni Nagytemplomban Kossuth Lajost kormányzó-elnökké választották, s Magyarország újra független, önálló országgá vált. Az új, törvényes kormány élére Szemere Bertalant nevezték ki.

Részlet a nyilatkozatból:

„…ezen Habsburg-Lotharingiai-ház Magyarország, a vele egyesült Erdély és a hozzá tartozó minden országok, részek és tartományok feletti uralkodásából ezennel a nemzet nevében örökre kizáratik, kirekesztetik, és az ország területéről s minden polgári jogok élvezetéből számkivettetik. Aminthogy ezennel trónvesztettnek, kirekesztettnek és száműzöttnek nyilváníttatik.”

Nagysallói csata (1849. április 19.)

A történelmi jelentőségű debreceni esemény után öt nap múlva került sor a Duna felső folyásától északra eső csatára Nagysallónál. A győzelmi sorozatban, lelkesen harcoló honvédsereg itt biztosította be a tavaszi hadjárat katonai és politikai sikereit.

Nagysalló után a győzelmi sorozat kulcsfontosságú összecsapására készültek fel a magyarok, amikor Komárom visszavételét tűzték ki célul. Ebben még Kossuth és Görgey is egyetértett, akik között az ellentét, a viszálykodás a szabadságharc szinte egész ideje alatt állandósult.

Az első komáromi csata (1849. április 26.

Komárom fontosságát Bécs is felismerte. Ekkor került sor a nevezetes „varsói kézcsókra”, amikor Ferenc József Varsóban I. Miklós orosz cártól kért segítséget a magyar szabadságharc leverésére. Az első csatára április 26-án került sor, amikor a magyarok elfoglalták Újszőnyt és a Duna partján felépített sáncokat. Az osztrák fölényt Klapka, Görgey és Nagysándor József meg-megújuló támadásai kiegyenlítették. A császári csapatok visszavonulásra kényszerültek Győr és Bécs irányába. A 800 fős magyar veszteség mellett a császáriak 2000 halottat hagytak hátra a csatatéren.

A komáromi ütközet után következő hetek a magyar hadtörténet legdicsőbb fejezetei közé tartoznak. Görgey április 29-én Komáromban kelt kiáltványa így összegzi a tavaszi hadjárat eredményeit:

„Bajtársaim! Még alig egy hónap előtt a Tisza megett állottunk – kétes pillantásokat vetve még kétesebb jövőnkre. Ki hitte volna akkor, hogy egy hónap múlva már túl leszünk a Dunán s szép hazánk nagyobb része fölmenve egy esküszegő rút dinasztiának rabigája alól. (…) Ti győztetek – győztetek hétszer egymás után; és győznetek kell ezentúl is. Emlékezzetek róla, ha újra csatára keltek! (…) olyan nemzetet, melynek fiai hasonlók a szolnoki, hatvani, bicskei,  isaszegi, váci, nagysarlói [helyesen: nagysallói] és komáromi hősökhöz, rabbá tenni többé nem lehet; még a legborzasztóbb ágyútűzben is csak azon egy jelszavam marad hozzátok: Előre, bajtársaim! mindig előre! Emlékezzetek róla, ha újra csatára keltek!”

Buda visszavétele (1849. május 21.)

A tavaszi hadjárat utolsó eseménye az előzetesen sok vitát kiváltó Buda ostroma volt. Mi legyen Komárom visszavétele után a következő lépés? A Bécs felé menekülő osztrák hadsereg megsemmisítése, vagy a főváros, Buda visszavétele? A Dunán átkelt magyar sereg vezérkara végül úgy döntött, hogy a főváros visszafoglalása lenne a hadjárat méltó befejezése. Buda várát a jól képzett Hentzi tábornok védte, aki arra is készen állt, hogy az éppen elkészült Lánchidat felrobbantsa.

Az ostrom, a harc a támadók és védők között folyamatosan zajlott, a rendszeres összecsapások eredményeként Kmety György tábornok május 5-én a vízműveket támadta. Hentzi válaszul a Vizivárost bombázta, s amikor a magyarok visszavonultak, május 11-én az osztrák haderő kitört a várból. Az első roham nem, de a második kitörés sikeres volt.

Görgey válaszul megkezdte a falak módszeres lövetését, és május18-án előkészítette a végső rohamot. A döntő rohamra május 21-én, hajnalban került
sor.

A három hétig tartó ostrom 1849. május 21-én, reggel 7 órakor ért véget, amikor a magyar sereg egy jól előkészített roham után bevette a várat. A sikeres ostrom után Görgey fellovagolt a Várba. Utasította a vörössipkásait, hogy álljanak készenlétben a Vár közelében, s várakozzanak a parancsra.

„Elő, elő a zászlóval kezedben, / Egész Európa teutánad jő, / Te vagy, hazám, most a világ vezére… / Mily nagy szerep, milyen lelkesítő!”

Petőfi Budavár bevétele napján, 1849. május 21-én írta e sorokat. Ezzel a diadallal ért a honvédsereg a dicsőséges tavaszi hadjárat zenitjére.

A dicsőséges tavaszi hadjárat jelentősége

A tavaszi hadjárat nem csak a magyar, de az európai, sőt a világ történetében is kiemelkedő jelentőségű. Hiszen az 1848. március 15-én zajló forradalom is páratlan eredménnyel járt, amikor eltörölték a Habsburg hatalom több évszázados uralmát. Majd egy szűk éven belül egy olyan ütőképes, jobbára csak alapkiképzést kapó honvédsereget állítottak fel, amelyik kisebb létszáma, gyengébb felszerelése és ellátása ellenére sorra aratta a győzelmeket. Hogy ez minek köszönhető?

Nem tudunk erre más választ adni, mint azt, hogy a hazáját, tágabb és szűkebb szülőföldjét védő, az ezeréves magyar virtust és a génjeikben rejtőző harci tudást sorakoztatták fel az egyszerű parasztfiúk a csatatereken. A sikereket ennek ellenére sem tudták volna elérni, ha nincs ott a magyar hadvezetés tudása, rugalmassága, helyismerete. A sikeres hadjáratok azonban megteremtették azokat az erőforrásokat, amik lehetővé tették a harcok folytatását. Óriási jelentőséggel bírt a kormányzat és az állam támogatása, aminek élén a páratlan lelkesedéssel és munkabírással rendelkező Kossuth Lajos állt.

Szerző: Bánhegyi Ferenc

Címkép: A kőszívű ember fiai film képernyőkép

A sorozat eddig megjelent részei itt olvashatók: 1., 2., 3., 4., 5., 6., 7., 8., 9., 10., 11., 12., 13., 14., 15., 16., 17., 18., 19., 20., 21., 22., 23., 24,, 25., 26., 27., 28., 29/1.,29/2., 30., 31., 32., 33., 34., 35., 36., 37., 38., 39., 40., 41.,  42., 43., 44., 45., 46., 47., 48., 49., 50., 51., 52., 53., 54., 55., 56., 57., 58., 59., 60., 61. 62., 63., 64., 65., 66.